A zsarnokok legyőzhetők

Egy évvel ezelőtt, amikor Donald Trump elfoglalta a Fehér Házat, a tekintélyelvű populisták globális térnyerése megállíthatatlannak tűnt. Azok a politikusok, akik állítólag „a nép nevében” szónokoltak, a kisebbségek démonizálása által, az emberi jogi alapelveket támadva, a demokratikus intézményrendszer iránti bizalmat aláásva szereztek maguknak támogatókat. Manapság a társadalmi ellenállás sok országban bizonytalanabbá teszi a jövőjüket: ahol erős ellenállásba ütköznek, térnyerésük jelentősen korlátozódott, ahol azonban a fősodorbeli politikusok megadták magukat a gyűlöletet és kirekesztést hirdető eszméknek, a populisták erőre kaptak.

Franciaország volt a legjelentősebb mérföldkő. Más európai országokban, mint például Ausztriában vagy Hollandiában, az ottani centrista vagy a jobbközép politikusok – rálicitálva a populisták nativista nézeteire – versenyre keltek velük, végső soron megerősítették üzenetüket. Ezzel szemben Emmanuel Macron azzal aratott fölényes győzelmet a Nemzeti Front fölött, hogy erélyesen védelmébe vette a demokratikus alapelveket.

Trump megválasztása után az Egyesült Államokban a független szervezetek, az újságírók, ügyvédek, bírák és a nyilvánosság teljes mellszélességgel kiállt az emberi jogok mellett. Trump tett ugyan regresszív lépéseket, azonban a reakció csökkentette az általa okozott károkat, főként azon igyekezetét, hogy diszkriminálja az Egyesült Államokba igyekvő muszlimokat, aláássa az amerikaiak egészségügyi ellátáshoz való jogát, és kizárja a katonaságból a transzneműeket.

Németország akkor került a lapok címoldalára, amikor az Alternatíva Németországért (AfD) évtizedek óta az első szélsőjobboldali pártként bejutott a Bundestagba. Az ország gazdaságilag elmaradottabb keleti országrészein kívül azonban – ahol a berlini fal leomlása óta nem kellett szembenézniük rasszizmussal és idegengyűlölettel – az AfD a legtöbb szavazatot éppen a jómódú Bajorországban söpörte be, ahol Angela Merkel koalíciós partnere, a Keresztényszociális Unió sokkal többet magáévá tett az AfD nativista eszméiből, mint Merkel saját Kereszténydemokrata Uniója. Az elvi alapokon nyugvó konfrontáció hatékonyabbnak bizonyult, mint a számító utánzás.

Közép-Európában a tömeges tüntetések és az Európai Unió eljárása eltántorította Lengyelországot attól, hogy aláássa a bíróságok függetlenségét és a jogállamiságot, valamint megakadályozta, hogy Magyarország bezárassa a Közép-Európai Egyetemet, a független gondolkodás egyik bástyáját, amely szembeszállt az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett „illiberális demokráciával”.

A venezuelaiak szintén tömegesen vonultak az utcákra, miután Nicolás Maduro elnök hozzá nem értő önkényuralma tönkretette ennek a potenciális olajhatalomnak a gazdaságát. Több latin-amerikai kormányzat is csatlakozott a tiltakozáshoz, levetkőzve hagyományos vonakodását, hogy szomszédai elnyomó politikáját bírálja.

Afrika több becstelen vezetője – néhányuk kezéhez vér tapad és ezért büntetőeljárástól tartanak – szítani kezdte az afrikai nacionalizmust, az országok tömeges kilépését szorgalmazva a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) tagjai közül. Ez a kezdeményezés hatalmas fiaskóval végződött, mivel az, hogy a civil szervezetek Afrika-szerte az ICC mellé álltak, segített meggyőzni a legtöbb afrikai kormányt arról, hogy továbbra is támogassák a bíróságot.

Előfordult, hogy amikor a nagyobb államokból hiányzott a támogatási szándék vagy a segítőkészség, a kisebbek álltak a jogvédelem élére. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Hollandia kezdeményezésére indított vizsgálatot Jemenben a visszaélések felderítésére. Az ENSZ Közgyűlése, megkerülve Oroszország Biztonsági Tanácsbeli vétóját, Liechtenstein közbenjárására nevezett ki ügyészt a Szíriában elkövetett háborús bűnök vizsgálatára. Izland pedig az Emberi Jogi Tanácsban kezdeményezte, hogy szálljanak szembe a feltételezett drogdílerek azonnali kivégzésének gyakorlatával, melyet a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte vezetett be.

Az ellenállás nem mindig jár sikerrel. A hatalmon lévő autokraták előnye, hogy kihasználhatják az államhatalmat. Az ellenállás ténye azonban azt mutatja, hogy valódi harcnak lehetünk a tanúi.

Ezzel szemben a populisták és más jogellenes erők sikeresebbek lehetnek ott, ahol a belföldi ellenállást elnyomják, és a nemzetközi figyelem is hiányzik. Miközben az Európai Unió csak arra figyelt, hogy segít feltartóztatni az Európába indult menekülthullámot, Recep Tayyip Erdogan elnök megtizedelte a demokráciát Törökországban.

Abdel Fattah el-Sisi államfő elhallgattatta az ellenvéleményen lévőket Egyiptomban, miközben arról győzködte a Nyugatot, hogy a terrorizmussal harcol és a stabilitás megteremtésén dolgozik. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök egy emberöltő óta a legdurvább módon, vajmi kevés nyugati ellenállás mellett intézi el a rendszerüket bírálókat.

Óriási humanitárius katasztrófát eredményezett, amikor Szaúd-Arábia új koronahercege – kihasználva az iráni befolyástól tartó Nyugat aggályait – egy arab koalíció élére állt, amely a polgári lakosságot bombázta, és megakadályozta a segélynyújtást Jemenben.

Buddhista szélsőségesek felbujtására Burma hadserege nagyszabású etnikai tisztogatást hajtott végre a rohingya muszlimok ellen, a nyugati erők azonban nem voltak hajlandók nyomást gyakorolni rájuk az Aun Szan Szu Kji iránti elhibázott tiszteletből.

A legnagyobb tanulság, hogy az emberi jogokat meg lehet védeni a populistáktól és zsarnokoktól. Ehhez azonban lemondás helyett elvi alapokon nyugvó pártfogásra, kétségbeesés helyett pedig elkötelezettségre van szükség.

Szerző
2018.01.18 07:03

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54