Vérünket adnánk

Írásunk egy olyan ügyet érint, amely a többségi társadalom megítélése szerint – valószínűsíthetően – nem ügy. Tárgyalását viszont megkívánja a méltányosság, a kulturáltság, de az egészségtudatos életvitel is.

Az ún. meleg érdekvédelmi szervezetek részéről visszatérően megfogalmazott kifogás: méltánytalan és bántó, hogy a véradást fertőzéstől védő szabályozás a homo- és biszexuálisok számára a heterókéhoz képest megszorítóbb feltételeket ír elő. Kizáró körülmény az eleve kockázatosnak minősített – egy éven belüli – „férfiak közötti [nemi] kapcsolat”: lásd Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) 2015/1. sz. előzetes tájékoztatója véradók részére. Vajon ez tényleg az emberi egyenlőség eszméjének elutasítása?

A kérdés összetettsége járványtani és ismeretelméleti közelítést igényel. Értelmezni szükséges, hogy egyfelől a szexpartnerek gyakori váltogatásából is ered a HIV fertőzöttség, illetve a bejelentett új HIV fertőzések európai, 2005-2014 közötti grafikonja szerint a férfiak közti szexuális kapcsolat nagyságrendileg több HIV-fertőzéssel jár az egyebeknél. (Az információkért köszönettel tartozunk speciális forrásainknak, elsőként dr. Nagy Sándor, az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese sietett segítségünkre.) Másfelől viszont tény: a HIV-vírus (Human Immunodeficiency Virus) korszerű szűrési vizsgálatokkal a fertőzés után – kevés kivétellel – már két héten belül kimutatható. Azonban ha valakibe belekerült a vírus, s a szervezete megbirkózott vele annyira, hogy nincsenek tünetei, már kevés benne a kórokozó és csekély az elhalt fagocita (falósejt) is, akkor ő még tud fertőzni, de ezt nehéz kimutatni. Az egy éves rákérdezéssel ezeket az eseteket próbálják kiszűrni.

Ugyanakkor e körülmények fennállása az egyikféle szexuális orientációjú személyt nem rendeli a másikféle vonzalmú emberi minősége alá. A probléma feltárásában téves következtetésbe sodor az előfordulási gyakoriság és az emberi egyenlőség fogalmának összekeverése. Így diszkriminációs ügyet faragnánk egy orvos-szakmai kompetenciából.

Célszerű ugyanakkor a problémát elvontan is megfogalmazni. Idézzünk Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatából (elfogadta a francia nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án.): „I. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.” Megjegyezzük, hogy a különbségek problémája az ókori görögöknél az areté és az iszonómia ellentéteként vetődött fel, vagyis az erény, illetve kiválóság és a jogegyenlőség együttes érvényesíthetőségének dilemmájaként.

A „mindenki egyenlő” tétel dialektikus viszonyt tartalmaz a tekintetben, hogy egyrészt minden ember egyenrangú (mint ember azonos értékű), másrészt pedig, hogy a konkrét társadalmi helyzetekben eltérő jogú. Tudniillik az állampolgári általános jogegyenlőségen belül különös jogegyenlőtlenségek is léteznek (nyíltan vagy rejtőzve, valamilyen szinten jogi szabályozással deklarálva vagy szokásjoggal legitimálva): felnőtt és gyermek, egészséges és beteg, orvos/ápoló és páciens, vezető és beosztott, tanár és diák stb. A szigorúan monogám nem heteró polgár érthetően véli igazságtalannak, hogy nála szexuális szabadosságot valószínűsítenek, miközben nem kevés heteró a legcsekélyebb felelősségtudat nélkül merül a testi szerelem élvezeteibe. Avagy vehetjük példának a másság nem szexuális vonatkozásait is: miért ne érzékelné bárki méltánytalannak, ha vérét az ilyen-olyan gyógyszerre – mondjuk epilepsziakezelés érdekében – való tartós és nagy dózisú beállítás miatt nem igénylik? Selejt vagyok én?! – hőkölhet fel bennük a kirekesztettség tudata. Holott az egyén tagja marad a közösségnek, amelyből való kiűzetés félelmével kínlódik, de más vonatkozásban védelmét is élvezi (pl. ha rászorul, ő is kap vért).

A valóság ezúttal is ágas-bogas, ezért nem fölösleges tisztázni a vélt és a tényleges indítékokat, miközben a „másságra” tapadt szégyen és szégyenítés oldásában haladunk. Tisztázással segíthetünk a megbélyegzés terhének átérzésében, mechanizmusának kritikai megismerésében.

Az azonos nemű férfiaknál – az említett leíró statisztikai grafikonokból látszik – a nagyobb kockázat egyik veszélyforrása a kapcsolat (behatolás) hámsérüléssel inkább járó jellege (ami az így keletkező vérzéssel, nem látható mértékű esetben is, vírusátadást okozhat); a másik pedig a fertőzés ellen bizonyos védelmet nyújtó óvszer használatának való fokozott kitettség. Dr. Budai Nándor háziorvos (belgyógyász és klinikai labororvos) szerint a véradással járó kockázat értékelésénél mérlegelendő, hogy egyrészt a véradás életet ment, szükséges a primer veszély, az életveszély elhárításához; másrészt nincs 100 százalékos biztonságú teszt, amellyel a vírusfertőzés jelenléte teljesen kizárható a vérben. Még a fejlett ipari országok egy részében alkalmazott, igen költséges, nukleinsav alapú sem ilyen. Tehát a véradást kíséri kockázat, de szűkíthető, és ellene a vért kapott beteg kezelésével fel lehet lépni.

Összegezve. Az egyenlőség ez esetben (is) egyenlőtlenségek révén létezik, vagyis az előbbi általános megvalósulásának nélkülözhetetlen feltételét képezi az utóbbi különösek működése. E dialektikus viszonynak nagyon kényes az egyensúlya – az emberi méltóság és a közjó érvényesülése. Ide jutunk, amennyiben a valóságot elemezni igyekszünk, nem pedig ideológiához igazítjuk.