"Politikai kinevezett" lehet az új amerikai nagykövetünk

Publikálás dátuma
2018.01.18 10:28
Forrás: Youtube
Fotó: /
A Fidesz-kormány várakozásai szerint lendületet adhat a magyar-amerikai kapcsolatoknak, hogy Washington újra nagykövetet készül Budapestre küldeni, méghozzá a befutó a republikánus kötődésű David Cornstein lehet - írja az első kézből információkhoz jutó, deklaráltan persze független Magyar Idők. 

A Fehér Ház ezt hivatalosan még nem jelentette be, a jelöltre még egy szenátusi meghallgatás is vár. A mostani jelölésre közvetlenül azt követően kerülhet sor, hogy a napokban az amerikai fővárosban tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki politikai és energetikai kérdésekben is megállapodott a washingtoni partnerekkel - írja a lap. 

A 79 esztendős David Cornstein ismert és dúsgazdag New York-i üzletember. Sikeres pályája során számos cégben, többek között a technológiai tőzsde, a Nasdaq fejlesztésében játszott vezető szerepet, de eredetileg egy nagy áruházakkal együttműködő ékszerkereskedelmi cég vezérigazgatója volt. Nevéhez fűződik a New York városának tulajdonában álló lóverseny fogadási cég felvirágoztatása is. Oda annak idején Rudi Giuliani volt New York-i polgármester nevezte ki a felügyelőbizottság elnökének. Giuliani mostanság Donald Trump egyik legszorosabb szövetségese és barátja, nem kizárt, hogy ő ajánlotta az elnök figyelmébe. Cornstein fontos tisztségeket tölt be az egyik legjelentősebb amerikai zsidó gyülekezetnek helyet adó Park East zsinagógában. Az üzletembernek nincs külpolitikai vagy diplomáciai tapasztalata, de ez nem számít, hiszen elődjei hosszú sorához hasonlóan ő is politikai kinevezett lenne.

Érdekesség: a nagyköveti poszt városmányosa 2015-ben adta el a Park Avenue-n lévő lakását, 9.15 millió dollárért.

Tavaly novemberben pedig  a Long Islandon lévő Southamptonban lévő lakhelyétől vált meg 9.25 milliót kapott érte. Az utóbbiról itt egy egész fotógaléria megtekinthető.

Szerző
2018.01.18 10:28

Érdemes bezárni az állatokat a tűzijáték idejére

Publikálás dátuma
2018.08.19 11:33
Illusztráció: Pexels
Fotó: Pexels/
Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az egyesület azt javasolta, hogy a tűzijáték idejére az állatokat vigyék zárt helyre, így a hanghatások csak tompítva jelentkeznek. Ez azt is jelenti, hogy az állatokat nem szabad az ünnepre elvinni, mert a fény- és hanghatások pánikot okozhatnak náluk. A biztonság kedvéért érdemes az állat gazdájának elérhetőségét tartalmazó bilétát elhelyezni a kutyán vagy macskán. Ha az állat elszökött, akkor érdemes a lakhelytől távolabb is, tíz kilométeres körzetben keresni - írták.
2018.08.19 11:33

Halat és kenyeret osztana a menekülteknek Iványi Gábor gyülekezete

Publikálás dátuma
2018.08.19 11:29

Fotó: Népszava/ Vajda József
A magyar állam nem ad enni azoknak, akik a tranzitzónában várják a fellebbezésük elbírálását. Az el nem ismert kisegyház bibliai szimbolikával segítene.
Három felhívást tett közzé Facebook-oldalán a Magyar Evangéliumi Testvérközösség. Az Iványi Gábor által vezetett, hivatalosan el nem ismert egyház „a Magyarország déli határán fogvatartott és szándékosan éheztetett menekült embertársainknak” szeretne minimális ellátást – naponta öt szelet kenyeret, egy halkonzervet és egy almát szeretnénk biztosítani. Azokra céloznak, akik a tranzitzónában tartózkodnak, és mivel nem először nyújtották be kérelmüket, azaz fellebbeznek, a szigorú törvény értelmében nem kapnak élelmezést sem. A Magyar Helsinki Bizottság becslése szerint ők körülbelül ötvenen lehetnek. Az augusztus 20-ra tervezett akciónak erős bibliai szimbolikája van: Máté evangéliumában olvasható, hogy Jézus csodát tett az étellel: öt kenyérből és két halból ötezer férfit, illetve az asszonyokat és gyerekeket lakatta jól.  Az első felhívás az egyház híveinek és támogatóinak szól, hogy járuljanak hozzá az akció költségeihez. A másodikat a kormánynak címezték, és felszólítják, hogy „azonnal vessen véget annak a kínzásnak”, mely „hadifoglyokkal és köztörvényes bűnözőkkel szemben is elfogadhatatlan”. A harmadik egy nyílt levél a bevett egyházak vezetőihez, amelyben csatlakozásra kéri őket a testvérközösség, illetve emlékezteti őket, hogy a státuszuk miatt „Magyarország vezetésének minden döntése mögött Önöknek is ott kell állniuk felelősséggel”.
2018.08.19 11:29