nemzetbiztonsági bizottság;Németh Szilárd;Szél Bernadett;rezsibiztos;"Soros-terv";

2018-01-15 21:27:00

Kitiltaná a rezsibiztos Szél Bernadettet

Nem engedné be Németh Szilárd a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke Szél Bernadettet a bizottság Soros-tervvel foglalkozó ülésére. Németh ezt azzal indokolja, hogy szerinte az LMP elnöke és pártja „Soros György érdekeit szolgálja”.

Molnár Zsolt a bizottság szocialista elnöke lapunknak elmondta: semmiféle jogi alapja nincs annak, amit az alelnök mond. „Szél Bernadett a bizottság tagja, így joga van a bizottság ülésein ott lenni” - szögezte le Molnár. Szerinte Németh kijelentése felháborító, egyben rámutat arra, hogy mit gondol a Fidesz a parlamentarizmusról. Németh Szilárd mostani bejelentése igencsak furcsa: a bizottság korábban többször, zárt ülésen is meghallgatta a titkosszolgálatok vezetőit a „Soros-tervről”, ám akkor a Fidesz nem tiltakozott Szél Bernadett jelenléte ellen.

Ugyanakkor most Németh felvetése szinte rögtön azután érkezett, hogy múlt hét pénteken Molnár Zsolt közölte: elvárja, hogy Orbán Viktor eljöjjön a bizottságba és mutassa be a Soros terv létéről való bizonyítékait. Ebben a testület ellenzéki tagjai is támogatják az elnököt. Felvetésünkre Molnár Zsolt „elképzelhetőnek” nevezte, hogy a kormánypárt most Szél Bernadettre hivatkozva próbálja megúszni, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek el kelljen mennie a nemzetbiztonsági bizottságba.