futball;FTC;Bognár István;

2017-12-28 06:51:00

Bognár István: alig várom, hogy újra játszhassak!

A Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapatánál eltöltött nehéz esztendő után jövőre végre játszani szeretne a Mezőkövesdre szerződő Bognár István.

A korábbi ötvenszeres válogatott Bognár György fia, Bognár István éve nehézkesen alakult: 2017 telén friss igazolásként játszott a zöld-fehérek több edzőmérkőzésén, ám már tavasszal sem élvezte Thomas Doll vezetőedző bizalmát. A 26 éves középpályás – noha volt rá kereslet – nem tudott váltani nyáron, az őszi idényt pedig már a Ferencváros korosztályos együttesénél fejezte be. Volt klubja, a Mezőkövesd december 23-án közölte, hogy Bognár a bajnokság végéig az NB I sereghajtóját erősíti.

- Gondolom jobban telt a karácsonya azok után, hogy még az ünnep előtt pont került az átigazolási ügyének a végére.

- Persze, miután megállapodtunk, jobb volt.

- Az ősszel csupán egyetlen kupamérkőzésen kapott lehetőséget Thomas Dolltól a Ferencvárosban, valamint tudható, hogy a német tréner döntése értelmében egy idő után már csak az U19-es csapat edzéseit látogathatta. Mi volt a baj?

- Az utóbbi néhány hónapom borzasztó volt, ám erről most nem szeretnék beszélni, nem érzem úgy, hogy ennek van itt az ideje. Megviselt ez az időszak. Noha folyamatosan edzésben voltam, a tréning nem ugyanaz, mint a bajnoki mérkőzés, így nagyon hiányzik már, hogy újra pályára léphessek, alig várom már, hogy folytatódjon a bajnokság.

- A nyáron azt rebesgették, hogy átigazolná az a Vasas, amely már korábban is csábította, ám az üzlet mégsem jött össze. Pedig nem nevezték az FTC keretébe az Európa-ligában és néhány kivételtől eltekintve a bajnokságban sem. Ön ment volna?

- Nem rajtam múlott az átigazolás, ám bővebben jelenleg erről sem szeretnék beszélni – a lényeg úgyis az, hogy a nyáron még nem tudtam váltani.

- Ezúttal is lehetett más klubok érdekelődéséről hallani. Az ön döntése volt az, hogy végül a Mezőkövesd játékosa lett?

- Bonyolult ez az egész ügy, de a válaszom igen.

- Az új szerződése csupán az idény végéig szól, ami kicsit azt a benyomást kelti, mintha egyfajta vészmegoldás született volna.

- Nem beszéltünk hosszabb távú dolgokról, ugyanis úgyis az dönt majd a továbbiakat illetően, hogy a tavaszi félévben mennyire tudok a csapat segítségére lenni. Nyilván a klub számára az a legfontosabb, hogy bennmaradjon a csapat, részemről pedig az, hogy ehhez hozzátegyem a magamét. Meglátjuk, miként alakulnak a dolgaink. Ha sikerül kivívni a bennmaradást, nyilván lehet majd a továbbiakról is beszélni, ám egyelőre csak a következő félévre szól a megállapodásunk.

- Azok után, hogy egy feledhető évet töltött el a Ferencvárosnál, felteszem, szívesen maradna valahol hosszabb távon is.

- Ennyire előre tényleg nem gondolkozunk most, a tavaszi eredmények függvényében beszélünk majd a továbbiakról, ebben maradtunk.

- Korábban két évig futballozott már Mezőkövesden. Az, hogy ismerős közegben dolgozhat, segítheti az újrakezdést?

- Azok után, hogy aláírtam Mezőkövesdre, már csak két dolog számít: az, hogy a csapat megőrizze az élvonalbeli tagságát, valamit az, hogy minél többet játszhassak. Rengeteg mérkőzést kihagytam, így most azért dolgozom, hogy a játékomon ne látszódjon meg ez az időszak. Tudom, sok munka vár még rám februárig, mindenekelőtt be kell illeszkednem az új csapatba, ám bízom benne, hogy ez mielőbb megtörténik és végre játszhatok majd a tavasszal.