Kvász Iván: Midőn kiöntötte a

Katonának lenni nem jó dolog. Nézhetjük innen, nézhetjük onnan, nosztalgiázhatunk róla utóbb naphosszat, traktálhatjuk katonasztorijainkkal családtagjainkat unalomig, de akárhogy is: a katonaság rossz dolog, még békeidőben is. Hirsch Jenő pedig még csak nem is panaszkodhatott igazán, hiszen mindösszesen 11 hónapot kellett előfelvételisként lehúznia az egyetem előtt, s jöhetett a nagy szabadság. Amivel nem is oly könnyű élni a szabadulás után.

A legfőbb gond és egyben leküzdhetetlen akadály a kopaszság. A beat-korszak szülötteinek hajkoronájuktól történt megfosztása gyógyíthatatlannak tetsző komplexusok melegágyává vált. Serkentek hát a bajszok, borostásodtak a pofázmányok, ámde a haj csak nem akart a megfelelő – legalább fülcimpa alatti – hosszra nőni. Márpedig hajatlanul hogy lehet csajozni a Balatonon?! Tudvalevő, hogy a katonaság után az első és legsürgetőbb teendő a csajozás. És hol máshol, mint a magyar tenger partján, ahol felvilágosult endékás táborlakó lányok várják leplezetlen – vagy alig leplezett – ágyéki vágyaikkal a magyar telivér csikókat.

Hát, ha két centi hosszú, akkor két centi, a leszolgált katona nem fél semmitől, nekivág a nagy kalandnak. Irány a Déli pu., háton a zsák, benne a gumimatrac és a sátor, csupán pár óra vonatozás, mert, ugye, a balatoni vonat minden állomáson és megállóhelyen valóban megáll, de Akarattyánál már megpillantjuk a nagy vizet, majd Földváron lecövekelünk a tóparti kempingben. Lecövekelnénk, ha volna hely. Aztán az is akad, ugyan fű nincs körülötte, fa lombja nem vet rá árnyékot, de legalább közel a közös mosdó. Gyors és szakszerűtlen sátorverés és jöhet a buli: a Bergendy játszik a zenés hajón! Hőseinket – ifjú Hirsch Jenőt és barátját – semmi nem tarthatja vissza. Mit nekik az eleredő, majd zuhogó eső, rohanás a kikötőhöz, fel a fedélzetre, adjuk át magunkat a fergeteges élménynek! És ni csak: a népi demokratikus német lányok tényleg a helyükön és még egy-két szende pillantást is megkockáztatnak vállalkozó szellemű ifjaink felé.

Azt mondják – mások -, hogy a balatoni vihar szépséges látvány és gyönyörűek a tarajos hullámai. Speciel egy koncertnek nem kedveznek. Demjén Rózsi becsületére legyen azonban mondva, keményen harcolt az elemekkel és a villámlást túlkiabálva énekelte a „De nehéz az iskolatáskát”. Ám lassan-lassan eltünedezett mellőle a zenekar többi tagja és a hajó hirtelen megállt. Pontosabban: zátonyra futott, ami elég hihetetlennek tűnt mindenki számára - beleértve a legénységet is. Fölülről ömlik, alul meg nincs víz. A koncertnek így vége szakadt, de a Bergendy megszolgálta a pénzét: merték vödreikkel a vizet a hajóból rendületlenül. Ami, persze, kárvallott ex-katonáinkat a legkevésbé sem vigasztalta, igaz, azért éreztek némi megkönnyebbülést, amikor nagy nehézségek árán végül szilárd talajra léphettek.

Ezzel aztán lőttek a csajozásnak is, hiszen mindenki menekülőre fogta a dolgot és örült, ha bőrig ázva is, de a sátráig eljutott. Ahová Hirschék végül mégiscsak hárman fészkelték be magukat, pusztán emberbaráti megfontolásból. Történt ugyanis, hogy egyik katonatársuk húga valahogy fedél nélkül maradt. Furcsa egy éjszaka volt. A lány ott kucorgott és didergett valamelyik sarokban, Jenőék szűken bár, de legalább a matracaikon, az eső meg csak esett, esett, robajlásszerű villámcsapásokkal rémisztgetve. Aztán Hirsch csak elaludt valahogy, nyugtalan álma volt, egy hajón képzelte magát, állandó ringatózásban, tengeri betegségtől gyötörten. Amikor a rémálomból felriadt, jött rá, hogy valóban úsznak a matracaik, miután a víz teljesen elöntötte a sátruk alját. Így esett meg, hogy nagy kegyesen a hölgynek is megengedték, költözzön át Jenő barátjához, mely nagyvonalú gesztus aztán kitartó szerelmet eredményezett.

Itt lenne tehát a boldog végkifejlet helye, ha és amennyiben Jenőhöz is befészkelődött volna legalább egy endékás lány. Helyette reggel Hirsch egy súrolókefe hangjára ébredt, amely valahogy nagyon közel hozzá tette a dolgát, mondhatnánk közvetlenül a fülénél. Amikor nagy nehezen kitántorgott, hogy megnézze, ugyan mi történt, döbbent rá: a kemping személyzete az ő sátrukat tisztítja. Nincsenek véletlenek. Az egyetlen üresen maradt hely, ahol letáboroztak, a közvécé alatt terült el. Az eső meg már csak olyan, hogy kimossa, ami az útjába kerül. Nincs mit szépítenünk a valóságon: Jenő számára a nagy szabadság úgy kezdődött, hogy kiöntötte a szar.