A következő években is az orvoshiány lesz az egyik legfeszítőbb pontja a hazai egészségügynek – derül ki egy friss kutatásból. Eszerint ugyanis az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást. Túlnyomó többségük azt követően haza is csak akkor jönne, ha alapvető változások lennének a gyógyítás itthoni körülményeiben.
Noha a kormány ösztöndíj-programokkal próbálja maradásra bírni a frissen végzett orvosokat, a jelek szerint ezek nem tudják megállítani az elvándorlást. Míg tíz évvel ezelőtt a hazai orvosok hét százaléka, addig néhány évvel később már 12 százalékuk dolgozott külföldön. Jelenleg is 2-3 ezer gyógyító hiányzik az ellátóhelyekről, ennyi nagyjából tíz megyei kórház orvosszükséglete.
Győrffy Zsuzsa és Szél Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai ezúttal azt vizsgálták, hogy a magyarországi orvostanhallgatók közül hányan készülnek külföldre. A 2016/2017-es tanévben négy hazai orvosegyetem hallgatóit szondázták online kérdőívekkel. A tervez-e külföldi munkavállalást kérdésre 57,8 százalékuk egyértelmű nemmel felelt, további 38,1 százalékuk pedig határozottan igennel. Minden 25. pedig már abban is biztos hogy nem orvosként képzeli el a jövőjét. Az országot elhagyni kívánók kétharmada az orvosi munka- és életkörülményeket, valamint a bérezést jelölte meg döntése fő okaként.
A külföldi munkát tervezők harmada az egyetem befejezése után azonnal repülőre ülne, negyedük csak szakvizsga után, valamivel több mint nyolcaduk már a tanulmányaik befejezése előtt is szívesen vállalna munkát a határokon túl. Ezért azonban a válaszadás pillanatában csak az érintettek alig ötöde tett konkrét lépéseket. A legtöbben minimum kettő–öt évre tervezik a távollétüket. Harmaduk állítja, hogy néhány hónap vagy pár év múlva biztosan visszajön. Felük abban sem biztos, hogy valaha hazajön. Tizedük viszont biztos abban, hogy nem.
Aki jönne, azoknál a hazatérési szándék legfontosabb oka a család, vagy a honvágy. „Ha az egészségügy helyzetét rendeznék, tényleg csak kalandvágyból mennék ki” – írja a kutatás egyik alanya.
A visszatérés feltételeként mások a fiatal orvosok kizsigerelésének megszüntetését, és például a nagyobb kórházi tisztaságot említették. A fizetség is meghatározó a távozási szándékban. Voltak akik úgy vélték: 135 ezer forint helyett 500 ezres kezdő bér lenne méltányos napi nyolc órai munkáért. Erre az alapbérre járó juttatásokkal már lehetne saját egzisztenciát építeni – állítják a hallgatók.
A kormány ösztöndíj-programokkal próbálja maradásra bírni a frissen végzett orvosokat, jelenleg is legalább öt-hat pályázat fut a hazai szakképzést vállalóknak. Lénárd Rita, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagja szerint viszont a munkáért fizetést kell adni, és nem ösztöndíjat, amely ráadásul még röghöz is köti a fiatal szakorvosokat. Ráadásul erre a juttatásra nem lehet hitelt felvenni, és a nyugdíj összegébe sem számítják bele. Például, aki a Markusovszky ösztöndíjban részesül, annak húsz éven belül a támogatás idejének kétszeresét kell ledolgoznia az állami egészségügyben, ellenkező esetben vissza kell fizetnie a támogatás összegét. E támogatás keretében a szakorvos-jelöltek havi 100 ezer forintot kapnak az államtól az öt éves szakképzésük alatt, ezért pedig 10 évet kell dolgozniuk hazai kórházban. Probléma az is – mondja az orvosnő, hogy a hallgatók azt látják: az idősebb orvosok is elégedetlenek, és nem találják meg a számításukat a rendszerben. Azt tapasztalják, hogy a szakorvos is megy. Ötöd-hatodévben szembesülnek először azzal is, hogy mennyire feudális a rendszer és mindez a fiatalok jó részének már elfogadhatatlan.
Egy, a lapunknak nyilatkozó rezidens szerint kár haragudni azokra, akik mindezt unják és elmennek külföldre dolgozni. Az ő ismerőseinek a többsége azért indult neki a világnak, mert „csak embernek szerették volna érezni magukat a munkahelyükön.”
