Némán, hátra tett kézzel

Gond van az iskolák fenntartásával, üzemeltetésével, finanszírozásával, a diákok és tanárok terhei elviselhetetlen méreteket öltöttek, mindezek miatt nem érezzük jól magunkat - ez áll abban a nyílt levélben, amelyet a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusai fogalmaztak meg. Igaz, nem ma, hanem 2015 novemberében. A szöveg éppen két éve, 2016 januárjának első napjaiban került nyilvánosságra, azt követően, hogy az iskolafenntartó Klik semmiféle választ nem adott rá.

A többi pedig már történelem. Azon a tavaszon a kockás ing és az esernyő vált a felháborodás és a jövőért érzett aggodalom magától értetődő szimbólumává, egymást követték az akciók. Januárban Miskolcon vonultak fel az oktatás végletes leromlásától tartó polgárok, február 13-án a tiltakozó tömeg megtöltötte a Kossuth teret, 29-én tízezreket mozgatott meg a "Nem megyek suliba" felhívás. Március 15-én a kockás ingesek végigvonultak Budapesten, 30-ra - sztrájkjog híján - engedetlenségi mozgalmat és tanítás nélküli foglalkozást hirdettek a pedagógusok. Végül, az újabb és újabb megmozdulások és tárgyalások után, június 11-én a Tanítanék mozgalom a Várkertbazár előtt megígérte a társadalomnak, hogy habár a kormány egyértelműen a kifárasztásra törekszik, nem adják fel.

Ősszel aztán már arról érkeztek a hírek, hogy Pukli István kiszállt - mára a pártalapítás kudarcán is túl van -, a lázadók elfáradtak, a felháborodás elcsitult. A Tanítanék honlapján kedden délután egy szeptember 20-i információ volt a legfrissebb hír.

Annak ellenére, hogy a napokban immár a tulajdonképpeni főszereplők, a diákok fordultak felhívással az országhoz, álljon ki mindenki "egy jobb oktatásért". A középiskolások videójában ott van minden érv: attól, hogy korszerűtlen az iskola, azon át, hogy nem motivál és nem a való életre készít fel, egészen odáig, hogy nem érvényesül az esélyegyenlőség a továbbtanulásban. Igen. Ugyanezt mondták az elégedetlenek két évvel ezelőtt is. A változás csupán annyi, hogy elhangzik egy 2016-ban még legyőzhetőnek látszó megfontolás is; jelesül, hogy a tanárok helyett is a diákoknak kell lépniük, mert az egzisztenciális kiszolgáltatottság a nevelők számára veszélyessé teszi a lázadást.

Lám, második újabbkori ciklusa végére a Fidesznek sikerült nagyot lépnie előre az oktatásügyben. Nemcsak azt érte el, hogy akadálytalanul érvényesítheti saját avítt, dohos elveit, és korlátozás nélkül erősítheti az új középosztályt az eleve esélytelenebbek rovására, hanem ma már a tanárok is a rájuk kényszerített némaság foglyai. A Klebelsberg központ keze tudvalevőleg mindenhová elér, az intézményvezető nem védheti meg azt, aki hangot ad az elégedetlenségének. Aki dolgozni akar, az nyel és csendben marad.

Január 19-én délután, a Parlament előtt kiderül, meddig tartható még ez a drill a magyar iskolákban. Látni fogjuk, hogy a szülők és a tanárok végleg ráhagyják-e nem büntethető (?), kiskorú segítőikre a harc terhét, vagy előveszik a szekrényből a kockás inget és az esernyőt. És bármennyire kényelmes lenne is, talán csak azért sem cserélik le az arcukat elfedő maszkra.

Szerző
N. Kósa Judit

Bezzeg mi!

Kezdődött az abszurddal, hogy keresztényüldözés elleni államtitkárságot állítottak fel ebben a migránsok által állítólag üldözött országban.

Jó, tudom, a szváziföldi és a tanganyikai keresztényeket kell megvédeni elsősorban, például mert az ottani költéseket nemigen tudja ellenőrizni az ÁSZ, ami amúgy is csak a hazai ellenzék elleni karikás ostor.

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint egyes országok nem nagyon segítenek ott, ahol ínség, éhínség, nyomorúság pusztít, s ahonnan ezért kelnek útra a migránsok. Bezzeg mi! Erről szól a sokat reklámozott Hungary helps program, melynek keretében eddig bő 3,6 milliárd forintot fordítottunk humanitárius célokra, azaz jóval kevesebbet, mint például a Soros-kampányra – derült ki, miután Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő kikérte a támogatott projektek és a kiadások friss listáját.

Tökéletesen érthető, hogy a a világ keresztyénjeit - és ateistáit, teszem hozzá – meg kell óvni a muzulmán hordáktól, melyek fölfalják a munkahelyünket, kultúránkat, vallásunkat, alkotmányos költségeinket, és amint az ismeretes: 150 év alatt örökre törökké tették a magyarokat. És az Istennek (Allhanak) sem hajlandóak a Rogán Zrt-től letelepedési kötvényt venni.

A Hungary helps keretében többek között Irakban, Tanzániában és Egyiptomban támogattunk kisebb-nagyobb projekteket. Csak hogy egy vaskos példát említsünk: 1,6 millió forintot kapott a betlehemi Szent Család Kórház egy EKG-készülékre. A Kardiológiai Intézetben meg nincs CT – hogy igazán demagóg legyek. (Valamint: szabadságot Angela Davisnek és vesszen Pinochet, el a kezekkel Vietnamtól!)

Csendesen jegyzem meg, a keresztényüldözés ellen működik már egy ideje államtitkárság – a Vatikánban. De mi pápábbak vagyunk a pápánál. Ujhelyi szerint a Fidesz-kormány ezen a területen is kuruckodva végzi a feladatát, nem az európai közösséggel együttműködve.

Innen tényleg csak egy macskaugrás a vén bajkeverő zsidó, Soros elleni államtitkárság felállítása. Esetleg pár praktikus törvény...

Igény láthatóan lenne rá.

Szerző

És ha marad?

Kezd elharapózni ellenzéki oldalon az a játék, ami ilyen kérdésekkel kezdődik: Mit tenne (ön), ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök? Ezt a vágyálmot erősítik aztán a Mészáros Lőrinc vagyonának duzzadásáról szóló hírek, amihez csinos lopáslisták, mutyiösszefoglalók társulnak. A nagy állami lenyúlások sulykolása azt a célt szolgálná, hogy a nép a választások előtt szembesüljön az ország szétlopásával, háborodjon fel, és békés eszközökkel zavarja el a rablóbandát. A józanabbak abban reménykednek, hogy talán nem lesz szükség erőszakra ahhoz, hogy az Orbán-kurzus éltolvajait rács mögé juttassák. Csak a vészmadarak kárognak: túl nagy már a tét ahhoz, hogy ezek maguktól eloldalogjanak.

A választói oldalon is él az az illúzió, hogy Orbán akkor is leváltható, ha nincs egységes fellépés és nincs olyan karizmatikus személy vagy ügy, aki vagy ami mögé oda lehetne állni. Volt egy-két ilyen ügy (a boltbezárás vagy az internetadó elleni tiltakozás), de aztán az ellenzék felélte az adódó lehetőségeket, rossz alkukat kötött. Ezért kénytelen most illúziókba kapaszkodni. Amiben az a legdrámaibb, hogy a közpénzt magánvagyonná harácsoló, a demokratikus kereteket kihajító kormányhatalom egyre kevesebb ellenállásba ütközik. Az értelmiségi elit megsemmisült, és kínjában mondja, ha nagyritkán szóhoz jut, hogy Orbán leváltható. Ha valaki arra rendezkedik be, hogy újabb négy évet kihúzzon, hátha megfordul a szerencse, leárulózzák.

Pedig lehet, hogy azok a realisták, akik Orbán maradásával számolnak. És mennek tovább a megpróbáltatások rögös útján. Azaz eltűrik a Mészárosra, az Orbán-klánra és Kósa mamára szabott rendszer alkumechanizmusát. A Kádár-rendszer arra épült, hogy ha nem pofázol, békén hagynak. Ez a rendszer azt ajánlja, hogy tűrd a csalást, tudj az állami szintű lopásról, de lásd be, hogy úgysem tudod megakadályozni. Ez benne a legmegalázóbb.

Szerző
Rab László