Ötcsillagos űrszállót építenének az oroszok

Publikálás dátuma
2017.12.28 08:59
A nemzetközi űrállomáson csak profik lehettek. FOTÓ: Shutterstock
Fotó: /
Fejenként mintegy 10,5 milliárd forintnak megfelelő összegért lehetne egy-két hetet tölteni az űrben turistaként, de aki akar, egy potom 5,25 milliárd forintos felárat is fizethetne, hogy tovább maradjon vagy hogy az űrben sétáljon – számol be a hvg.hu.

A Popular Mechanics beszámolója szerint az orosz űrügynökség terviben szerepel, hogy a Nemzetközi Űrállomáson ötcsillagos környezetben fogadják a vendégeket. Mindehhez saját lakrészt és panoráma kilátást, személyre szabott higiéniai felszerelést, kondizáshoz szükséges eszközöket valamint wifit is kínálnának. Emellett még űrsétálni is lehetne – természetesen egy profi űrhajós kíséretében.

Az űrturisták egy-két hetet tölthetnének el így az űrben, aminek ára potom 40 millió dollár (kb. 10,5 milliárd forint) lenne. Az árban nincs még benne az űrséta, valamint az, hogy szükség szerint nem csak egy-két hétig, hanem akár egy hónapig is ott lehet az illető. Mindezért plusz 20 millió dollárt (kb. 5,2 milliárd forint) kellene fizetni. Természetesen mindez fejenként értendő.

A beszámoló szerint az Orosz Szövetségi Űrügynökség nemrég arra készített terveket, hogyan lehetne minderre alkalmassá tenni a Nemzetközi Űrállomást. Ezek alapján egy 20 tonnás, 15,5 méter hosszú, 92 köbméteres toldalékot illesztenének hozzá. Ebben négy, egyenként 2 légköbméteres alvókabin, valamint két, hasonló méretű „higiéniai és orvosi” egység. Az alvókabinokban egy 228 milliméter, a „közös helyiségben” pedig egy 426 milliméter átmérőjű ablakon keresztül lehetne a Földet és az űrt csodálni.

Szerző
2017.12.28 08:59

Tovább vergődik az Aquarius menekülthajó

Publikálás dátuma
2018.09.25 20:52

Fotó: /
Mareilles-ben sem köthet ki a Földközi -tengeren utolsó, civilek által működtetett menekülteket segítő hajó, az Aquarius. A francia pénzügyminiszter azzal érvelt, hogy azért nem adnak kikötési engedélyt a hajónak, mert koherens menekültpolitikát szeretnének. „Tiszteletben kell tartanunk az európai szabályokat. Szerintem Franciaország kellőképpen kiveszi a részét a menedékkérők befogadásában, tavaly százezeren érkeztek”, mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ugyanakkor Franciaországnak ragaszkodnia kell elveihez, és menedékjoggal kell védelmeznie a veszélyben lévőket. A menekülthajó kikötését és a rajta lévő menekültek biztonságba helyezését eddig Olaszország, Görögország és Málta is megtagadta, a napokban pedig Panama,a melynek zászlaja alatt hajózott az Aquarius, visszavonta az engedélyt. A portugál kormány tegnap közölte: Franciaországgal és Spanyolországgal megállapodva befogad tízet az Aquariuson tartózkodó 58 bevándorló közül.
Szerző
2018.09.25 20:52

Intő jel: leváltották Merkel bizalmasát a CSU/CDU éléről

Publikálás dátuma
2018.09.25 20:36
Volker Kuder (középen) a CSU/CDU távozó frakcióvezetője, 2018 szeptember 25-én
Fotó: AFP/ John MacDougall
Volker Kauder 13 év után kell elhagyja a frakcióvezetői posztot, utódja a kevésbé ismert Ralph Brinkhaus lesz.
Meglepetésre elveszítette a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) képviselőcsoportjában kedden tartott frakcióvezető-választást Volker Kauder, az Angela Merkel kancellár bizalmasaként számon tartott politikusnak így 13 év után távoznia kell a tisztségből.    A CDU/CSU-frakcióban 1973 óta először volt egynél több jelölt a frakcióvezetői tisztségre. Volker Kauder kihívója egy kevéssé ismert politikus, Ralph Brinkhaus volt.    A választás után Alexander Dobrindt, a képviselőcsoport CSU-s tagjainak vezetője - a CDU/CSU pártszövetség közös frakciójának második embere - elmondta, hogy a szavazáson a 246 képviselő közül 239 adott le érvényes szavazatot. Ralph Brinkhaus 125 képviselő támogatását nyerte el, Volker Kauderre 112 képviselő szavazott, 2 képviselő tartózkodott - ismertette Alexander Dobrindt.
Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke rövid sajtónyilatkozatában kiemelte: Volker Kauder újraválasztása mellett állt ki, mert nagyon jó volt az együttműködés a frakciót 2005 óta - kancellárságának kezdete óta - irányító politikussal.  Mégis Ralph Brinkhaus kapott több szavazatot, ezért "természetesen gratuláltam, és jó együttműködést kínáltam fel neki" - mondta a pártelnök-kancellár. Arra egyetlen politikai elemző sem számított, hogy a kihívó a titkos választáson legyőzheti a hivatalban lévő frakcióvezetőt, aki minden elődjénél hosszabb ideje volt a pozícióban. Arra viszont előzőleg valamennyi elemző előzőleg felhívta a figyelmet, hogy
a szavazatok megoszlása Angela Merkel tevékenységének megítélését jelezheti, vagyis Volker Kauder esetleges szűk többsége azt jelentheti, hogy számottevő az elégedetlenség a kormányfővel szemben. Ennek alapján Volker Kauder leváltása komoly elégedetlenséget jelezhet.
Ennek alapján Volker Kauder leváltása komoly elégedetlenséget jelezhet. Angela Merkel helyzetének megrendülésére utalhat az is, hogy a pártelnök-kancellár tőle szokatlan módon nyilvánosan kritikával illette kormányának tevékenységét. Egy hétfői sajtónyilatkozatában és egy keddi beszédében - az egyik legnagyobb gazdasági érdekképviselet, a német iparvállalatok szövetségének (BDI) berlini tanácskozásán - egyaránt hangsúlyozta, hogy a hosszúra nyúlt kormányalakítás után a koalíciós pártok túl sokat foglalkoztak saját magukkal, amin változtatni kell, a pártpolitikai viták után vissza kell térni a szakmai munkához. Ralph Brinkhaus 50 éves, pénzügyi szakember, 2009 óta tagja a Bundestagnak, az államháztartási politika területére szakosodott, tavaly óta a 10 frakcióvezető-helyettesi tisztség egyikét töltötte be.Megválasztását a Bundestag több pártja Angela Merkel gyengülésének jeleként értékeli az első reakciók alapján.  
2018.09.25 20:36
Frissítve: 2018.09.25 21:56