Ángyán nyoma

Vajon egy fásult országban, kiegyensúlyozatlan kommunikációs térben - amelyben a kormánypárti orgánumok tudomást sem vesznek róla -, hány szemhez, hány fülhöz, s azon túl hány szívhez, lélekhez, értelemhez jut el Ángyán József legutóbbi jelentése a borsodi földek elárverezéséről? Lassan már számolni sem tudjuk, hányadik összegzés készül el arról, miként kaparintja meg egy szűk réteg minden egyes megyében az állami földek nagy részét, miközben a hatalom azt mantrázza folyamatosan, hogy a "helyben élő földműveseké" lesz a terület. Ezt sunyi adatokkal igyekeznek igazolni is, amikor csupán azt sorolják, hány pályázó nyert egy-egy megyében, ám a birtoknagyságot már elfelejtik hozzátenni.

A hivatalos kommünikékből alapvetően hiányzik néhány fontos adat. Például az, miként lehet egy budapesti Mohai úti négyemeletes panelből négyhektáros megyaszói, vagy épp egy mátyásföldi kertes házból 35 hektár serényfalvi birtokot megszerezni. Az előbbi nyertes licitáló állandó lakhelye 228, utóbbié 160 kilométerre van az adott földterülettől. De a budapesti Szilágyi Dezső utcából, Pátyról és Dunaharasztiból sem lehet egyszerű a kétszáznegyven-kétszázhetven kilométerre lévő felsővadászi, felsőgagyi, gagybátori vagy épp sárospataki új szerzeményeket igazgatni. S akkor még nem beszéltünk kormánypárti politikusok ipáról, napáról, unokatestvéreiről, feleségük ángyairól, nagybácsikáiról, táskahordozóiról és sofőrjeiről, akiknek atombiztosan csurran-cseppen valami a nagy közösből, most épp állami föld, máskor céghányad vagy sertés-telep fejlesztési pénz.

A hatalom ringathatja magát abba a kellemes tudatba, hogy mindez nem számít, s Ángyán József mindössze egy nyugdíjas professzor, akinek négyszáz oldalas elemzését sose fogja végigolvasni egy Fidesz-szavazó. Tudja ezt Ángyán József is, aki mindig hangsúlyozza: gyerekeinek és unokáinak tartozik azzal, hogy sziszifuszi munkával, kutatói alapossággal feltárja, miként veszett oda a magyar föld.

Így marad nyoma minden egyes "sundám-bundám csóresznek".

2018.01.17 07:09

Nyakló nélkül tankolunk, soha ennyi üzemanyag nem fogyott

Publikálás dátuma
2018.08.18 09:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Bár ezt az autósok biztosan másként látják, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon olcsónak számít a gázolaj. Erre rátehet még egy lapáttal a forint gyengülése is, a fuvarozók inkább itthon tankolnak.
Az első félév során 8,2 százalékkal rekordszintre, közel 1,8 milliárd literre ugrott a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a nagy olajcégeket összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) friss adatsorából. Ezen belül a gázolaj mennyisége is most először ugrott egymilliárd liter fölé; ez egyszersmind jelentős, 9,8 százalékos forgalomugrás, ami a 2015-ös utáni második legmagasabb érték. Benzinből 676 millió liter fogyott, ami ugyan még messze áll a 2007-es csúcstól, mégis tisztes, 5,6 százalékos bővülés: eme érték szintén csak a 2016-osat haladja meg. A prémiumüzemanyagok népszerűsége szintén egyre nő: a benziné 23 százalékkal 43 millió literre emelkedett, ami már közelíti a teljes forgalom tizedét. A felturbósított dízel iránti igények ugyan csak 6,4 százalékkal fokozódtak, aránya viszont tényleg csak egy hajszállal áll a 10 százalék alatt. A márkás kutak forgalomnövekedési adata ezúttal meghaladja az összes hazai töltőállomásnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) ugyane időszakra nyilvántartott, lapunk által már korábban bemutatott 6,8 százalékát.
Az emelkedés mértéke a MÁSZ-t is meglepte – közölte kérdésünkre Grád Ottó főtitkár. Korábban azt feltételezték, hogy a fél év alatt mért körülbelül 10 százalékos áremelkedés némileg visszavetheti a lényegében öt éve tartó növekedés ütemét. Ám a jelek szerint a gazdaság és a jövedelmek bővülése az üzemanyagok iránti igényeket az áremelkedés dacára se vetette vissza. Ebben szerepet játszhat a forintgyengülés is: a fuvarozók eurós bevételeikből a gyengébb forint miatt Magyarországon több gázolajat tankolhatnak, mint a környező államokban. (Mint arról korábban beszámoltunk, a Cargopedia nyilvántartása szerint jelenleg a térség nyolc állama közül Ukrajna, Románia és Ausztria után Magyarországon a negyedik legolcsóbb a dízel.) Azt, hogy a közlekedők kimutatásunk szerint egyre szívesebben fordítják kormányukat márkás kutak felé, Grád Ottó úgyszintén a javuló gazdasági körülményekkel, a minőség fokozódó megbecsülésével magyarázta.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.19 10:58

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52