Indul a cirkuszfesztivál (Fotó)

Publikálás dátuma
2018.01.07 13:14
MTI Fotó: Kovács Tamás
Egyedüli magyar produkcióként egy kínai rúdszámmal képviseli az országot Fehér Ádám és Kassai Benjámin a hétfőn kezdődő XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

A közönség az A-programban találkozhat a 20 éves fiatalokkal, akik az öt méter magas, gumival bevont és négy oldalról kifeszített kínai rúdon mutatják be erő és akrobata mutatványaikat január 9-én egy, 13-án pedig két előadáson.

"Tizennégy évesen kezdtem a tanulmányaimat az artistaképzőben és Benjivel a második évünkben kezdtünk el együtt dolgozni. Azóta alkotunk egy csapatot" - mondta el Fehér Ádám.

Kassai Benjámin összesen nyolc évet járt a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolába. "Az első négy év felkészítő képzés volt, a szakosodásra adott alapot. Később, miután Ádámmal találkoztunk és jó barátok lettünk, ő elkezdett kínai rúdon dolgozni, ami nekem is megtetszett és nem sokkal később én is csatlakoztam hozzá" - fűzte hozzá.

A fiúk ötödik éve dolgoznak együtt és vallják, hogy a barátságból alakul ki a legjobb munkakapcsolat, hiszen hiába jó valaki ugyanabban a számban, ha sok a konfliktus, széthullik a csapat.

MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Fehér Ádám mindig tudta, hogy erőszámot szeretne csinálni, de diákként még nem volt benne biztos, hogy merre induljon el. Végül egy tanára bíztatására próbálta ki a kínai rudat. "Az első évben a diákok előkészítő osztályba kerülnek, ahol megtanulnak zsonglőrködni, talajon dolgozni és megismerkednek az akrobatikával. Nekem a második évtől jött a kínai rúd és az erőemelő szám Benjivel, így attól kezdve ez lett a fő zsánerünk" - mondta.

Kassai Benjámin kifejtette, hogy amíg az artistaképzőbe jártak, zömmel tanáraik segítettek egy-egy koreográfia összeállításában, de ma már leginkább egyedül dolgoznak a számaikon. A fesztiválra készült előadásukban most kivételesen egy koreográfus segítségét is igénybe vették, aki tanácsaival, ötleteivel segítette a fiúkat, hogy még egyedibb produkciót tudjanak bemutatni.

"Ez egy teljesen új szám, a fesztivál közönsége láthatja először, de szeretnénk később több helyen is bemutatni" - mondta Fehér Ádám.

A művészek kiemelték, hogy nagyon nagy dolog volt bekerülni a budapesti seregszemle versenyprogramjába és bár boldogok lennének, ha helyezést is sikerülne elérni, most a legfontosabb, hogy a világ vezető cirkuszainak igazgatói előtt mutatkozhatnak be.

"Igazából a célunk az volt, hogy felléphessünk a fesztiválon, innentől már csak magunkat szeretnénk bemutatni. Le akarjuk nyűgözni a zsűrit és bízunk benne, hogy a fellépésünk egy komolyabb szerződéshez is hozzásegíthet minket" - mondta Kassai Benjámin.

A fiúk minden nap két-három órát próbálnak és készülnek az előadásra, mellette pedig egyéni erősítő edzéseket végeznek. Elmondták, hogy számuk különlegességét azok a szaltók adják, amelyeket a rúdon mutatnak be. "Ezeket mások is megcsinálják a teremben, de nem a porondon. Mi azért tettük bele, hogy megmutassuk, képesek vagyunk ezekre a mutatványokra a közönség előtt is. Szeretnénk jól teljesíteni, hogy minél többen felfigyeljenek ránk" - mondta Kassai Benjámin.

Az artisták jövőbeni tervei között szerepel, hogy nagyobb társulatokhoz csatlakozzanak és olyan együttesek produkcióiban lépjenek színpadra, mint a Cirque du Soleil vagy a The 7 Fingers újcirkuszi társulatok, de világhírű cirkuszok porondjain is szívesen fellépnének.

Az artistákat a közönség láthatta többek között a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című műsorában vagy a Rómeó és Júlia cirkuszszínházi előadásban.

Szerző

Száznál több szeparatistát tartóztattak le Kasmírban

Publikálás dátuma
2019.02.23 15:16

Fotó: NurPhoto/ Faisal Khan
A múltheti merénylet megbosszulását ígérte India, és a jelek szerint így is tesz.
Száznál több szeparatistát fogtak el az indiai hatóságok szombatra virradóra Kasmírban, írja a Reuters. A lépés válasz arra, hogy múlthéten a területen egy öngyilkos merénylő közel 40 indiai fegyveressel végzett. A kormány akkor arra figyelmeztetett, minden rendelkézésére álló eszközzel fellép, hogy elégtételt vegyen a támadókon. A pakisztáni bázisú Jaish-e-Mohammed terrorcsoport vállalta magára a merényletet.
Az újabb katonák érkezése, és a szeparatista csoportok aktivistáinak, illetve vezetőinek őrizetbe vétele aközelgő választás békéjét hvatott biztosítani, nyilatkozta egy rendőrségi tisztviselő. Indiában májusban tartanak választást, a kormánypárt az újraválasztását várhatja a határozott fellépéstől.
A letartóztatásokat demonstrációk követték, ahol kövekkel dobáló tüntetők könygázzal támadó rendőrökkel kerültek szembe. A helyiek Kasmír muszlim lakosságának zaklatásaként élik meg az indiai fellépést.
A múltheti merénylet, illetve hogy India Pakisztánt kéri miatta számon, tovább növelte a feszültséget a két ország amúgy sem felhőtlen kapcsolatában. A két fél osztozik Kasmír területén, de mindkettő igényt tart annak egészére. India ráadásul jövő héten készül feloldani egy korlátozást, ami eddig megakadályozta, hogy az ország más területeiről Kasmírba lehessen költözni, ami szintén hozzájárulhat a békétlenséghez.

Családi kör 2019: az Alvilág inkább családi dráma, mintsem bűnfilm

Publikálás dátuma
2019.02.23 13:45
Úgy alakul, hogy a feleségnek kell a kezébe vennie a gyerekek
Fotó: RTLKLUB.SAJTOKLUB.TV
Látunk biztató jegyeket, de színvonal emelkedés szükséges ahhoz, hogy az Alvilágnak komoly jövője legyen az RTL Klubon.
Egyik szemem sír, a másik nevet. Elvégre, papírforma szerint örülni kell annak, ha egy magyar tévéadó saját sorozatot gyárt, méghozzá van hozzá mersze, hogy kockázatosabb zsánert próbáljon be a mindig kedvelt komédiázás helyett. Az RTL jelen esetben, Alvilág címmel egy igazi bűn-drámát ígér, melynek alapjait a hazai szcénán már lefektette a HBO az Aranyélettel, melyet lehetett kedvelni vagy valóságtól elrugaszkodottnak tartani, mégiscsak volt a három évadnak egy íve: a magyar maffiózó család a nulláról eljut a nullára és boldogok, hogy nem kell korruptnak és gazdagnak lenniük. Az Alvilág hasonló dramaturgia felállással kezd: adott egy nagyon nem átlagos család („apa, léci adj egy húszezrest”), melynek középpontjában Veres Zoltán (Schmied Zoltán) rossz családba házasodott be (és nemzett három gyereket), ám nagyon szeretne nem nagymenő lenni. Sógora, Ervin (Hevér Gábor), azonban most megtette, amit nem kellett volna: bizonyos Schneider nevű rettegett figurától ellopott egy csomó kokaint. A rész végén van egy nagy cliffhanger, melynek kapcsán egyértelművé válik, hogy innentől kezdve a feleségnek, Nórának (Balsai Móni) kell majd a kezébe vennie az irányítást. Ami ezen felül kiderül az első részből, az már sokkal inkább klasszikus szappanopera, van itt lagzi, nagymama, nagypapa, piti gengszterbarát, önértékelési problémákkal küzdő tinik és fiatalemberek. Az, hogy ez a széria sokkal inkább családi dráma lesz, mintsem bűnfilm, arra már az alapokból kiindulva tudok következtetni: az Alvilág ugyanis a holland Penoza című széria (mely Fű és fehér por címmel ment a FilmBox-on) átirata, ez pedig igazi melodramatikus nyavalygás volt. Sőt, a holland eredeti amerikai átirata, a Vörös özvegy is totális középszer volt, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hazai sztáríróink – Köbli Norbert és Biodzsár Márk – mit kezdenek ezzel a folyamatosan biztonsági játékra hajazó alapokkal. Miképpen az is a képernyő előtt tart egyelőre, hogy egy olyan vizionárius mozifilm rendező, mint Ujj Mészáros Károly mit kezd a sorozatmatériával. A pozitívumok mellé kell még sorolni Balsai Mónit, aki ad absurdum a pestmegyei telefonkönyvet is szenvedéllyel tudná interpretálni. Ahhoz azonban, hogy végig maradjak az évad során, komoly minőségi emelkedésre lenne szükség, mert, ha csak az első részt nézem, akkor ez nemhogy a szegény ember Aranyélete, hanem a koldusok Sopranos-a. Info:  Alvilág S01E01 Bemutatja az RTL Klub
Frissítve: 2019.02.23 13:45