Alkotmányellenes iskolaállamosítás?

Elfogadta Csömör önkormányzatának érveit a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azzal kapcsolatban, hogy a tavaly év elején életbe lépett iskolai államosításról szóló törvény alaptörvényt sért - írta a hvg.hu. A bíróság szerint indokolatlan és aránytalan volt az önkormányzati tulajdonban lévő iskolai ingatlanok állami működésbe vétele, az pedig diszkriminatív, hogy a települési önkormányzatokat kizárják az iskolák fenntartóinak és működtetőinek köréből. Az ügy az Alkotmánybíróságon folytatódik. 

Szerző

Egy magánszemély vezeti a NAV adóslistáját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt.

A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg. 

A negyedik negyedévben 76 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 24 társaság, 52 pedig magánszemély. A második legnagyobb tartozása is magánszemélynek van, a szigetszentmiklósi Hunyák Lászlótól 1,776 milliárd forintot követel a NAV, amiből 640 millió forint adóhiány, 1,136 milliárd forint pedig jogkövetkezmény.

A harmadik legnagyobb adós a jogkövetkezményeket is beleértve a budapesti Nude-Arts Kft., amelynek 1,37 milliárd forintos adósságából "csupán" 454 millió forint az adóhiány, és 916 millió forint bírság. Nem sokkal marad le tőle a budapesti Vadas Miklós 1,194 milliárd forintos adósságával, esetében a 384 millió forint adóhiányt 810 millió forint bírsággal fejelte meg a NAV.
A pálmát azonban kétségtelenül a fertőszéplaki Észosztás Kft. viszi el, amely háromszor is szerepel a NAV listáján, összesített tartozása 2,434 milliárd forint, amiből 793 millió forint az összesített adóhiány, 1,643 milliárd forint a jogkövetkezmény.

A már említett cégekkel együtt 15 adózó tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 500 millió forinttal a NAV-nak, 1 milliárd forintnál nagyobb tartozása öt adózónak van.

Szerző

Több termékét is visszahívta a Metro áruház

A Metro Kereskedelmi Kft. minőségi hiba miatt kezdeményezte a szénsavmentes, 0,75 literes, üveges Szentkirályi ásványvíz visszahívását, valamint elővigyázatosságból felfüggesztette az 1 kilogrammos, aro márkájú, füstölt lazac forgalmazását is, mert a termék érzékszervileg nem volt megfelelő - közölte a Metro Kereskedelmi Kft. a honlapján pénteken.

Az érintett Szentkirályi ásványvizet február 28-ig, az aro márkájú füstölt lazacot pedig január 31-ig vihetik vissza a vásárlók bármely Metro áruház vevőszolgálati osztályára, a termékek árát visszatérítik - tették hozzá.

A közlemény szerint az áruház az 5999881783148 vonalkóddal ellátott, 2018. augusztus 19., a 2018. augusztus 26., a 2018. szeptember 6., és a 2018. október 4. minőség megőrzési idővel rendelkező ásványvizeket, illetve a 5905912400373 vonalkóddal ellátott, 1 kilogrammos, aro lazacokat hívta vissza, utóbbiak 2018. január 20-ig, január 27-ig és január 31-ig őrzik meg a szavatosságukat.

Az áruház mindkét termék forgalmazását 2018. január 12-től felfüggesztette és visszahívja azokat a vásárlóitól.

Szerző