Észak-Korea;atomfegyver;Trump;

2018-01-03 10:42:00

Donald Trump Kim Dzsong Unnak: az enyém nagyobb!

Az én atomrakéta indítógombom nagyobb és erősebb, mint a tiéd, sőt még működik is - ezt felelte a közösségi hálón Donald Trump, az észak-koreai diktátor újévi fenyegetéseire. 

Kim Dzsongun január 1-én, az állami tévében sugárzott köszöntőjében azt mondta: az Egyesült Államok azért nem meri megtámadni a kommunista országot, mert tudja, hogy Phenjan bármikor atomháborút robbanthat ki - írja az euronewsA mostani szócsata hatására a szöuli kormány párbeszédet kezdeményezett északi szomszédjával, hiszen egy hónap múlva - a két Korea határától mindössze 40 kilométerre - kezdődnek a téli olimpiai játékok. 

"Kína támogatja, hogy Észak- és Dél-Korea lépéseket tegyen a megbékélés felé és megkezdje a félszigeten található atomfegyverek leszerelését" - mondta a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint viszont addig nincs miről beszélni, amíg Phenjan atomcsapással fenyegetőzik.

"Azzal tárgyal Észak-Korea, akivel csak akar, de az Egyesült Államok addig semmilyen megegyezést sem ismer el, amíg be nem szünteti nukleáris programját" - szögezte le Nikki Haley.

A két Korea vezetői 2015 óta először ülhetnének tárgyalóasztalhoz, Phenjan azonban még nem közölte, hogy hajlandó-e részt venni az egyeztetéseken.