Kockázatos

Szél Bernadett végül is büszke lehet. A hatalom már annyira komolyan veszi, hogy nem akarja a kedves vezető közelébe engedni. Ha Orbán Viktor számot adna a parlament nemzetbiztonsági bizottságának, miért tartja veszélyesnek a Soros-tervet, akkor az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje nem lehetne ott. Igaz, kicsit sok a feltételes mód. Hiszen egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy a miniszterelnök hajlandó jelenlétével - sőt: magyarázatával - megtisztelni a testületet. És ha mégis, akkor meg a kormánypártiak akadályoznák meg, hogy Szél képviselő is ott lehessen.

Szánalmas. Ezzel az egyetlen szóval lehet minősíteni, ami itt folyik. Nehogy már azt higgyük, hogy a birkózószövetség elnöke - pardon: a Fidesz alelnöke - egyedül találta ki ezt az ügyet. Hiszen Németh Szilárdra ráerősített saját pártja is, amikor közleményben ismételte meg, hogy Szél Bernadett idegen érdekeket képvisel és meg akarja valósítani Soros György - csak a rend kedvéért: nem létező - tervét. Persze az LMP elnöke és tervezett elszigetelése is csak ürügy. Hajrájához érkezett - a hivatalosan még el sem kezdődött - választási kampány és a hatalom minden eszközzel igyekszik bebiztosítani, hogy minden úgy maradjon (sőt még úgyabbul), mint eddig. Ehhez pedig továbbra sem válogatnak az eszközökben. Nem gond, ha egy pártelnököt kell félreállítani, vagy a jelenlegi kormányzat leváltására törekvő erőket kell hamis színben feltüntetni. Eddig is annyit hazudtak, annyira félrevezették a közvéleményt - és nem csupán híveiket -, hogy néhánnyal több már nem számít.

Kockázatos - mondják -, hogy a Soros-birodalom érdekeit képviselő pártelnök megtudja, mit akarnak tenni eme érdekek elszigeteléséért. És nem veszik észre, az a kockázatos, amit ők csinálnak már évek óta. Egyáltalán nem a magyarok érdekében - csak a sajátjukért.

Központosított elhallgatás

Amikor a múlt héten először vetettük föl, hogy – többek között az információk állami eltérítése miatt – irracionális, a választások tisztaságát veszélyeztető környezetben futunk neki a tavaszi szavazásnak, a cikk alatti kommentfolyamban a jobboldali vélemények (a szokásos libsibolsizáson túl) akörül csomósodtak, hogy nincs itt semmiféle kormányzati elhallgatáspolitika, minden hír szabadon áramlik, ne hisztériázzunk. Történt mindez akkor, amikor a mértékadó gazdasági világlap nyilvánosságra hozta, hogy az EU csalás elleni ügynöksége (OLAF) nyomozást folytat az Elios 2011 és 2015 közötti közbeszerzései ügyében, és azt javasolja a magyar állami szerveknek, hogy indítsanak jogi eljárásokat, illetve küldjék vissza Brüsszelbe a projektekben elköltött 12 milliárd forintot.

Az Elios a jelzett időszakban Tiborcz István, a miniszterelnök veje tulajdonában állt, és a magyar sajtó az Átlátszóval az élen részletesen föltárta, hogyan tukmált rá a Tiborcz-csapat a fideszes önkormányzatokra túlárazott, hibásan működő LED-es lámpákat a kormányfői vő egyik, a pályázatokat (a kiíró oldaláról) előkészítő üzletfelének közreműködésével. Ugyanebben az időben a kormánytöbbség úgy írta át a közbeszerzési törvényt – amely korábban nem tette volna lehetővé az Orbán Viktor lányát feleségül vevő Tiborcz hasonló projektekben történő indulását –, hogy kizárólag a közös háztartásban élő családtagokra szűkítette az összeférhetetlenséget.

Nos, a fideszes sajtó – a közmédiának nevezett állami hírgyáraktól az Origóig és a megyei lapokig – csupán egy szűkszavú hírecskében számolt be az OLAF lépéséről, amibe Tiborcz István, Orbán Viktor és a lenyúlt 12 milliárd nem fért bele, Bajnai Gordon viszont igen. Az MTI egyetlen olyan hírt sem hozott le a témában, amiben Tiborcz neve szerepelt, arra hivatkozva, hogy a közlés „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Ugyanígy jártak el korábban a Kósa- meg a Rogán-család közpénzügyi botrányaival, Orbán és Pharaon viszonyával, a Portik-Rogán kapcsolattal összefüggésben is – vagyis nem közöltek semmit. Annak viszont kötetnyi bizonyítéka van, hogy ha ellenzéki szereplő van a cső rosszabbik végén, akkor a magyar sajtó legalább háromnegyedét hírekkel tömő állami hírügynökséget egyáltalán nem aggasztja a személyhez fűződő jogok sérelme. Ez viszont azt feltételezi, hogy létezik a „közmédián” belül egy cenzori hivatal, amely eldönti, hogy a jogilag azonos megítélésű ügyeket hogyan kell politikai alapon leválogatni.

Emlékeztetőül: 2006-ban az akkori állami média (nagyon helyesen) a politikai következményekkel nem törődve közreadta a kormányon lévő Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, jelentősen alakítva vele a választói döntéseket. Most arról kellene informálni a közvéleményt, hogy a jelenlegi kormányfő családja alaposan dokumentált módon 12 milliárd forinttal rövidítette meg az országot, és a pénzt az EU immár mindannyiunktól kéri vissza. Van rá elfogadható magyarázat, hogy ha nincs központosított elhallgatás, ez a hír miért is nem tartozik mindannyiunkra?

Szerző

Ángyán nyoma

Vajon egy fásult országban, kiegyensúlyozatlan kommunikációs térben - amelyben a kormánypárti orgánumok tudomást sem vesznek róla -, hány szemhez, hány fülhöz, s azon túl hány szívhez, lélekhez, értelemhez jut el Ángyán József legutóbbi jelentése a borsodi földek elárverezéséről? Lassan már számolni sem tudjuk, hányadik összegzés készül el arról, miként kaparintja meg egy szűk réteg minden egyes megyében az állami földek nagy részét, miközben a hatalom azt mantrázza folyamatosan, hogy a "helyben élő földműveseké" lesz a terület. Ezt sunyi adatokkal igyekeznek igazolni is, amikor csupán azt sorolják, hány pályázó nyert egy-egy megyében, ám a birtoknagyságot már elfelejtik hozzátenni.

A hivatalos kommünikékből alapvetően hiányzik néhány fontos adat. Például az, miként lehet egy budapesti Mohai úti négyemeletes panelből négyhektáros megyaszói, vagy épp egy mátyásföldi kertes házból 35 hektár serényfalvi birtokot megszerezni. Az előbbi nyertes licitáló állandó lakhelye 228, utóbbié 160 kilométerre van az adott földterülettől. De a budapesti Szilágyi Dezső utcából, Pátyról és Dunaharasztiból sem lehet egyszerű a kétszáznegyven-kétszázhetven kilométerre lévő felsővadászi, felsőgagyi, gagybátori vagy épp sárospataki új szerzeményeket igazgatni. S akkor még nem beszéltünk kormánypárti politikusok ipáról, napáról, unokatestvéreiről, feleségük ángyairól, nagybácsikáiról, táskahordozóiról és sofőrjeiről, akiknek atombiztosan csurran-cseppen valami a nagy közösből, most épp állami föld, máskor céghányad vagy sertés-telep fejlesztési pénz.

A hatalom ringathatja magát abba a kellemes tudatba, hogy mindez nem számít, s Ángyán József mindössze egy nyugdíjas professzor, akinek négyszáz oldalas elemzését sose fogja végigolvasni egy Fidesz-szavazó. Tudja ezt Ángyán József is, aki mindig hangsúlyozza: gyerekeinek és unokáinak tartozik azzal, hogy sziszifuszi munkával, kutatói alapossággal feltárja, miként veszett oda a magyar föld.

Így marad nyoma minden egyes "sundám-bundám csóresznek".

Szerző
Doros Judit