A zsarnokok legyőzhetők

Egy évvel ezelőtt, amikor Donald Trump elfoglalta a Fehér Házat, a tekintélyelvű populisták globális térnyerése megállíthatatlannak tűnt. Azok a politikusok, akik állítólag „a nép nevében” szónokoltak, a kisebbségek démonizálása által, az emberi jogi alapelveket támadva, a demokratikus intézményrendszer iránti bizalmat aláásva szereztek maguknak támogatókat. Manapság a társadalmi ellenállás sok országban bizonytalanabbá teszi a jövőjüket: ahol erős ellenállásba ütköznek, térnyerésük jelentősen korlátozódott, ahol azonban a fősodorbeli politikusok megadták magukat a gyűlöletet és kirekesztést hirdető eszméknek, a populisták erőre kaptak.

Franciaország volt a legjelentősebb mérföldkő. Más európai országokban, mint például Ausztriában vagy Hollandiában, az ottani centrista vagy a jobbközép politikusok – rálicitálva a populisták nativista nézeteire – versenyre keltek velük, végső soron megerősítették üzenetüket. Ezzel szemben Emmanuel Macron azzal aratott fölényes győzelmet a Nemzeti Front fölött, hogy erélyesen védelmébe vette a demokratikus alapelveket.

Trump megválasztása után az Egyesült Államokban a független szervezetek, az újságírók, ügyvédek, bírák és a nyilvánosság teljes mellszélességgel kiállt az emberi jogok mellett. Trump tett ugyan regresszív lépéseket, azonban a reakció csökkentette az általa okozott károkat, főként azon igyekezetét, hogy diszkriminálja az Egyesült Államokba igyekvő muszlimokat, aláássa az amerikaiak egészségügyi ellátáshoz való jogát, és kizárja a katonaságból a transzneműeket.

Németország akkor került a lapok címoldalára, amikor az Alternatíva Németországért (AfD) évtizedek óta az első szélsőjobboldali pártként bejutott a Bundestagba. Az ország gazdaságilag elmaradottabb keleti országrészein kívül azonban – ahol a berlini fal leomlása óta nem kellett szembenézniük rasszizmussal és idegengyűlölettel – az AfD a legtöbb szavazatot éppen a jómódú Bajorországban söpörte be, ahol Angela Merkel koalíciós partnere, a Keresztényszociális Unió sokkal többet magáévá tett az AfD nativista eszméiből, mint Merkel saját Kereszténydemokrata Uniója. Az elvi alapokon nyugvó konfrontáció hatékonyabbnak bizonyult, mint a számító utánzás.

Közép-Európában a tömeges tüntetések és az Európai Unió eljárása eltántorította Lengyelországot attól, hogy aláássa a bíróságok függetlenségét és a jogállamiságot, valamint megakadályozta, hogy Magyarország bezárassa a Közép-Európai Egyetemet, a független gondolkodás egyik bástyáját, amely szembeszállt az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett „illiberális demokráciával”.

A venezuelaiak szintén tömegesen vonultak az utcákra, miután Nicolás Maduro elnök hozzá nem értő önkényuralma tönkretette ennek a potenciális olajhatalomnak a gazdaságát. Több latin-amerikai kormányzat is csatlakozott a tiltakozáshoz, levetkőzve hagyományos vonakodását, hogy szomszédai elnyomó politikáját bírálja.

Afrika több becstelen vezetője – néhányuk kezéhez vér tapad és ezért büntetőeljárástól tartanak – szítani kezdte az afrikai nacionalizmust, az országok tömeges kilépését szorgalmazva a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) tagjai közül. Ez a kezdeményezés hatalmas fiaskóval végződött, mivel az, hogy a civil szervezetek Afrika-szerte az ICC mellé álltak, segített meggyőzni a legtöbb afrikai kormányt arról, hogy továbbra is támogassák a bíróságot.

Előfordult, hogy amikor a nagyobb államokból hiányzott a támogatási szándék vagy a segítőkészség, a kisebbek álltak a jogvédelem élére. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Hollandia kezdeményezésére indított vizsgálatot Jemenben a visszaélések felderítésére. Az ENSZ Közgyűlése, megkerülve Oroszország Biztonsági Tanácsbeli vétóját, Liechtenstein közbenjárására nevezett ki ügyészt a Szíriában elkövetett háborús bűnök vizsgálatára. Izland pedig az Emberi Jogi Tanácsban kezdeményezte, hogy szálljanak szembe a feltételezett drogdílerek azonnali kivégzésének gyakorlatával, melyet a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte vezetett be.

Az ellenállás nem mindig jár sikerrel. A hatalmon lévő autokraták előnye, hogy kihasználhatják az államhatalmat. Az ellenállás ténye azonban azt mutatja, hogy valódi harcnak lehetünk a tanúi.

Ezzel szemben a populisták és más jogellenes erők sikeresebbek lehetnek ott, ahol a belföldi ellenállást elnyomják, és a nemzetközi figyelem is hiányzik. Miközben az Európai Unió csak arra figyelt, hogy segít feltartóztatni az Európába indult menekülthullámot, Recep Tayyip Erdogan elnök megtizedelte a demokráciát Törökországban.

Abdel Fattah el-Sisi államfő elhallgattatta az ellenvéleményen lévőket Egyiptomban, miközben arról győzködte a Nyugatot, hogy a terrorizmussal harcol és a stabilitás megteremtésén dolgozik. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök egy emberöltő óta a legdurvább módon, vajmi kevés nyugati ellenállás mellett intézi el a rendszerüket bírálókat.

Óriási humanitárius katasztrófát eredményezett, amikor Szaúd-Arábia új koronahercege – kihasználva az iráni befolyástól tartó Nyugat aggályait – egy arab koalíció élére állt, amely a polgári lakosságot bombázta, és megakadályozta a segélynyújtást Jemenben.

Buddhista szélsőségesek felbujtására Burma hadserege nagyszabású etnikai tisztogatást hajtott végre a rohingya muszlimok ellen, a nyugati erők azonban nem voltak hajlandók nyomást gyakorolni rájuk az Aun Szan Szu Kji iránti elhibázott tiszteletből.

A legnagyobb tanulság, hogy az emberi jogokat meg lehet védeni a populistáktól és zsarnokoktól. Ehhez azonban lemondás helyett elvi alapokon nyugvó pártfogásra, kétségbeesés helyett pedig elkötelezettségre van szükség.

Szerző
2018.01.18 07:03

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35