A bojkott szabadsága

Talán van még, aki emlékszik: amikor a magyar sajtónak az a része, amelyik nem a kormány kézivezérlése alatt működik, éppen Rogán Antal ellenőrizhetetlen vagyongyarapodásával volt elfoglalva, a kormánymédia (beleértve az MTI-t meg az állami hírügynökség híreit reprodukáló rádiócsatornákat és lapokat is) a fideszes politikus zűrös anyagi ügyei helyett a semmilyen köztisztséget nem viselő, az MSZP-ből kilépett Simon Gábor ellenőrizhetetlen vagyongyarapodását kezdte firtatni, függetlenül attól, hogy az utóbbi ügyben akkor éppen nem történt semmi. Mielőtt valaki félreértené: a lopás pártszínektől függetlenül lopás, az eltulajdonított közpénznek nincs világnézete. Ámde sajtószabadság csak ott van, ahol az állampolgárok a fő tájékozódási csatornákat használva torzítatlanul hozzájutnak a politikai döntéseik meghozatalához szükséges összes információhoz. (És alighanem okkal feltételezzük, hogy a kormánypárt prominensének nem lepapírozott tollasodása mindenütt a szabad világban ebbe az információs csomagba tartozna.) Szabad választásokat pedig csak ott lehet tartani, ahol a sajtó szabadon működik, hiszen ha a választópolgárok jelentős hányada elől a média – a közpénzen működő is! - politikai érdekeket követve elrejt jelentős, a döntéseiket érdemben befolyásolni képes információkat, akkor az érintettek nem tudnak szabadon és tájékozottan dönteni.

A mostani ügy azonban súlyosabb a Rogán-botrány elhallgatásánál, sőt annál is, hogy azóta az összes megyei lap, a helyi rádiók legalább háromnegyede, meg a második legnagyobb kereskedelmi tévé és hírportál is ugyanahhoz a hír- és véleménymonopóliumhoz került, és ugyanazt az „elhallgatáspolitikát” folytatja. A számvevőszék fellépése az ellenzéki pártokkal szemben más nagyságrend. Hogy érezzük a mértékeket: az első számú oligarcha – aki amúgy az általa tulajdonolt médiában a kormány(párt) minden óhaját teljesíti –, kétnaponta besöpör annyi közpénzes megbízást, amennyiből az egész ellenzék egy évig működik, tokkal-vonóval. Ha az egyik oldalnak a média és a közvagyon is korlátlanul a rendelkezésére áll, a másikat pedig állami segédlettel a kommunikációs felületeitől és a pénzétől is megfosztják, az olyan mértékű esélytorzítás, amit nagyon nehéz ellensúlyozni. Tudom, hogy a politika nemcsak a pénzen múlik, de még a legnagyszerűbb, legpotensebb, legfelkészültebb ellenzéki erőről (ha volna ilyen) sem tudna tudomást szerezni a nagyközönség megfelelő anyagiak és médiajelenlét nélkül. Talán unalmas a példa, de akik 1990-ben a Fideszre szavaztak, kizárólag a pártállami magyar média hírei alapján tudták ezt a döntésüket meghozni, hiszen más média nem akadt, a Fidesz pedig akkor egy mikropárt volt, országos lefedettség nélkül. Ma viszont… szavazna bárki akármelyik ellenzéki pártra annak alapján, amit az új állampárt médiájából megtud róla?

A kérdés – az összes ellenzéki párthoz – innentől csak az lehet: érdemes a részvétellel legitimálni egy tudottan nem szabad, előre elcsalt választást, vagy pedig racionálisabb választás a távolmaradás, azaz a bojkott?

Szerző
2018.01.13 07:15

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19