A kommentelésről

Az utóbbi hónapokban szenvedélyes komment olvasó és kommentelő lettem. A szerep sokféle, a gőzkieresztő, indulatlevezető szeleptől a szabadidő kitöltő hobbin, a politikai aktivitás illúzióján és a tényleges hatni akaráson át a tudatos trollkodásig, provokálásig. Tartalmára nézve megállapítható, hogy a hozzászólók köre belterjes. Ráadásul a bejegyzések legalább fele nem is elsősorban az alapcikkek tartalmával foglalkozik, hanem egymással, sokszor személyeskedő, alpári modorban. Továbbá alighanem elválik egymástól a lap nyomtatott és netes változatának olvasótábora. Szerintem nincs közöttük érintkezési felület. Ezért javasolom, hogy a nyomtatott változat olvasói időnként figyeljenek oda a kommentekre, olvassák azokat. A sajtószabadság, illetve a demokratikus nyilvánosság érdekes változatokat hoz létre.

A Népszava cikkeinek sokszínű kommentelésével teljesen ellentétes például az egyetlen tulajdonos birtokában lévő 12 megyei napilap, az azokban megjelenő napi, állandó rovat véleményezése. „A helyzet” című sorozatnak szinte nincs is visszhangja. Annak ellenére nincs, hogy szerintem az írások többsége a "szellemi kútmérgezés" kifejezéssel jellemezhető. Ezt én mostanában az egyik megyei online-on megkísérlem konkréttá tenni. Nem tudom, hogy ez a napi 12 sajtótermék milyen olvasótáborral rendelkezik, de hogy a megnevezett sorozat hatása visszafordíthatatlan, arról meg vagyok győződve. Kár lenne hallgatni róla. Ezért azt javaslom, hogy olvassunk és írjunk (bátran és szabadon) kommenteket, amikor és ahol csak lehet.

Szerző

Akkor mondom: vízió kell!

Kezdhetném azzal, hogy végül minden alkotmányos alapköveteléssé válik. Éppen, mint 1848-ban. Ma is – újra - szeretnénk nemzeti bankot, szabad sajtót, független esküdtszéket, felelős minisztériumot és működő országgyűlést, méltányos közteherviselést, rendezettebb úrbéri viszonyokat és több törvény előtti egyenlőséget, sőt már státuszfoglyok is vannak, akik szabadulásra várnak… Alkalmas őrsereget ráadásul még a NATO is szeretne.

Elsőként ráerősítenék Haraszti Miklós állítására, miszerint a lakosság fele még azt sem tudja, hogy a kétharmad az nem kétharmad, tehát nem a választók 66 százaléka áll a Fidesz mögött. Már Philip Kossuth téri kétmilliója is, meg a most 2,3 milliónak hazudott konzultáló polgár is arról szól, hogy a Fidesz hatalma az egyszerű emberek fejében lenyűgöző – bénító - méretű és erejű legyen. Ezeket a számokat még most is megérné lebontani!

És igaza van Tóth Zoltánnak is, amikor váltig ismételgeti, hogy hatmillió embert el kell vinni az urnához. Ez is egyszerű választási számtan, ahogy az is, hogy ha a Fidesz és a Jobbik listája mellett a változást akaróknak nem csak egyetlen közös listájuk van, már el is veszett minden álom a IV. Köztársaságról. Pedig hatmillió szavazó 32-34 százalékával már visszaszerezhető lenne a jövő!

Folytathatnám azzal, hogy mennyire igaza van Majtényi Lászlónak, amikor azt állítja: nem a választási győzelem a közvetlen cél; a politikai ellenfelet előtte és politikailag kell megverni, hogy akik a fülkébe lépnek, tudják, a másik már politikai halott, s hogy mi nyújtja a válaszható alternatívát. Éppen ez a nyilvános és megismerhető alternatíva kellene legyen a legnagyobb erő, ami a polgárokat elvezeti a szavazófülkébe.

Érthető, bemutatható és mozgósító vízió kell arra, milyen lenne a IV. Magyar Köztársaság. Érthető leírás, hiteles, kormányzóképességet sugalló személyiségek adta hitel és koncepció az államszerkezet, a hatalmi megosztás, a közteherviselés, a köznyilvánosság újraszabályozott viszonyaira. Szegénynek érzed magad, és egyre szegényebbnek? Szeretnéd a gyermekedet gimnáziumba, egyetemre járatni? Arányosabb közteherviselést követelsz? Szeretnél élve kijönni a kórházból? Szeretnéd, ha lenne busz, amellyel hazamehetsz? Szeretnéd, hogy a társadalombiztosítás, az önkormányzatiság, a lakhatás visszakerüljön az Alkotmányba? Szavazz a IV. Köztársaság jelöltjére és listájára!

Számomra érthetetlen, hogy a magát még függetlennek és demokratikusnak tételező sajtó közleményeinek háromnegyede miért az ellenzék eredményes fellépésének lehetetlenségével, az ezt kitermelő további belső ellentmondások és személyi ellentétek felszításával, és miért a Fidesz minden vonatkozásban bűnös hatalmának sulykolásával és kikezdhetetlen, bénító erejének napi újrafestésével foglalkozik. Tisztelettel érdeklődöm; miért nem futnak tematikus, elemző ”közéleti mesék” a még meglévő felületeken, amelyekből egyre többen megérthetik, mi és hogyan történt velük az elmúlt nyolc év alatt és hogy mit kínál az ellenzék? Hogy mi történjék az agráriummal, miként nézhetne ki egy tényleges önkormányzat autonómiája, miért kell legelőször a háziorvosi és a védőnői hálózatot megmenteni. Hogy esetleg nemcsak a köztársasági elnököt, de a városi rendőrkapitányt és a város vezető ügyészét is lehet közvetlenül választani. Vagy hogy jobb lenne tényleges és felelős önkormányzattal rendelkező régióknak adni az EU pénzeit, és nem hagyni, hogy a kormány ossza el ezeket. És igen, lehetne esküdtbíráskodás is.

Egyébként nyugodt vagyok. A végén – szerintem - nemcsak a követelések lesznek alkotmányosak, de az ellenzék is összeáll hamarosan, bár azokra, akik végül a gyengébbeket lenyomják a körzetekben és a talán mégis megszülető egyetlen listán, újfent kis gyanakvással fogunk tekinteni. Talán felgyorsulhatnának az események, ha az MSZP mai frakciójában és elnökségében bujkáló politikai hullák tehertétele megszűnne, hogy a DK és a többiek közelebb léphessenek egy közös lista felé. A szembenézés kikerülhetetlen. Miattuk testképzavaros a maradék párt, és képtelen valós évtizedes politikai és szakpolitikai (igen kicsi) teljesítményével arányos méretben belesimulni az egységes ellenzéki összefogásba. A szinte valamennyi kispártban hiperaktív NER-es téglák zavaró repülései is végleg kizárhatók lennének egy kis hatáselemzéssel. Tűnjék már fel: ami most zajlik, nem magától ilyen undorító és zavaros. Értő kezek kavarják itt a málnaszőrt! Ám a Jobbik karanténba való, és végig ott kell tartani.

Mert Katona Tamásnak is igaza van: a nép már leváltaná az Orbán-kormányt, ha ezt az „ellenzéki” pártok megengednék neki. Persze, ezt a szándékot még fel kell erősíteni, és cselekvéssé kell szervezni. Ezért is kellene az a már rég keresett minta-alkotmány, amely konkrét tartalmú kötött mandátumot jelentene a IV. Köztársaság jelöltjeinek. Akkor tényleg csak egy alkotmányozó nemzetgyűlésbe küldenénk őket, aztán a munka végeztével lépjenek majd hátra, és a visszademokratizált IV. Magyar Köztársaság jövőjét egy újabb választási forduló próbálja majd megalapozni. Persze csak akkor, ha a máig összerabolt és a magántulajdon szent sáncai mögé rejtett vagyonok nem vethetők be ezen a választáson az ország ellen.

Zárni is alkotmányos gondolattal szeretnék. Mert Szilágyi Ákosnak is igaza van: közösen szervezett alkotmányozó nemzeti mozgalom keretében kell(ene) megmozdítani, és a cselekvésig eljuttatni a most passzív polgárokat. Fel kell oldani a bénultságot és a félelmet! Erről kell szóljon a kommunikáció, a politikai ígéret, a célkijelölés. És ehhez kell az egységesítő, az érthető, a felismerhető jelkép; a Kossuth címer - a IV. Magyar Köztársaság jelképe.

(Az önplágium vádját kizárva beismerem; mindezt Út az alkotmányozó nemzetgyűléshez címmel már megírtam a Népszabadságban 2011. március 31-én. A többi érv ott olvasható.)

Szerző
Enyedi Nagy Mihály közíró

Akkor mondom: vízió kell!

Kezdhetném azzal, hogy végül minden alkotmányos alapköveteléssé válik. Éppen, mint 1848-ban. Ma is – újra - szeretnénk nemzeti bankot, szabad sajtót, független esküdtszéket, felelős minisztériumot és működő országgyűlést, méltányos közteherviselést, rendezettebb úrbéri viszonyokat és több törvény előtti egyenlőséget, sőt már státuszfoglyok is vannak, akik szabadulásra várnak… Alkalmas őrsereget ráadásul még a NATO is szeretne.

Elsőként ráerősítenék Haraszti Miklós állítására, miszerint a lakosság fele még azt sem tudja, hogy a kétharmad az nem kétharmad, tehát nem a választók 66 százaléka áll a Fidesz mögött. Már Philip Kossuth téri kétmilliója is, meg a most 2,3 milliónak hazudott konzultáló polgár is arról szól, hogy a Fidesz hatalma az egyszerű emberek fejében lenyűgöző – bénító - méretű és erejű legyen. Ezeket a számokat még most is megérné lebontani!

És igaza van Tóth Zoltánnak is, amikor váltig ismételgeti, hogy hatmillió embert el kell vinni az urnához. Ez is egyszerű választási számtan, ahogy az is, hogy ha a Fidesz és a Jobbik listája mellett a változást akaróknak nem csak egyetlen közös listájuk van, már el is veszett minden álom a IV. Köztársaságról. Pedig hatmillió szavazó 32-34 százalékával már visszaszerezhető lenne a jövő!

Folytathatnám azzal, hogy mennyire igaza van Majtényi Lászlónak, amikor azt állítja: nem a választási győzelem a közvetlen cél; a politikai ellenfelet előtte és politikailag kell megverni, hogy akik a fülkébe lépnek, tudják, a másik már politikai halott, s hogy mi nyújtja a válaszható alternatívát. Éppen ez a nyilvános és megismerhető alternatíva kellene legyen a legnagyobb erő, ami a polgárokat elvezeti a szavazófülkébe.

Érthető, bemutatható és mozgósító vízió kell arra, milyen lenne a IV. Magyar Köztársaság. Érthető leírás, hiteles, kormányzóképességet sugalló személyiségek adta hitel és koncepció az államszerkezet, a hatalmi megosztás, a közteherviselés, a köznyilvánosság újraszabályozott viszonyaira. Szegénynek érzed magad, és egyre szegényebbnek? Szeretnéd a gyermekedet gimnáziumba, egyetemre járatni? Arányosabb közteherviselést követelsz? Szeretnél élve kijönni a kórházból? Szeretnéd, ha lenne busz, amellyel hazamehetsz? Szeretnéd, hogy a társadalombiztosítás, az önkormányzatiság, a lakhatás visszakerüljön az Alkotmányba? Szavazz a IV. Köztársaság jelöltjére és listájára!

Számomra érthetetlen, hogy a magát még függetlennek és demokratikusnak tételező sajtó közleményeinek háromnegyede miért az ellenzék eredményes fellépésének lehetetlenségével, az ezt kitermelő további belső ellentmondások és személyi ellentétek felszításával, és miért a Fidesz minden vonatkozásban bűnös hatalmának sulykolásával és kikezdhetetlen, bénító erejének napi újrafestésével foglalkozik. Tisztelettel érdeklődöm; miért nem futnak tematikus, elemző ”közéleti mesék” a még meglévő felületeken, amelyekből egyre többen megérthetik, mi és hogyan történt velük az elmúlt nyolc év alatt és hogy mit kínál az ellenzék? Hogy mi történjék az agráriummal, miként nézhetne ki egy tényleges önkormányzat autonómiája, miért kell legelőször a háziorvosi és a védőnői hálózatot megmenteni. Hogy esetleg nemcsak a köztársasági elnököt, de a városi rendőrkapitányt és a város vezető ügyészét is lehet közvetlenül választani. Vagy hogy jobb lenne tényleges és felelős önkormányzattal rendelkező régióknak adni az EU pénzeit, és nem hagyni, hogy a kormány ossza el ezeket. És igen, lehetne esküdtbíráskodás is.

Egyébként nyugodt vagyok. A végén – szerintem - nemcsak a követelések lesznek alkotmányosak, de az ellenzék is összeáll hamarosan, bár azokra, akik végül a gyengébbeket lenyomják a körzetekben és a talán mégis megszülető egyetlen listán, újfent kis gyanakvással fogunk tekinteni. Talán felgyorsulhatnának az események, ha az MSZP mai frakciójában és elnökségében bujkáló politikai hullák tehertétele megszűnne, hogy a DK és a többiek közelebb léphessenek egy közös lista felé. A szembenézés kikerülhetetlen. Miattuk testképzavaros a maradék párt, és képtelen valós évtizedes politikai és szakpolitikai (igen kicsi) teljesítményével arányos méretben belesimulni az egységes ellenzéki összefogásba. A szinte valamennyi kispártban hiperaktív NER-es téglák zavaró repülései is végleg kizárhatók lennének egy kis hatáselemzéssel. Tűnjék már fel: ami most zajlik, nem magától ilyen undorító és zavaros. Értő kezek kavarják itt a málnaszőrt! Ám a Jobbik karanténba való, és végig ott kell tartani.

Mert Katona Tamásnak is igaza van: a nép már leváltaná az Orbán-kormányt, ha ezt az „ellenzéki” pártok megengednék neki. Persze, ezt a szándékot még fel kell erősíteni, és cselekvéssé kell szervezni. Ezért is kellene az a már rég keresett minta-alkotmány, amely konkrét tartalmú kötött mandátumot jelentene a IV. Köztársaság jelöltjeinek. Akkor tényleg csak egy alkotmányozó nemzetgyűlésbe küldenénk őket, aztán a munka végeztével lépjenek majd hátra, és a visszademokratizált IV. Magyar Köztársaság jövőjét egy újabb választási forduló próbálja majd megalapozni. Persze csak akkor, ha a máig összerabolt és a magántulajdon szent sáncai mögé rejtett vagyonok nem vethetők be ezen a választáson az ország ellen.

Zárni is alkotmányos gondolattal szeretnék. Mert Szilágyi Ákosnak is igaza van: közösen szervezett alkotmányozó nemzeti mozgalom keretében kell(ene) megmozdítani, és a cselekvésig eljuttatni a most passzív polgárokat. Fel kell oldani a bénultságot és a félelmet! Erről kell szóljon a kommunikáció, a politikai ígéret, a célkijelölés. És ehhez kell az egységesítő, az érthető, a felismerhető jelkép; a Kossuth címer - a IV. Magyar Köztársaság jelképe.

(Az önplágium vádját kizárva beismerem; mindezt Út az alkotmányozó nemzetgyűléshez címmel már megírtam a Népszabadságban 2011. március 31-én. A többi érv ott olvasható.)

Szerző
Enyedi Nagy Mihály közíró