Nadal jövő szerdán térne vissza

Publikálás dátuma
2018.01.02. 06:54

A férfiak tenisz-világranglistáját vezető spanyol Rafael Nadal jövő szerdán, Melbourne-ben térne vissza a pályára a térdsérülését követően. A 31 éves klasszis legutóbb november közepén, a londoni ATP-világbajnokságon játszott, de az első mérkőzése után térdsérülése miatt visszalépett.

Szerző

A kisvezér fenyeget

Publikálás dátuma
2018.01.02. 06:35
Fotó: AFP/UNG Yeon-Je

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint az amerikaiak többé nem tudnak háborút indítani országa ellen, mert az ma már képes nukleáris fegyvereivel csapást mérni az Egyesült Államok területének bármely részére. "Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon" - mondta televíziós újévi köszöntőjében a diktátor. Közölte, hogy idén a nukleáris robbanófejek és a műveleti célú ballisztikus rakéták "tömeggyártására" akarnak összpontosítani. Hozzátette azonban, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága. Észak-Korea szeptemberben végrehajtotta hatodik nukleáris robbantását - állítása szerint hidrogénbombával -, és november végén sikeresen tesztelte minden eddiginél nagyobb hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétáját, nyíltan szembeszegülve a nemzetközi figyelmeztetésekkel és az ENSZ szankcióival. Újévi beszédében Kim Dzsong Un ehhez képest azt mondta, csökkenteni kell a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten, és javítani kell a kapcsolatokat Dél-Koreával. Még azt is kilátásba helyezte, mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen a dél-koreai Phjongcshangban februárban tartandó téli olimpián.

Szerző

Csehszlovákia - Gyors válás, hosszas nosztalgia

Publikálás dátuma
2018.01.02. 06:33
Fotó: AFP
Negyedszázaddal Szlovákia megalakulása után a lakosok 51 százaléka értékeli pozitívan az önálló állam létrejöttét, de a közös csehszlovák állam megszüntetését csak a megkérdezettek 40 százaléka tartja jó döntésnek.

„Csehszlovákia nem esett szét, mint a Szovjetunió, és nem is verték szét, mint Jugoszláviát. A két ország egyszerűen különvált” – nyilatkozott lapunknak Milan Knazko, aki szlovák külügyminiszterként a közös állam jövőjéről 1992-ben folytatott tárgyalássorozat egyik résztvevője volt. Szlovákia hivatalosan 1993. január 1-jén jött létre.

Az 1992-es választások után hónapokig tartó, több fordulós tárgyalás során még a közös állam további sorsáról egyezkedett az újonnan megalakult cseh és szlovák kormány miniszterelnöke, Václav Klaus és Vladimír Meciar.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

„Nem azzal a céllal ültünk tárgyalóasztalhoz a csehekkel, hogy két önálló ország jöjjön létre” – emlékezett vissza Knazko, az 1989-es bársonyos forradalom ikonikus szereplője, aki szerint a szövetségi államalakulat további működését akarták új alapokra helyezni. Azonban a tárgyalás során fokozatosan kiderült, kevés témában tudnak közös nevezőre jutni a csehekkel. „Egy ponton aztán Klaus azt mondta, mindenféle kísérletezgetés helyett jöjjön létre inkább két önálló állam” – idézte fel az akkori cseh kormányfő szavait a volt szlovák külügyminiszter, aki szerint nem volt politikai akarat Csehszlovákia megőrzésére.

Politikai akarat – legalábbis Szlovákiában – az önálló állam létrehozására sem igen volt: akkoriban egyedül a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt szorgalmazta a föderáció megszűnését. Mára már a szlovákok minimális többsége (51 százalék) megbékélt az önálló állam létével, de paradox módon kisebbségben vannak (40 százalékot képviselnek) azok, akik szerint helyes volt megszüntetni a közös államot - vagyis a lakosok 11 százaléka örül ugyan a szlovák állampolgárságnak, de egyúttal szívesen maradt volna egyúttal csehszlovák állampolgár is.

1990-ben a szlovákiai lakosoknak még csak 10 százaléka szeretett volna saját államot. Egy 1993 májusában végzett felmérés azt mutatta: Szlovákiában a megkérdezettek 29 százaléka mondott volna igent egy esetleges referendum során az önálló szlovák államra. A Közéleti Kérdések Intézete (IVO) nevű pozsonyi think-tank öt évvel ezelőtt azt mérte, hogy a szlovákiai megkérdezettek 58 százaléka örült az önálló ország létrejöttének. Néhány héttel ezelőtt viszont ez az arány már csak 51 százalék volt.

Csehországban egyértelműbb irányú az elmúlt évek elmozdulása: 2012-ben még csak 46 százalék, idén már 53 százalék örül az önálló állami létnek. Ugyanez az eltérő két trend figyelhető meg a közös csehszlovák állam megszüntetésének az értékelését illetően: a szlovákoknál a mostani 40 százalékos helyeslés a 2012-es 45 százalékhoz képest jelentős csökkenést mutat, míg a cseheknél az öt évvel ezelőtti 38-ról 42 százalékra nőtt a támogatottsági arány.

A csehek és a szlovákok egybehangzóan sérelmezik, hogy annak idején nem kérdezték meg őket Csehszlovákia további sorsáról. A szlovákiai közbeszédben huszonöt éve fel-felmerülő téma, miért nem tartottak népszavazást 1992-ben az önálló Szlovákia létrehozásáról – főleg annak tükrében, hogy azóta nyolc különböző témában rendeztek referendumot az országban. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a szlovákiai megkérdezettek 67 százaléka szerint népszavazás során kellett volna eldönteni a szövetségi Csehszlovákia sorsát. Ez az arány 25 év alatt alig változott.

„Nem volt miről népszavazást kiírni” – válaszolja Milan Knazko. „A szlovákok és a csehek között nem okozott gondot az együttélés. Csak azzal volt problémánk, pontosan hogyan működjön tovább a közös állam. Erről pedig nehezen tarthattunk volna referendumot.”

Mindkét országban főleg az idősebb generáció sírja vissza Csehszlovákiát - derül ki az IVO felméréséből. A szlovákiai 65 év fölötti korosztály képviselőinek 56 százaléka, míg a 18-24 éveseknek mindössze 26 százaléka szerint volt helytelen a szövetségi állam felbomlása. Ez a korcsoport szerinti eltérés megfigyelhető Csehországban is.

Milan Knazko elmondta: ő maga nap mint nap megbizonyosodik arról, hogy a különválás óta összehasonlíthatatlanul jobb a viszony a csehek és a szlovákok között.

„Ma nincsenek közöttünk ellentétek. Már nem téma, melyik országrész fizet rá a másikra, ki képviseli az országot külföldön, ki és milyen döntésre jogosult. Azelőtt három kormány működött egyetlen szövetségi államon belül, ami tarthatatlan volt.”

„Krokodilkönnyeket hullatunk egy sír fölött, amelyben senki sem fekszik” – summázta véleményét a színészből lett politikus, aki ma ismét színészkedéssel keresi a kenyerét Pozsonyban és Prágában. Szerinte az emberek amúgy sem az országukhoz, hanem a kultúrájukhoz ragaszkodnak.

„Meggyőződésem, hogy a lehető legjobb döntés született 25 évvel ezelőtt” – tette hozzá.

Mérföldkövek a különválás útján

1989. november 17. A prágai egyetemisták tüntetése rendszerellenes demonstrációba torkollik, a „bársonyos forradalom” kezdete.

1989. december 5. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság új kormányában öt pártonkívüli is helyet kap.

1989. december 29. Václav Havel cseh ellenzéki drámaírót köztársasági elnökké választják.

1990. március 1. A Szlovák Szocialista Köztársaság új neve Szlovák Köztársaság.

1990. március 29. A közös államot előbb Csehszlovák Szövetségi Köztársaságnak, majd április 20-tól Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak nevezik át.

1990. június 8.-9. Az első szabad választások, melyeken a kommunisták elveszítik kormányzó szerepüket.

1992. június 5.-6. A második szabad választásokat követően Szlovákiában hatalomra kerül Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS).

1992. június 17. A szlovák törvényhozás nyilatkozatot fogad el Szlovákia szuverenitásáról. Válaszul két nappal később Václav Havel lemond államfői posztjáról.

1992. augusztus 26. A cseh és a szlovák kormányfő vezette tárgyalássorozat hatodik fordulóján eldől: az év végén megszűnik Csehszlovákia. Négy nappal később elfogadják a leendő Szlovákia alkotmányát.

1992. november 25. A prágai szövetségi parlament alkotmánytörvényt fogad el a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnéséről.

1993. január 1. Létrejön a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság.

Frissítve: 2018.01.02. 11:10