Budapesti délibábok

Amikor Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök között 2016-ban megtörtént az első nagy egymásra borulás, a világsajtó úgy értékelte: egy útra terelődtek az illiberális vezetők. Egy idő óta viszont már az Európai Unión belül is létezik egy illiberális mag Magyarországgal és Lengyelországgal. Ami egy kissé komikus, hiszen éppen e két állam az EU támogatásainak legnagyobb haszonélvezője.

A magyar kormányfő ebbe – mily meglepő – nem ment bele a varsói állami televíziónak a lengyel kormányfő budapesti látogatása alkalmával adott interjújában, hanem szó szerint így foglalt állást: „A közép-európai államok elvárják, hogy legalább annyi befolyásuk legyen a közös európai ügyekre, mint amennyivel hozzájárulnak Európa gazdasági fejlődéséhez”. Magyarán ne az számítson, hogy valaki mennyivel járul hozzá az EU költségvetéséhez, hanem a gazdasági növekedés mértéke. Ez azért is megmosolyogtató érvelés, mert ha nem kapnánk egy fityinget sem Brüsszeltől, a GDP növekedése a jelenleginél alsó hangon is két-három százalékkal lenne alacsonyabb. Nem mellékes az sem, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében tavaly áprilisi adatok szerint Lengyelország a 21., Magyarország pedig a 22. helyen kullog az EU államai között, ha némi jóindulattal Nagy-Britanniát már nem soroljuk a közösséghez. Igaz, ma már itthon nem szabad arról beszélni, mennyit köszönhetünk például brüsszeli a kohéziós alapoknak, hanem csak azt emlegethetjük, mennyi mindent értünk el a „saját erőnkből”. Az EU nélkül némi túlzással annyira jutottunk volna, mint az a bizonyos gázszerelő a miniszterelnök barátsága nélkül.

A miniszterelnök az interjúban azt is közölte, azért igazságtalan a Varsóval szemben az EU 7-es cikkelye alapján indított eljárás, mert „ha megtesznek valamit Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal”. Arról nem tett említést, hogy amikor Lengyelország csatlakozott az Unióhoz, kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja az EU alapértékeit, a fékek és ellensúlyok rendszerét. Varsó az igazságügyi reformmal éppen a hatalmi ágak szétválasztását kérdőjelezte meg, ami egy diktatúrában elképzelhető, az EU-ban elfogadhatatlan. Ezért ha egy uniós tagország erre vetemedik, akkor Brüsszel nemhogy eljárást indíthat vele szemben, egyenesen kötelessége aktiválnia a „nukleáris opciót”.

A magyar kormányfő szerint azonban nem a jogsértés áll az eljárás hátterében, hanem az, hogy „a magukat fejlettebbnek tartó nyugati tagállamok hogyan viszonyulnak ahhoz az új helyzethez: az unió centruma keleti irányba tolódott”. Ez a „tolódás” nagyjából annyira reális és sikeres, mint amikor Pintér Attila még a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányként próbálta elmagyarázni a tolódás tudományát nemzeti tizenegyünk tagjainak. Nyilván azok az országok az EU motorjai, amelyek a GDP tekintetében az utolsó harmadban kullognak…

Ismerjük a mondást, „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. A borivás nagyon is támogatandó, a közös harc viszont teljesen értelmetlen, kivált, ha az ellenfelet csak mi kreáljuk.