Balázs Péter;V18;Válasszunk! 2018;

2018-01-05 06:02:00

V18 - Indul a technikai gépezet

Jövő héten már az ellenzéki pártok vezetőivel tárgyal a most alakult Válasszunk! 2018 (V18) csoport vezetője. Balázs Péter optimista. Az elemző kevésbé.

– A politikai belépő után most jön a technikai gépezet elindítása – így vázolta a Népszavának Balázs Péter volt külügyminiszter a V18 terveit. Mint megírtuk: a tizenegy volt kormánytag által alapított csoport nem tart kapcsolatot egyetlen párttal sem, nem támogatja egyiket sem, konkurencia sem akar lenni, tagjainak egyetlen célja van: elérni, hogy a választók menjenek el szavazni 2018-ban.

A volt külügyminiszter szerint sikerült erősen kezdeniük, amiben közrejátszott, hogy viszonylagos csöndben törtek be a közhangulatba. Arra a kérdésünkre, hogy hogyan tervezik az üzenetük eljuttatását a választókhoz, Balázs Péter azt mondta: elsősorban a világhálóra és a közösségi oldalakra támaszkodnak. Ezeken kívül több hálózatra is számítanak, a volt külügyminiszter példaként az Andrássy-kört, a Szalay-kört és az Eötvös Károly Intézetet említette.

A csoportban egyelőre tizenegyen vannak – Andor László, Balázs Péter, Bárándy Péter, Bod Péter Ákos, Göncz Kinga, Holoda Attila, Lévai Katalin, Mellár Tamás, Pusztai Erzsébet, Raskó György és Székely Tamás – de nyitottak a további csatlakozók előtt is. – Örömmel látom, hogy sokan jelentkeznek. Nálam főképp szakértők, nemcsak Budapestről, hanem Brüsszelből is – mondta Balázs Péter, hozzátéve: a hazai demokratikus pártokkal is folyamatosan kapcsolatban vannak. A V18 vezetője a jövő hét elején több pártelnökkel is találkozik, és azt fogja hangsúlyozni, hogy nem tőlük veszik el a terepet, hanem csak segíteni szeretnének.

– Annak, hogy Balázs Péter, Bod Péter Ákos, vagy Mellár Tamás megjelenik, és azt mondják a választópolgároknak, hogy menjenek el szavazni, nincs különösebb mobilizációs jellege – vélekedett lapunknak Böcskei Balázs a V18 céljáról. A politikai elemző ugyanis úgy látja, hogy ha az ellenzéki pártok nem tudják a kormányváltó hangulattal, az elégedetlenséggel mobilizálni a választókat, akkor a szakmai-értelmiségi közbeszéden kívül gyakorlatilag ismeretlen szereplők felszólításától sem fognak többen az urnákhoz járulni.

A V18 nem egy új párt, és nem árnyékkormány, de Balázs Péter szerint többen is hajlandóak lennének Karácsony Gergely árnyékkormányában szerepet vállalni.

– Értelmiségi túlmozgás – kommentálta az ötletet Böcskei, aki szerint ennek szintén aligha lehet mobilizációs jellege. Arra a kérdésünkre, hogy mi lehet a V18 jövője, a politikai elemző azt mondta: a nyilvánosság és a politikai helyzet megváltozása miatt már elmúlt az az időszak, amikor az ilyen típusú szerveződéseknek önmagukban relevanciájuk lehetne.

– Valószínűleg hetek múlva is ott fognak tartani, hogy valamelyik tag egy interjúban elmondja a most megfogalmazott gondolataikat – vélekedett Böcskei Balázs.