Ne féljetek

Már megszokhattuk, hogy az állami iskolafenntartó által irányított iskolák tanárait, igazgatóit hiába keressük, nem nyilatkozhatnak, csakis a Klik engedélyével. Erre aztán ritkán kerül sor; gyorsabb, ha maga a Klik válaszol.

- Hívd már fel ennek vagy annak az intézménynek a vezetőjét – kérik tőlem olykor mégis –, kérdezd meg tőle, igazak-e a hírek.

Az intézményvezetőt? Hát te nem a NER-ben élsz, főnök? – gondolom magamban. Megy a levél a Kliknek, mire megnyugtató válasz érkezik: minden a legnagyobb rendben. A problémák, ha akadnak, csak átmenetiek. Rövidesen megoldódnak.

Az utasítást, miszerint maradjanak távol a sajtótól, most már a szakképző intézményekre és az egyetemekre is kiterjesztették. Tulajdonképpen nem is értem, miért csak most. Az egészségügyi és szociális intézményeknél is ugyanez a helyzet, már jó ideje.

Hallgassatok – üzeni a kormányzat. Azt ugyan nem határozhatjuk meg, mit gondoltok, de azt igen, hogy mit nyilatkoztok. A legjobb, ha semmit. Nem vagytok elég jártasak a diplomatikus mellébeszélésben. Azt bízzátok csak a nagyfiúkra.

Mert ha nem, annak következményei lesznek: fegyelmi eljárás, lefokozás, megszégyenítés, áthelyezés, kirúgás. Féljetek; féltsétek a karriereteket, egzisztenciátokat, családotokat, jövőtöket. Ha beszélni akartok, csak azt mondhatjátok, amit jóváhagyunk. Ellenkező esetben maradjatok csendben, és akkor nem lesz baj.

Persze, aki csendben van, azzal is bármit meg lehet tenni. Nem fog kritizálni, nem fog ellenkezni. Csendben tűr és nyel. De nem is kell több.

A félelem hatékony fegyelmezési és nevelési eszköz, mikor melyikre van szükség. Félni nem csak az uraitoktól lehet: féljetek a menekültektől, a civilektől, a hanyatló nyugattól. Féljetek egy nyolcvanhét éves öregembertől. De egy olyan kormányzás, amely hatalmát félelemre és gyűlöletre építi, csak addig maradhat erős, amíg a többség rá nem jön: a félelemkeltő hatalom nem az erőt, hanem a gyengeséget testesíti meg. „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2Tim 1,7).