Nemzeti skizofréniánk

Áll a bál a magyar-román államközi kapcsolatban, de a magyar-magyar reláció és a Románián belüli magyar-román együttélés sem viharmentes. Nincs ebben semmi meglepő, előre borítékolható volt, sőt az is biztos, hogy lesz ez még rosszabb is Nagyrománia megalakulásának centenáriuma, valamint a magyar országgyűlési választások évében.

Alig telt el néhány nap az évből, máris minden oldalról megtörtént a nagynemzeti entrée, amiről biztosra lehetett tudni, hogy a túloldalon vihart kavar. Az erdélyi magyar pártok a magyar kormány megbízottjának közvetítésével közös autonómia nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron. Nem mintha a „nemzetére rárontó” szocialistából mélymagyar kereszténnyé vált Szili Katalin érdeme lett volna bármiféle autonómiakoncepció kidolgozása, hiszen a kilencvenes évek óta menetrendszerűen születnek ilyenek Erdélyben, de az ő formális bábáskodása legalább annyira borzolta a bukaresti politika kedélyeit, mint maga az autonómia gondolata. Hogy kinek az ötlete volt épp a centenáriumi év nyitányaként újramelegíteni egy száz éve halott témát, egy 27 éve üresen puffogtatott, a románok által következetesen mereven elutasított gondolatot, nem tudom. De tartok tőle, hogy nem budapesti ösztönzés nélkül történt.

Bár a gyulafehérvári nyilatkozat valóban autonómiát ígért 1918-ban a Romániához került erdélyi magyaroknak, s ez az ígéret sohasem valósult meg, de ennyi év után talán azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy valóban a száz éve egyedül üdvözítőnek tartott megoldás-e a legjobb megoldás ma is. Kell-e görcsösen ragaszkodni valamihez, amiről mindenki tudja, hogy ebben a formában soha nem lesz belőle semmi; vagy ideje lenne már legalább más néven nevezni a gyermeket, például decentralizációnak, szubszidiaritásnak stb, ami ellen egyetlen román párt vagy kormány sem ágálhatna vagy fenyegetőzhetne akasztással.

Az Orbán-kormány harcos híve a székelyföldi autonómiának, és gyakorlatilag minden magyar parlamenti párt - legalábbis formálisan és főképp így választások előtt - hangosan támogatja azt. De bármely magyar politikai szereplő feltette-e magának a kérdést, hogy mit tenne Budapest fordított esetben? Támogatná-e azt, ha az ország közepén egy más állampolgársággal is rendelkező, nem magyar nemzetiségű népcsoport területi autonómiát sürgetne? Ha valóban ennyire fontos a magyar pártoknak a székely autonómia, akkor miért nem számoltak ezzel, amikor ünnepélyesen megszavazták a magyar állampolgárság kiterjesztését? Mit akar a magyar politika és mit akar az Orbán-kormány Erdélyben? Szavazatot a parlamenti választáson, problémamentes utánpótlást az elöregedő országnak? És milyen áron? Az etnokulturális szolidaritást már megölte a jóléti sovinizmusra építő ellenzéki politikai propaganda és a kormány támogatáspolitikája. Ami még maradt, azt majd elsöpri a kampány és az áprilisi választás.

Trianont siratjuk, miközben egy még nagyobb tragédiához asszisztálunk: ahhoz, hogy végképp, immár lelkiekben is szétszakítsuk a határok által száz éve szétszabdalt magyar nemzetet.

Szerző
2018.01.19 07:11

Szerintem

Cafeteria extra  Nem látok csodálkoznivalót a Gundel étteremnek az Orbán-menzán alkalmazott, erősen mérsékelt árain. Ez ugyanaz a vállalkozói magatartás, mint amelyik a TAO pénzekből messze jelentőségén felül juttat milliárdokat a Kedves Vezető felcsúti csapatának. Mindkét esetben a vállalkozó valamilyen előnyre számít a szolgálataiért, a Gundelnél pedig tudjuk is, milyen területen: ez a tendereztetett csomagban szereplő állami fogadások, események cateringje. A Miniszterelnöki Hivatal persze ezt másképp is intézhette volna, például - ha nem tették volna tönkre a cafeteria rendszerét - adhatna étkezési támogatást a dolgozóinak, amivel ők a valós menzaárakat mérsékelhetnék. Akkor persze azon lehetne lamentálni, miért is kell egy miniszterelnöki hivatali dolgozónak, vagy épp egy parlamenti képviselőnek – hiszen az Országház menzáján is hasonló árak vannak - jelentős étkezési hozzájárulást adni. De ez morálisan is egy másik történet, a vállalkozó legalább kimarad belőle. Echter István A remény halála? Az illúziók nélküliség, a Fidesz autokrata stílusa és intézkedései már régen elérték az EU ingerküszöbét. A Sargentini-jelentés a bizonyítéka: a ketrecharcos Orbán érezhetően megroggyant. Akkor mégis, miért ez a beletörődő társadalmi hangulat körülöttünk? Igaz, ennek a farizeus politikának és a Brüsszel-ellenes fellépésnek nem a kormány, hanem a magyar nép láthatja kárát, hiszen az EU-nak vannak elvárásai a pénz felhasználását illetően. Ez azonban mégsem a sötétbe vezető alagút, mert minél rosszabb a nyomás alá helyezett hatalomnak, annál szélesebb út nyílik az ellenzéknek. Én nem forradalmat vizionálok egy kormányváltás érdekében, csak érzem: előbb-utóbb csordultig lesz ama bizonyos pohár. A Vár ura és oligarchái százas szeget vernek a demokratikus jogállam koporsójába, és nem akarnak bikaként elvérezni a torreádorok ellenében. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök semmitmondó sajtótájékoztatójára is csak meghívásos alapon jutnak be médiumok, a kommunikáció legalábbis dadog. Olyan hangosan kell kiáltani, hogy ők is megértsék! Dr. Nagy Zoltán Egy szavazat Sok szó esik mostanában a közelgő EP választásokról, de nagyon hungarocentrikusan. Mint laikus, szeretnék tisztán látni. Az Európai Parlament képviselőit az Európai Unió polgárai választják meg, demokratikusan, one man, one vote alapon – gondolom én, de lehet, hogy tévedek. Elképzelhető, hogy a kettős állampolgárságú „külhoni magyarok” két országban is választhatnak EP képviselőt? Különösen furcsának találnám, ha a titkos (pl. szlovákiai) kettős állampolgárok fontosabbak lennének, mint a jogkövető uniós állampolgárok. Tisztában vannak ezzel Brüsszelben? Wiegandt Richárd
2019.01.19 16:00
Frissítve: 2019.01.19 16:00

Soros Tízparancsolata

Az a tény, hogy az Európai Parlament majdnem kétharmados többséggel szavazta meg a jelentést, amely szerint jogállamisághoz kötnék a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban a támogatások kifizetését, arra mutat rá: hiába veri vissza keményen a külgazdasági és külügyminiszter, a kormányszóvivő, vagy a kormány bármely tagja a magyar kabinetet ért „sorosista támadásokat”, az EU nagy részének elege van ebből a stílusból. A pökhendi, cinikus, lekezelő, bicskanyitogató megnyilatkozások helyett nem ártana ezen elgondolkodni. 
Eddig az uniós pénzek – finoman fogalmazva – sajátos felhasználásával kisbirodalmak épültek. Itthon ezt minden további nélkül meg lehetett tenni, de más országokban szemet szúr, hogy a NER a németek, a franciák és más demokráciák befizetéseiből hozta létre a saját urizáló elitjét. Az EP által elfogadott javaslatból persze nem lesz egyik napról a másikra minden országra érvényes törvény, de az igenek magas aránya után elég valószínű, hogy az Európai Tanácson is átmegy majd. A magyar-lengyel vétó ezúttal kevés lesz. 
Nyilván egyetlen fideszes képviselőtől sem várhatjuk, hogy a nyilvánosság előtt beismerje a lopást. Az azonban sajátos, hogy a csütörtöki döntést még olyan kormánypárti politikusok is Soros ármánykodásának nevezték, akik épp az EP-től veszik fel nem is csekély fizetésüket. Mintha nem volnának tisztában azzal, hogy épül fel az Unió parlamentje, vagy hogy azt pártok tucatjai alkotják, amelyeknek a lehető legcsekélyebb kapcsolatuk sincs az amerikai magyar milliárdossal. 
Két lehetőség van. Vagy hirtelen elbutulás miatt írják a jelentés elfogadását Soros számlájára, vagy simán hazudnak. S mivel kormányunk a kereszténység bástyája, mélyen hívő politikusai pedig az Evangélium szellemisége szerint élnek, marad az első variáció. Az ostobaság persze nem feltétlenül egy államférfi legszerencsésebb tulajdonsága, de ez itthon talán nem is feltétlenül igaz. S hogy a Tízparancsolatban „Ne lopj” is szerepel? Nyilvánvalóan ez is a Soros-terv része.
2019.01.19 09:10
Frissítve: 2019.01.19 09:13