Miskolc;drog;

2017-12-28 11:04:00

Középiskolásoknak árult drogot egy férfi Miskolcon

Tizenöt éves fiataloknak is árult drogot egy 41 éves férfi Miskolcon, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - közölte a vádhatóság.

A tájékoztatás szerint a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség amiatt emelt vádat a férfi ellen, mert oktatási épület területén, illetve annak közvetlen környezetében kereskedett új pszichoaktív anyaggal, amelyet maga is fogyasztott.

A férfi Miskolcon a kábítószer-fogyasztók között jól ismert elosztónak számított, 2016-ban és 2017-ben Miskolc területén többeknek adott el kristály fantázianevű kábító hatású anyagot, adagonként 2000-5000 forintért, megélhetését ebből fedezte. Többször előfordult, hogy 15 éves középiskolásoknak az iskola előtt árulta a szert.

Közúti ellenőrzésen bukott le, autójában kristályos port és digitális mérleget találtak. A lefoglalt anyag új pszichoaktív anyagnak minősül és forgalmazása bűncselekménynek minősül - közölte az ügyészség.