férfi kézilabda;férfi kézilabda-válogatott;kézilabda EB;Ljubomir Vranjes;

2018-01-19 06:51:00

Szomorú látlelet az Európa-bajnoki búcsú után

Sejthető volt, hogy nem az eredményesség a fő szempont a magyar válogatott számára a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, ám a pontszerzés nélküli búcsú nagy csalódás.

Szomorúság - egy szóban így foglalta össze – sajátja mellett valószínűleg sokak – érzéseit a Csehország elleni vereséget követő kiesés másnapján az egykori magyar és világválogatott kézilabdázó, Éles József.

A 48 éves korábbi kiválóság lapunk kérdésére válaszolva ugyanakkor elmondta: annak fényében, hogy a csehek a továbbjutásról döntő párharcot megelőzően két nappal nem kis bravúrt produkálva, remek játékkal felülmúlták az olimpiai címvédő dánokat, annyira nem meglepő a magyar kiesést eredményező 33-27-es eredmény. Amint fogalmazott, jóval riasztóbb, hogy a korábban szinte kivétel nélkül legyőzött rivális kiélezett helyzetben is módfelett magabiztosan nyert Magyarország ellen, s „úgy tűnik, ők is elmentek mellettünk”.

„Nehéz ítéletet mondani a csoportkör alapján, hiszen reálisan azt azért előre tudhattuk, hogy például a dánokkal és a spanyolokkal jelenleg nem vagyunk egy szinten, ezúttal viszont a vártnál gyengébb egyéni teljesítményeket láthattunk a meghatározó csapattagoktól is. Sajnos nem tudnék olyan kézilabdázót mondani, aki azt a teljesítményt hozta, melyet előzetesen a közvélemény elvárt volna tőle” – értékelt Éles, akinek mégsem ez a legnagyobb fájdalma. – Sokkal inkább elszomorító, ha végignézünk a keretünkön és látjuk, hogy kiket tudunk beválogatni a magyar válogatottba. Az, hogy nem tudjuk kiszűrni évről évre a fiatal tehetségeket, az a magyar kézilabda felelőssége, a rendszer nagy hibája. Noha mindenki – én is – azért dolgozik, hogy ez jobb legyen, szerintem a rendszer nem úgy működik, ahogy kellene – mondta Éles, aki napjainkban saját kézilabda-iskolát működtet.

Az Eb előtt a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) leginkább azért várta el a továbbjutást - s vele a középdöntős szereplést -, hogy a tapasztalt kézilabdázók kiválását követően kevésbé rutinos játékosokkal „feltöltött”, a generációváltás kezdeti útján járó nemzeti csapat minél több tapasztalatot szerezzen, miután azonban Magyarország a mélypontnak számító 14. pozícióban zárta a horvátországi rendezésű, 16 együttest felvonultató kontinenstornát, három mérkőzéssel véget is ért a gárda számára a megmérettetés. A férfi kézilabda-válogatott soha korábban nem zárt nulla ponttal nagy világversenyen... A nemzetközi megmérettetésen most debütáló tréner, Ljubomir Vranjes mindenesetre nincs irigylésre méltó helyzetben; mint azt közleményében az MKSZ is kiemelte, a svéd edző első éles bevetése csalódást okozott.

„Vranjes sorsa nagyon nehéz, kicsit sajnálom őt ebben a szituációban, hiszen október óta dolgozik a válogatottal, s szerintem a legjobbakon kívül még nem ismerte meg a magyar kézilabdázók többségét. Neki biztosan van egy másik elképzelése erről a sportágról, tudjuk, hogy imádja az északi stílust, ezt azonban ezzel a csapattal jelen pillanatban még nem lehet megcsinálni” – mondta el ezzel kapcsolatban Éles József.

A kudarcok következményeként egyébként a válogatott nem lesz kiemelt a jövő januári világbajnokság selejtezőinek sorsolásán, amely azért különösen kellemetlen, mert az a vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is.

Ilyen kilátások után aktuális igazán az MKSZ cseh-meccs után kiadott közleményének zárszava, amelyben ott a lényeg: a közeli és a távolabbi jövő rengeteg feladatot ró a magyar kézilabda minden szereplőjére.