Antibojkott

Ezzel a két mondattal zárta szombaton megjelent jegyzetét a Népszavában Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke: „Ma viszont….szavazna bárki akármelyik ellenzéki pártra annak alapján, amit az új állampárt médiájából megtud róla? A kérdés – az összes ellenzéki párthoz – innentől csak az lehet: érdemes a részvétellel legitimálni egy tudottan nem szabad, előre elcsalt választást, vagy pedig racionálisabb választás a távolmaradás, azaz a bojkott?”

Lelkes olvasójaként nem állom meg, hogy írásához ne fűzzek megjegyzéseket.

Munkámból eredően kötelező szemléznem a kormányzati sajtót, és biztosan mondom, hogy az onnan megismert híranyag-áradat befolyásolni fogja áprilisi döntésemet. Hogy milyen irányba, az az én titkom. Természetesen nem állítom, hogy kizárólag „az állampárt médiájától” megokosodva adom majd le a szavazatomat, csak annyit rögzítek, hogy a tisztánlátás és a jobb eligazodás érdekében nem felesleges néha lapozgatni/nézni a hatalomhoz közeli hírfelületeket.

Januárban már nem időszerű hezitálni a választási bojkott vagy a részvétel lehetőségén. A választásoktól való elzárkózás szándékát/tényét az ellenzékieknek kb. egy évvel ezelőtt kellett volna meghirdetni (ha egyáltalán volt ilyen irányú komoly szándék), bivalyerős politikai kampánnyal megtámogatva.

Kérdéseim. Hivatalos formában jelezték-e ellenzéki pártjaink a hazai és nemzetközi emberjogi szervezeteknek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, az EU-s fórumoknak (Parlament, Bizottság, Tanács), hogy 2018-ban választási bojkottra készülnek? Kérték a véleményüket, segítségüket? Szerveztek-e a bojkott-hangulat erősítését szolgáló gyűléseket, tüntetéseket? A parlamenti ellenzék kivonult a törvényhozás épületéből?

Nem. Sőt még napjainkban is módosító indítványok benyújtásával fedik sokéves pótcselekvésüket. A bojkott olyan, mint a sztrájk: veszélyes fegyver. Használata szakértelmet, hitelességet, hosszú előkészítést és fegyelmezett munkát igényel. Jól működő kommunikációs infrastruktúra hiányában pedig biztos a kudarc.

Pillanatnyilag az ellenzéki pártok szegények, mint a templom egere (erről az ÁSZ is gondoskodik). Egy hatékony politikai embargóhoz sok-sok pénz kell. Mutasson nekem valaki ma egy ellenzéki tömörülést, amely kifosztott helyzetében százmilliókat esetleg milliárdokat képes fordítani egy ütős kampányra! Milyen értékelhető eredménnyel végződhet egy politikai bojkott anyagi háttér és kemény sajtóhadjárat nélkül? Semmilyennel.

Ne feledkezzünk meg a társadalmi támogatottság fontosságáról, milliók együttérző-lelkesítő szimpátiájáról. Van ilyen? A bojkotthoz erő és elszántság is kell, de a magyar ellenzék mindkettőnek híján van. Intenzív kampány és pénz nélkül legfeljebb azt érhetik el a kezdeményezők, hogy a választási részvétel a várható 60 százalék körüli érték helyett kb. 40-45 százalék lesz. A győzteseket ez nem fogja zavarni, a vesztesek (és a távolmaradók) pedig nyalogathatják a sebeiket. Európát – tágabb értelemben vett hazánkat – ez nem fogja érdekelni, hiszen a tavaszi német kormányalakítás sikere/sikertelensége és a közeli olasz parlamenti választás kimenetele sokkal fontosabb kontinensünk jövője szempontjából, mint a stílustalan magyar választási vircsaft.

És ne feledkezzünk meg a legfontosabbról. Az eredményes bojkott alapfeltétele, hogy valamennyi „láthatatlan” és statisztikailag mérhető ellenzéki párt sziklaszilárdan összezárjon. Vajon alkalmasak-e arra, hogy a bojkott-hangulatot a választás napjának 24. órájáig fenntartsák? Szerintem nem. A magyar ellenzéki tömörülések nem képesek „politikai vérszerződés” megkötésére, de ha megkötnék is az idevonatkozó paktumot, nem tudnák, vagy nem akarnák azt betartani, betartatni. Mindenki látja, hogy – kompromisszum és együttműködés helyett - számos választási körzetben már a jelöltállítás jogáért is ölre mennek. Nem hiszem, hogy 2018 tavaszának Magyarországán tíz-tizenkét ellenzéki tömörülés oly’ mértékben összetartson, hogy közös felhívásukra az érdek- és értékkörükbe tartozó választók milliói távol maradjanak a szavazó helyiségektől.

Tudom, hogy a pálya lejt, a szabályok kizárólag az egyik fél számára kedvezőek, és lehet, hogy a játékvezető is részrehajló. Mégis azt javaslom honfitársaimnak, hogy 2018. április 8. napján – a józan észt nem otthon felejtve - menjenek el választani. A meccset mindenképpen megrendezik, és azt csak a pályán lehet megnyerni. A nagyközönség támogatásával.

Szerző
2018.01.16 07:03

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54