VDSZ;Continental;bértárgyalás;

2017-12-29 18:38:00

Vitában a VDSZ és a Continental

Reagált a Continental “VDSZ: átverik a dolgozókat Makón” cikkünkben megfogalmazott szakszervezeti vádakra, hangsúlyozva, hogy a szakszervezetekkel novemberben kezdődött bértárgyalások félidőnél tartanak. Molnár András HR igazgató levelében kifejtette, hogy ContiTech Fluid makói üzemben ugyanolyan feltételekkel ajánlják a dolgozóknak a két komponensű béremelést, mint a váci gyáregységünkben, sőt ez utóbbiban működő szakszervezetek el is fogadták azt. A makói szakszervezet (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) helyi tagszervezete, a Makói Gumiipari Szakszervezet) által kifogásolt béremelési elképzeléseket a HR-igazgató úgy részletezte, hogy az egyrészt a magyar átlagos béremelés feletti bértömegemelésből, másrészt ezen felül további alapbéremelésből áll, amely a bérszerkezet átalakításával történik: a fix bérrész nő, miközben a mozgó bérrész csökken. Molnár András szerint a feltételek felét már közösen elfogadták. A HR-igazgató elmondta még, hogy működik egy másik makói szakszervezet is, ContiTech Dolgozók Független Szakszervezete, amely indokoltnak látta közvetlenül, hitelesen felmérni a munkatársi álláspontokat a bérvitában. Ez szintén januárra készül el, s a felek e véleményeket megismerve folytathatják a bértárgyalást.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke érdeklődésünkre megerősítette, továbbra is kifogásolják a munkáltató által ajánlott béremelési mértéket és struktúrát, és szintén rendelkeznek a tagságuk felhatalmazásával, hogy a tárgyalások során jobb feltételeket harcoljanak ki.