Matattam íróasztalom rejtett zugaiban, miként általában öregurak teszik, abban a reményben, hogy elkallódott értékekre bukkanhatnak. A mondás szerint, aki keres, talál: kaptam egy levelet. Még az ellenzéki Magyar Hírlap redakciójába érkezett, ahová Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung nemzetközi rangú szerkesztője címezte, a keltezése pedig 1995. október 9-ei. Oplatka azzal keresett meg engem, hogy a 30-as évtized kezdetén, a Budapesten tartózkodott Thomas Mann állítólag találkozott Bartók Bélával. Nem is akárhol, hanem a budai Várban, ahol Vitéz Nagybányai Horthy Miklós főméltóságú kormányzó fogadást adott. A fáma szerint ide kapott meghívást a két szellemóriás is, és - ugyancsak állítólag - el is mentek. A hihetetlen eseményről futólag én is közöltem néhány sort a Magyar Hírlapban, Oplatka doktor pedig olvasott róla, ezért megtisztelő terjedelmes levélben reagált rá.
Mint írta, Thomas Mann neki fiatal éveitől szívügye. A hír nem hagyta nyugodni, megpróbált kissé utánanézni, és igencsak figyelemreméltó eredményre jutott. Például arra, hogy Mann - színigaz - hat ízben járt Budapesten, előadásokat tartott, az alkotásaiból fölolvasott, de Bartókkal ez alatt soha nem találkozott. Korábban viszont, úgy évtizeddel előbb, 1922-ben csakugyan megismerkedett vele, miként Lukács Györggyel is. Az ismerkedésből Mann emlékezett egy jelenetre, szűkebb társaságban egy estén Bartók Dohnányi Ernővel kettesben mintegy „bóhockódva” zeneparódiákat adott elő, de a német írónak ilyenben volt része másutt és más alkalommal is, amikor svájci emigrációs éveiben Fritz Busch a nagy karmester és Rudolf Serkin, az osztrák zongorafenomén hasonlóan szórakoztatta alkalmi közönségét. Mellesleg, így az Oplatka-levél, Lukács „furcsa figura modelljeként” helyet kapott A varázshegyben is, de Bartók sehol.
E vallomásában Mann megemlíti azt is, hogy Bartókról „keveset tudna mondani, jóllehet mindig tisztelte és kedvelte, ellenben kevésbé ismerte őt”. Találkozott vele Genfben egy kongresszuson, irodalmi és művészeti testület tagjaként, de „a barátságuk csupán inkább formai volt, Bartók muzsikájával jobbára alkalmilag találkozott”.
Oplatka András magánnyomozása szerint tehát kérdéses, hogyan lehetett ott Mann a „nevezetes Horthy estélyen a Várban, ahol paroláznia kellett volna”. Tény, akkortájt (1935) valamilyen kongresszus volt a Magyar Tudományos Akadémián, és ezt mellékkörülmények kísérték. Városnézések a vendéglátókkal, akik alatt Hatvany Lajost és családtagjait kell érteni, hiszen Mann náluk lakott, majd hivatalos ebéden asszisztált a Gellért szállóban. Bartók mindeközben sehol. Illetve dehogynem, este magántársaság úgyszintén Hatvanyéknál, ahol Basilides Mária, a világhírű alténekesnő nagy sikerrel egyebek között magyar népdalokat énekelt, Bartók földolgozásában.
És végül az ominózus találkozó? Peter de Mendelssohn, az egyik résztvevő írta följegyzéseiben, hogy azt a bizonyos estélyt fogadás zárta. Nem Horthynál és nem is a Várban, hanem Hóman Bálint kultuszminiszternél, aki a protokoll szerint a vendégek partnere lehetett. Az invitáltak listáján csakugyan rajta volt Thomas Mann is, de Hatvany Lajos és Mendelssohn rábeszélte az írót, „enyhe rosszullétre” hivatkozva mondja le megjelenését. Így is történt, és hasonlóképpen cselekedett Bartók Béla is, aki „véletlenül szintén gyöngélkedett”. Oplatka a részletezés után azzal zárta a Magyar Hírlaphoz címzett levelét: „ezzel be is fejezhetjük a hosszúra nyúlt sorokat. Mindez semmit se változtat azon, hogy Bartók politikai meggyőződéséből fakadón nemigen kedvelte a hivatalos instanciákat. Más szavakkal, a legenda azért legenda, mert nem födi a történelmi valóságot, noha minden legendának azért van bizonyos igaz magva is”.
Zárszóként csupán annyi, hogy Oplatka doktor 2004-ben a Neue Zürcher Zeitung szerkesztőjeként visszavonult. 1996 és 2002 között hat éven át budapesti tudósítóként, az NZZ hasábjain beszámolt az itteni átalakulás gyötrelmes eseményeiről. 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémián átvette a Prima Primissima rangos díját. Egyebek között azért is, mert németre fordította Jókai Az új földesúr című regényét, Mikszáth Kálmán több művét és Karinthy Frigyes Tanár úr kéremét.
