John Malkovich a Műcsarnokban

Publikálás dátuma
2018.01.19. 06:47

133 ezer látogatója volt tavaly a Műcsarnoknak, jelentette be Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az évnyitó sajtótájékoztatón. Az idei tavaszi szezonban a második alkalommal megrendezett Budapesti Fotófesztivál nyitó kiállítását ismét a Műcsarnokban rendezik, ahol Malkovich Malkovich Malkovich címmel Sandro Miller képeit lehet látni. A február 28-tól látható fotókon John Malkovich szerepel, a képek pedig híres fotók átértelmezései. A 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) intézményeként működő Műcsarnok 2018-as egyéb kiállításairól Szegő György, az intézmény művészeti igazgatója beszélt. Tavasszal a Kilenc műteremből című tárlat kilenc kortárs festő, keramikus és installáció-alkotó munkáit mutatja be. A Műcsarnokban mutatják be a Derkovits-ösztöndíjasak anyagát is.

Szegő elmondása szerint a Nemzeti Szalon kiállítássorozat is népszerű a látogatók körében, idén a népművészetet mutatják be, a Szalon nyitója pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik eseménye lesz. Az őszi szezon vezető kiállításának címe Rejtett történetek lesz, amelynek kiindulópontja a 19. század végén kibontakozó reformmozgalmak, kimondottan az életreform, amelynek középpontjában a modernizáció-kritika, a természethez való visszatérés, az ember és természet kapcsolata áll. Ennek az életreform mozgalomnak a megjelenését követi végig a kiállítás a 20. században is például dokumentumokkal, és többek között Mednyánszky László és Gulácsy Lajos képeivel. A Műcsarnok Kamaratermében csütörtökön nyílt meg a fiatalon elhunyt Török Richárd szobrászművész kiállítása, amelyen nagyrészt be nem teljesült köztéri szobrászati megoldásokat lehet látni. A Műcsarnok#Box eddig főleg a felsőoktatásból frissen kikerült alkotókat mutatta be, illetve ez a tér lesz a helyszíne olyan művészetpedagógiai programnak is, ahol a fiatalok és művészetpedagógus mentoraik együtt építenek fel egy projektet, az első témája az iskola működése lesz. Illetve látni lehet majd itt egy olyan grafikai tárlatot is, amely 1956 képzőművészeti megjelenítését dolgozza fel.

Szerző

Ablak–zsiráf és társai

Publikálás dátuma
2018.01.19. 06:46
Fotó: Tatiana Bobkova
Bár az internetről szinte minden információ másodpercek alatt elérhető, a nyomtatott, képes lexikonok felett sem járt el az idő.

„A mai gyerekek nem olvasnak, ma már senki nem vesz könyvet” – mind gyakrabban halljuk e vészjósló mondatot, és sokszor bőszen bólogatunk: bizony, ez egy másik világ. A Google mintha minden emberi tudást, és a világról szerzett összes ismeretünket magában foglalná, így felvetődik a kérdés, mi szükség lehet még a papír alapú, képes lexikonokra.

- Nagyon kevés az az aktív szókincs, amit a gyerekek használnak, és gyakran azt sem értik igazán, ezért is kellenek ezek a könyvek – hangsúlyozza egy vidéki pedagógus. Úgy látja, az új fajta kommunikáció, ami körülveszi őket, már nem tartja olyan fontosnak az abc rendszerét, az is nehézséget jelent számukra. „Mivel készen kapnak mindent, besorolja nekik a gép, a telefon, nincsenek rászorítva, hogy ők maguk használják a betűrendet. A negyedikes osztályból a fele sem tudná elmondani.” - Minden sokkal nehezebb a mai gyerekekkel; a figyelmük szórt, nehezen jegyeznek meg dolgokat. Meg kell tanítani nekik, hogy a Google jó, de tudni kell szelektálni, el kell sajátítaniuk, hogyan tudják magukévá tenni az információt. Ugyanakkor ez nagyon személyfüggő is; ha a pedagógus lelkes, a gyerekek mindenre hajlandók, amit ő szeret, azt ők is fogják – teszi hozzá a negyedikes osztályfőnök.

- Ha olyan szót kérdez megmagyarázom neki, vagy megnézzük együtt egy könyvben. Amikor különleges állatról, vagy városról beszélgetünk, megkeressük az interneten, de dominánsan inkább könyvet használunk – meséli egy ötéves kislány édesanyja, hozzátéve, ők már a gyerek egy éves korában használtak babalexikont. Számára szülőként nosztalgia is a régi könyveket, lexikonokat levenni a polcról, azokat is gyakran forgatják, de az okostelefon és az internet használata is természetes a gyerek számára. - Sokszor jártunk már könyvtárban, neki is van olvasójegye, 3-4 éves korában már tisztában volt vele, mi az, hogyan működik. Szerintem ez nevelés kérdése, ha a szülőnek természetes, akkor a gyereknek is az – hangsúlyozza.

Egy vidéki pedagógus, óvodatitkár, háromgyermekes édesanya az óvodába érkező könyvterjesztők eladásai alapján úgy látja, ritka, hogy a szülők lexikonokat vennének, csak akkor, ha a gyerek egy adott téma, például a természettudományok iránt érdeklődik. Úgy véli, túlkínálat van e téren, és az ár is befolyásoló tényező, inkább az olcsóbb folyóiratokat, gyerekmagazinokat vásárolják. Azt szintén problémának találja, hogy sokszor nem az adott korosztálynak megfelelő könyveket választanak a szülők, példaként a Minecraftot említi: hiába érdekli a gyereket, felbolygatja a fantáziáját. – Jó volt, hogy régen nem volt sok illusztráció a könyvekben, az olvasott szöveg alapján mindenki annyit dolgozott fel, amennyit megértett – mondja. Ugyanakkor ő is látja, a mai gyerekek minden érzékszervükkel isszák magukba a tudást, a vizualitás különösen fontos számukra: nagyon befolyásolja őket, ezért sem mindegy, milyen a képanyag.

Szinte mindenkinél van otthon Ablak-Zsiráf, vagy Gőgös Gúnár Gedeon, hisz a szülők azt ismerték saját gyerekkorukból. Egy kétgyermekes anyuka elmondása szerint ezeket is forgatták a gyerekek, de iskolai keretek között nem volt rá szükség. A Mi micsoda? és a Mit? Miért? Hogyan? sorozatokat is szeretik, valamint a tematikus könyveket, amelyek az időjárásról, autókról, csillagászatról, és az élettel kapcsolatos témákról szólnak. „Ezek úgy segítik ismerethez őket, hogy képek, kihajtós részek vannak bennük, amelyek felkeltik az érdeklődésüket, és megismerik a témakört úgy, hogy észre sem veszik. A 8-10 éves korosztálynak ez nagyon fontos; ha tömör, folyamatos írás lenne benne, nem vennék a kezükbe.” - Egyre kíváncsibbak, főleg, ha az iskolában egy őket érdeklő témakörhöz érnek. Itthon gyakran utánanézünk plusz dolgoknak, hogy jobban megértsék, mert a tankönyvben nagyon le van szűkítve az anyag – meséli a másodikos és negyedikes fiúk édesanyja.

Bár egyre nagyobb az internet jelenléte, a gyerekek továbbra is gyakran vesznek a kezükbe képes lexikonokat, ha valaminek a jelentése érdekli őket, vagy kíváncsiak valamire. Ugyanakkor minden megkérdezett kiemelte a jó példa fontosságát, sok múlik a pedagóguson, és a szülői hozzáálláson is. Mielőtt rávágnánk, hogy a könyveknek és a nyomtatott lexikonoknak leáldozott, érdemes felállni a számítógép elől, és körülnézni a polcainkon kicsit. Egyből kiderül, nem is élünk annyira más világban.

Szerző

Kereszttűzben a művésznyugdíjak

Publikálás dátuma
2018.01.19. 06:45
Fekete György, az MMA volt elnöke tavaly Kallós Zoltán néprajzkutatóval (jobbra) a Kossuth-díjak átadásán Fotó: Tóth Gergő
Azok a művészek, akik kritizálják a Magyar Művészeti Akadémiát, behódolnak-e, ha járadékot kérelmeznek tőle? - ilyen dilemma elé állította a kormányzat a művészeket.

Művészjáradékot kaphat élete végéig minden 65. évét betöltött, korábban magas elismerésben (pl. Kossuth-díj, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, Jászai Mari-díj) részesült művész. A pénz nem jár automatikusan, kérelmezni kell a Magyar Művészeti Akadémiától (MMA). A havi juttatás a nyugdíjminimum 4,25-szöröse, azaz havi 121 ezer forint. Az nem igényelheti, aki kap más, művészeti tevékenységhez kapcsolódó járadékot, azaz pl. az MMA tagja.

A járadékra jogosult, de az MMA-val szemben kritikus, pénzben korántsem fürdő értelmiségieket most az foglalkoztatja, lehet-e igényelni a művészjáradékot morális veszteség nélkül? A vitát Radnóti Sándor esztéta indította el az Élet és Irodalomban, aki kérelmezni fogja a járadékot. Szerinte a törvény nem diszkriminatív, mert mindegy, ki kitől és mikor kapta az adott elismerést, az MMA-nak pedig végrehajtó szerepe van, nem dönt arról, kinek ad pénzt. Írását azzal zárja: “azt persze ki-ki eldöntheti, hogy a pénzt élete megkönnyítésére vagy a Soros-terv előmozdítására használja.” A Facebookon erre reagált Hajdu István, a Balkon Kortárs Művészeti folyóirat főszerkesztője, aki ellenzi a járadék kérelmezését. Legfőbb kifogása, hogy az MMA egy “újabb, a megkerülhetetlenségének jelzésére alkalmas szerepet kap,” pedig a feladatot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság is elláthatná. A poszt alatt megosztott vita alakult ki és a Népszava is megkereste Radnóti Sándort és Hajdu Istvánt további kérdésekkel.

“Vannak helyzetek, amelyben nem lehet jól dönteni. Ilyen a művészjáradék kérdése, amely egy helyes elveken alapuló és régóta szükséges válasz a művészek gyakori öregkori elszegényedésének enyhítésére, s amelyet ugyanakkor a szabályozás a Magyar Művészeti Akadémiával való kapcsolatfelvétel, "kérelmezés" feltételéhez köt.” közölte Radnóti, aki szerint “a törvényalkotó hátsó szándékának felismerése a legitimáció ellen hat, amennyiben leleplezi ezt a szándékot, és azt is tisztázza, hogy az MMA minden látszat ellenére ebben a kérdésben csak egy beiktatott bürokratikus intézmény.” Cikkének végével kapcsolatban közölte: “arra utaltam, hogy mindenkinek, aki jogosult, rossz lelkiismeret és szégyenérzet nélkül föl kellene vennie a járadékot, de - mint más jövedelmekkel is szokás - aki jómódú, aki számára ez az összeg jelentéktelen, az fordíthatja valamilyen nemes célra, például a gyalázatos rágalom-ostrom alatt álló civilszervezetek támogatására.“ A facebookos kommentek között megjelent az a vélemény is, hogy az MMA-t tagságot kérve belülről is lehetne bomlasztani. Radnóti elmondta, “az MMA belülről való bomlasztását, amely valóban a kommunista párttagságot kérelmezők szokvány-ideológiáját idézi, agyrémnek tartom. Hogy lehet felvételt kérelmezni oda, ahol a volt elnök sajnálatosnak nevezte, hogy Konrád Györgyöt külföldön magyar írónak tartják? Az MMA egykor komolytalan baráti egyesületként indult, amelyet valamiféle frusztráció, bosszúvágy, kirekesztettség-érzés és hasonlók cementeztek össze.” Hozzátette: “Az MMA-t az alaptörvény legalizálta, tehát törvényesen működik. Ugyanakkor legitimációs deficittel küszködik: akadémikusai között kevés a jelentékeny művész, és a jelentékeny magyar művészek többségének nincs kapcsolata az MMA-val. Az MMA "kutatóintézetei" túlnyomórészt dilettáns dolgokkal foglalkoznak, és hihetetlen luxussal publikálnak szamárságokat.”

Hajdu Istvánt arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy a felvett járadékot civil szervezeteknek utalják tovább? “Elképesztő naivitásnak (vagy még cinikusabbnak) tartom az ötletet. Egyrészt lélektanilag: ha már valaki eljut odáig, hogy vagy szükségből, vagy a talált pénz felett érzett örömből kérelmezi, majd felveszi a járadékot, még töprengjen is azon, hogy kinek, hogyan, esetleg milyen bontásban utalja tovább az összeget? De ha már felmerült ez az ötlet, akkor Radnóti miért nem arra szólít fel, hogy a kérelmezők jelöljék meg, kinek a javára mondanak le a járadékról? Nevezzen-nevezzünk meg néhány - nem politikai és nem egyházi szervezet -, s a „járadékosok" nyilatkozzanak, miszerint egyenesen azokhoz utalja át az MMA az összeget, s tegyen erről jelentést. Ez a javaslat is naivan utópisztikus, de nyilvános szolidaritást, felelősségvállalást jelezhetne.” Rákérdeztünk arra is, ha egy folyóirat az NKA-nál pályázik pénzre, az mennyire jelenti a kulturális támogatásokat aránytalanul elosztó rendszer igazolását? Szerinte “a nem politikai és kereskedelmi reklámokból élő folyóiratok máshonnan nem tudnak támogatást szerezni, így kényszerűen legitimálnak egy szisztémát, melyet még nem sajátított ki egészen a NER. Az MMA támogatásának elfogadása azonban már nem csak legitimálás, hanem szoros együttműködés is.”

A dilemma több mint elméleti és nem is aprópénzről szól: sok művész él minimális nyugdíjból, mivel pályájuk során nem volt nyugdíjat biztosító állásuk, a művészeti elismerések többsége pedig egyszeri díjazással jár.