Milliárdos jóság

Irodalomra - ezt a tömör választ kaptuk Orbán János Dénestől arra a kérdésre, hogy mire szánják az 1,4 milliárd forintot, amelyet a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) kapott az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára.

Mit értünk irodalmon? Irodalmi, tudományos intézmények és a szakmai közeg vitái mentén alakul ki azon esztétikai elvek és művek összessége, amit szépirodalmi kánonnak nevezhetünk. (És vannak időszakok, amikor a pártpolitika is beleszól, főleg diktatúrákban.) A helyzetet bonyolítja, ha figyelembe vesszük az irodalmi közeg társadalmi, gazdasági és kulturális környezetét, és azt, hogy a szépirodalom mára szubkultúrává vált, versengő kánonokkal. Mindehhez hozzácsaphatunk még olyan kérdéseket is, hogy ábrázol vagy teremt az irodalom, és mire jó. Nemzeti identitást épít, segít eldönteni, hogy mit tegyünk, azaz valóságformáló szerepe van, vagy csak szórakoztat?

Amikor az állami íróakadémia elit Nagykörúton belüli és túli, olvasóbarát irodalomról beszél, akkor azon kíván alakítani, hogy mit tartunk jó irodalomnak. Beleszólni lehet és kell is, csak egyenlőtlen helyzetet jelent, ha valaki milliárdos állami támogatással áll rajthoz, miközben a többi szereplő egyre nehezebben működik.

Az Íróakadémia leegyszerűsített felosztásában nemcsak a frusztrációkkal terhelt vidék-város ellentét bújuk meg, hanem az a feltételezés is, hogy az irodalom akkor jó, ha érthető és akkor érthető, ha az olvasó érti. Pedig annak, hogy mi érthető, több tényezője van, pl. az, hogy az iskolai tananyag mennyire ad segítséget kortárs művek értelmezéséhez. És ha innen nézzük, akkor egy Petőfi-epigon a leginkább érthető. Miközben az sem elhanyagolható, hogy a művészet nem egyenlő a befogadói igények kiszolgálásával.

De nemcsak az irodalom érthetőségének, jóságának van több tényezője, hanem a kortárs irodalmi tér sem kétosztatú. A Nagykörúton túl volt eddig is élet: mondjuk a debreceni Alföld, a miskolci Műút, a tatabányai Új Forrás, a szegedi Tiszatáj. Őket nem érte el a másoknak milliárdot hozó gazdasági fellendülés.

Szerző

Tüzes ló - Tejbe aprított

Tél van, és anyám tyúkjai még mindig tucatjával ontják a gyönyörű napsárga tojásokat, mintha direkt dacolnának a hideggel, a glédába halmozott hasábfákra hullott hópaplannal, a járda jegére szórt hamuval, s az ereszről lógó jégcsapok csepegni nem akaró mozdulatlanságával. Kapirgálnak, mintha lenne mit, mintha az eléjük vetett karalábé- és krumplihéjon, no meg a húsleves főzésekor lehulló fonnyadt zeller- és petrezselyemzöldeken túl lenne bármi élet a dróthálóval körbevett kis udvarban.

Madártejet főzök a rengeteg tojásból, amiről apám jut eszembe. Így vagyok sok mindennel, sőt ha úgy tetszik, mindennel és bármivel, sose tudhatom, mi az, aminek láttán, hallatán az arca szépen a szemem elé kúszik, rám mosolyog, odakacsint. Elég, ha egy ismeretlen tollú madár vetődik a teraszon etetett széncinkék, kékcinkék, verebek, mátyások, meggyvágók s rigók közé, mint múltkor, a piros fejű. Máskor már ütöttem volna be a telefon gombjait, nem kellene hosszú ideig bolyongani a világháló dzsungelében, hogy megtudjam, ez kenderike, s ha vörös, akkor csak a hím lehet, annak ilyen színű a melle, homloka.

Várom, hogy felforrjon a tej. A forralt tejet apám kakastejnek hívta, a hártyává összeálló fölét pedig pillének, hátha így nagyobb kedvet kapunk hozzá, hogy áztatott kenyérrel megegyük. Kalács ritkábban került az asztalra, de apám olyan élvezettel ette reggelente a lehűtött tejbe aprított száraz kenyérhéjakat, mintha mennyei mannát falt volna, valamelyik jóságos szenttel a háta mögött, meg se cukrozta, nem dobált mellé gyümölcsöt, nem csorgatott rá mézet. Így tett az aludttejjel is, amit befőttesüvegben alvasztott az előszoba ablakában, s féltő gondoskodással figyelte, mikor éri el a csúcspontját, amikor már nemcsak krémes, de darabos is, kellően savanykás, épp annyi savó van a tetején, amennyi a szintén odatolult tejfel édességét enyhíti. Bolti tejből képtelenség ezt az állagot elérni.

Legszebb játszmáját a velős csonttal játszotta. Ne a klasszikusra, a direkt ezért levesbe tett marhára gondoljunk, hanem a jóval kisebb sertésre, amelynek velője legfeljebb egy centi, széltében és hosszában is. Azt tányérra ütni, úgy, hogy egyben is maradjon, szinte művészet. A pici ízes falatot mindjárt három gyerek felé kellett volna elosztani, annyian tolongtunk ott, várva a kibukkanó halmokat. Ám ő addigra már ügyesen lefejtette a főtt hús rezgő zsírhártyáit, s mikor a velő előbukkant, boszorkányos ügyességgel össze is keverte ezekkel a darabokkal, így jutott az ujjbegynyi delikáteszből valamennyi kenyérre.

Főnek a fehér habhajók a tej tetején, forgatom, leszűröm, s csorgatom aztán bele a cukorral felvert tojássárgáját, lassan, nehogy összekapja. Mazsolát is szórok bele, pedig előtte sose, magam sem értem, miért. Talán hogy úgy gazdagítsák és édesítsék meg a madártejet, miként az emlékpöttyök ezt a délutánt.

Szerző
Doros Judit

Békaember leszek

Arra azért nem számíthattam, hogy a sokáig szappanoperákban utazó kormány fontolóra veszi Bacsó Péter klasszikus művének (A tanú) valóságba való átültetését. A nagyívű migránstörvényt - aminek legkárosabb következménye, hogy Bödőcs Tibor elvesztheti kenyérkereső foglalkozását – Virág és Bástya elvtárs (Kovács meg Pintér úr) azon a napon harangozta be, amikor kiderült, hogy a fejesek kedvéért kitiltották a gyerekeket a luxususzodából (vö: sprickoló tömeg). Kerényi Imre közben fakardos nyári tábort hirdetett a különös anyagból gyúrt vezetőréteg leszármazottjainak.

Tombol körülöttünk az abszurd humor, kínunkban röhögünk, és amikor a közeljövőre sandítunk, TASZ-os békaembereket látunk kikászálódni a vízből. A hónuk alatt migránsokat szorongatnak, le akarják rohanni szegény Kósa Lajost, aki Surda-kalapban indul malacot etetni az anyukájához. Orbán Viktort Izauraként ábrázolják a hónaljszagú újságok, nemzeti konzultáció kezdődik, ki kell szabadítani a muszlim fogságból. Marika néni, aki Soros Györgyöt okolja a balsorsáért, nyomban indul Pestre, hívta a párt.

Mikor jön el a pillanat, amikor mindnyájan átérezzük nagy, közös és teljes elhülyülésünk visszavonhatatlanságát? Most, hogy bedobták a határsáv ötletét is, ilyenekről kezdtem fantáziálni: 2015-ben ismertem meg Dániel Zoltánt, egy ismerősöm, aki a Helsinki Bizottságnál dolgozott, név szerint Galván Tivadar mutatta be nekem mint illegális migránssimogatót. Akkor még nem sejtettem, hogy Soros beépített embere, és a kényszer-betelepítő Brüsszel aljas ügynöke...

Ha a kormánynak az a célja, hogy az egész országot elmekórtani kísérletnek vesse alá, az persze más tészta. A magam részéről különben már ez ellen sem horgadnék föl, hiszen ott benn jó szívvel mondhatnám, hogy mindenki hülye, aki kinn maradt.

Most ez még egy kicsit macerás.

Szerző
Rab László