esélyegyenlőség;rászorulók;

2017-12-29 07:07:00

Új Egyenlőség-jel - Rászoruló vagy egyenlő?

A gettóiskolák és a szegénykórházak kialakulását nem kormányprogramokban szokták meghirdetni. A hozzájuk vezető út első köveit sokszor olyanok teszik le, akiket a jó szándék vezérel, és idővel maguk is megrettennek a következményektől.

Az oktatás és az egészségügy az a két legalapvetőbb rendszer, amelyben az esélyegyenlőség és az emberhez méltó élet minden állampolgár számára biztosítható. Ezek azok a nagy társadalmi közszolgáltatások, amelyek ingyenessége és általános hozzáférhetősége a politikai progresszió egyik legnagyobb vívmánya. De fenntartásuk a növekvő költségek miatt természetesen komoly költségvetési kiadásokkal jár. Ezért a nagy társadalmi közszolgáltatások lebontása kezdetben tetszetős érvekkel kezdődik, amelyek a „rászorultság elvében” koncentrálódnak. Ha minden gyerek számára ingyenes az iskola, de egyre drágább az oktatási rendszer fenntartása, miért ne lehetne megkövetelni a jómódú szülőktől a hozzájárulást a költségekhez? És ha az egészségügyi ellátás költségei folyton emelkednek, miért kapjon a gazdag ember ugyanúgy ingyenes ellátást, mint a szegény, a „rászoruló ember”?

Mára itthon is látjuk az ilyesfajta „reformok” szükségszerű következményeit. A jómódú szülők hozzájárulnak a gyerekeik iskoláztatásához, de cserébe elvárják, hogy azok más, jobb iskolába járhassanak, mint a szegények, a cigányok gyermekei. És a jómódú gyerekeket követik a jobb tanárok is. (Az már magyar sajátosság, hogy az állam és az egyház még többet is költ a gazdagok, mint a szegények iskoláira.) Minél több a fizetős rendelés, magánklinika, annál biztosabban romlik és szűkül a mindenki számára elérhető ellátás színvonala. És vele romlanak a szegényebb népesség egészségügyi kilátásai is.

A kiváló oktatási eredményeket és hosszú, egészséges életkort biztosító rendszerek ezzel szemben nem a rászorultság, hanem az egyenlő és ingyenes hozzáférés elvén működnek. Nem a direkt befizetésekből, hanem az adókból finanszírozzák a fenntartásukat. A jobban kereső ember több adót fizet, de ugyanúgy és ugyanazokat a szolgáltatásokat veszi igénybe, mint a szegényebb társa. Így érzi, hogy az adójáért személyesen is kap valamit, érdekelt a közszolgáltatások fenntartásában. És a közéleti befolyását arra használja, hogy a szolgáltatások minősége minél jobb legyen. Természetesen magának és a gyerekeinek, de mivel mások is ugyanazt a rendszert használják, egyben a szegényebbeknek is kiharcolja ugyanazt. Ezt a rendszert egyszer már feltalálta a szociáldemokrácia, és lassú bukása akkor kezdődött, amikor feladta az alapjait.