Csenyéte és a főváros IX. kerületének lakói között óriási szakadék tátong. Nemcsak azért, mert az egyik település Borsodban található, a másik pedig Budapesten, hanem azért is, mert e két településen élők átlagos vásárlóereje - azaz az adók befizetése után megmaradt fejenkénti jövedelme – között éves szinten 3 millió forint a különbség. A csenyéteieknek évi 230 ezer – havi 19 170 - forintból kell megélniük, a ferencvárosiak 3,2 millió forintot tudnak elkölteni egy évben. Ez azt jelenti, hogy a Csenyétén élők egész évben nem rendelkeznek akkora elkölthető jövedelemmel, mint a IX. kerületiek egy hónapban - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. napokban közzétett, a települések vásárlóerejét a 2009-2016-os évekre megbecsülő tanulmányából.
A zömmel romák lakta borsodi zsákfaluval kapcsolatban a fenti adat nem meglepő: Csenyéte többször bekerült már a hírekbe a településen tapasztalható elképesztő nyomor miatt. Az sem újdonság, hogy a munkanélküliség által a leginkább sújtott Borsodban élők jövedelme jóval alacsonyabb, mint a fővárosban. A leggazdagabb és a legszegényebb települések közti különbség mértéke azonban megdöbbentő: a tíz leggazdagabb település lakói csaknem nyolcszor annyi pénzt költhetnek el egy évben, mint a tíz legszegényebb településen élők.
A tíz legszegényebb település közül hat Borsodban található, kettő Somogyban, kettő Szabolcsban. Itt átlagosan évi 361 ezer forintból kell gazdálkodni. A leggazdagabb tíz településen élők átlagosan 2,8 millió forintos éves vásárlóerővel rendelkeznek. Köztük 3 fővárosi kerület is található, a leggazdagabb IX. mellett a II. és a XII. kerület. Bekerült a TOP10-be 2 millió 725 ezer forintos átlagos vásárlóerővel Felcsút is.
Ez persze feltehetőleg nem azt jelenti, hogy a felcsútiaknak ilyen sok elkölthető jövedelmük van, az átlagot valószínűleg a rohamléptekben gazdagodó polgármester, Mészáros Lőrinc és környezete, illetve más, jól menő vállalkozó család húzza fel. Valószínűleg szintén egy-egy magasabb jövedelmű vállalkozó miatt kerülhetett be három borsodi falu is a 10 leggazdagabb magyar település közé.
A KSH adatai szerint az egy főre jutó éves átlagos jövedelem 2016-ban bruttó 1 millió 504 ezer, nettó 1 millió 199 ezer forint volt. Ez 2015-höz képest 4,2 százalékos nominális növekedést jelent, ami annak köszönhető, hogy emelkedtek a bérek, és nőtt a dolgozók száma is. Ahol azonban nincs munka, ott vajmi keveset jelent ez az átlagot mutató statisztika.
Mint arra „A háztartások életszínvonala 2016” című kiadványában a KSH is rámutat: a háztartások jövedelmi helyzete - az adott régió gazdasági fejlettségétől, társadalmi összetételtől függően - eltérő az ország egyes régióiban. Jól mutatja ezt, hogy a legmagasabb, 1,7 millió forintos egy főre eső éves bruttó jövedelemmel rendelkező Közép-Magyarország régióban az aktív népesség aránya 47,4 százalék. A legkevesebb, fejenként 1 millió 255 ezer forintos éves átlagos bruttó jövedelmű Észak-Alföldön viszont a második legmagasabb, több mint 10 százalék az inaktívak aránya. Közép-Magyarországon a munkajövedelem az összes jövedelem 72 százalékát teszi ki, Észak-Magyarországon a jövedelmek harmada társadalmi jövedelemből - nyugdíjból, gyermekekkel kapcsolatos, vagy munkanélküli ellátásokból - származik.
A vásárlóerő az adózás után fejenként rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti, beleértve a kereseteken és vállalkozói jövedelmeken túl bármilyen állami juttatást, nyugdíjat, gyermekek utáni, munkanélküli ellátást. Fontos fokmérője az életminőségnek, hiszen minél több árut és szolgáltatást tud megvásárolni a lakosság, annál több kiskereskedelmi egység, étterem, szórakozóhely lesz helyben, és annál több kulturális, egészségügyi, oktatási szolgáltatót tud fenntartani a település. Ez növeli a foglalkoztatást, ami pedig a vásárlóerőre van jelentős hatással. Ahol tehát alacsony a vásárlóerő, ott nincsenek boltok, éttermek, szórakozóhelyek, vagyis: munkahelyek. Az ördögi kör ezzel bezárul.
A KSH szerint ugyanakkor az elmúlt években lassú ütemben ugyan, de fokozatosan apadt a jövedelmi különbség az egyes régiók között: Észak-Alföld lemaradása csökkent, Közép-Magyarország előnye mérséklődött. Hasonlókat állapít meg a Gfk piackutató cég is a tavaly év végén közzétett Vásárlóerő tanulmányában. Eszerint a leggazdagabb Budapest és a legszegényebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közötti különbség mérséklődött. A módosabb dunántúli megyék többségének vásárlóereje enyhén csökkent, a legszegényebb keleti megyéké kismértékben nőtt.
Egészen más képet kapunk viszont, ha településekre lebontva vizsgáljuk az adatokat. Ezt tette a GKI, az eredmények pedig azt jelzik: az olló tovább nyílik a legszegényebb és a leggazdagabb települések között. A vásárlóerő ugyanis éppen azokon a településeken emelkedett leginkább, ahol amúgy is magasak a jövedelmek. A gazdagabb települések előnye tehát tovább nőtt, míg a szegények még inkább leszakadtak. A leggazdagabb IX. kerületben például a lakosok elkölthető jövedelme 252 százalékkal nőtt 2009 óta. Összességében 78 településen és 3 kerületben 80 százalék felett gyarapodott a vásárlóerő, 55 településen ugyanakkor - még az inflációt nem is számítva - negatív irányú volt a változás. Az öt legnagyobb csökkenést mutató településen átlagosan 40 százalékkal lett kevesebb az ott élők elkölthető jövedelme. Az egy főre jutó vásárlóerő 2016-ban a GKI számításai szerint is átlagosan 1,2 millió forint volt, 280 településen ugyanakkor 800 ezer forintnál is kevesebből éltek az ott lakók, miközben 189 településen és 12 kerületben 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó vásárlóerő.
Európa 42 országának lakossága összesen 9,4 ezermilliárd euró fölött rendelkezett tavaly, egy európai lakos átlagosan 13 937 eurót költhetett el. Az egyes országok között ugyanakkor jelentős különbségek vannak – derül ki a GfK piackutató cég Vásárlóerő tanulmányából. Eszerint az átlagos vásárlóerő Liechtensteinben a legmagasabb: itt egy lakos 63 267 eurót költhetett el. A második leggazdagabb Svájc, 42 142 euró fejenkénti vásárlóerővel. A legszegényebbek pedig Moldova, egy főre jutó 1441 eurós vásárlóerővel, és Ukrajna, ahol mindössze 949 euró az egy főre eső elkölthető jövedelem. Vagyis: Európa leggazdagabb és legszegényebb országa között 66-szoros különbség van az elkölthető jövedelmek terén.
Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 2017-ben 6204 euró volt, ami 2016-hoz képest 10 százalékos növekedést jelent ugyan, de az európai rangsorban még így is csak a 30. helyhez elegendő. Az európai átlagnak pedig még a felét sem teszi ki: mindössze a 44,5 százalékát költhetjük el, mint az európaiak átlagosan. Az országon belüli jelentős különbségeket a Gfk adatai is mutatják: a legtehetősebbnek tavaly is a főváros, Budapest bizonyult, ahol az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7649 euróra emelkedett. Ez ugyan 23 százalékkal meghaladja a magyarországi átlagot, ám az európai átlagnak még mindig alig 55 százalékát jelenti. A legszegényebb 2017-ben is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt, ahol az egy főre jutó vásárlóerő évi 4803 euró, ami az országos átlag 77,4, az európai átlag 34,5 százaléka.
Nincs kiút az aprófalvakból
Kistérségi buszhálózat kialakítása jelenthetné a kiutat az egyre nagyobb nyomorból az aprófalvakban élők számára – véli Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.
- A KSH adatai szerint csökkent a jövedelmi különbség a legszegényebb és a leggazdagabb régiók között. A GKI elemzése viszont arra mutatott rá: az egyes települések között tovább nyílt az olló. Mi az oka a látszólagos ellentmondásnak?
- A régiós átlagok nem mutatják meg, mennyire lecsúsztak egyes kistelepülések, mert például egy iparosodott megyeszékhely felhúzza a falvak alacsony jövedelmét, így az átlag máris jobb képet fest, mint a valóság. Az elmúlt évek jövedelmi növekedése az iparosodott területeken ment végbe, így a vásárlóerőben mért különbségeket is ez az ipari tengely határozza meg. Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon magasak a jövedelmek, és ezeken a területeken volt a legnagyobb a növekedés is. Észak- és Kelet-Magyarországon, valamint Dél-Magyarországon szegényebbek a települések, de ezen belül a nagyvárosokban, Debrecenben, Szegeden vagy Miskolcon magasak a jövedelmek. Minél jobban távolodunk a nagyvárosoktól, annál inkább romlik a helyzet. A keleti és az észak-keleti határmenti, vagy a Balatonról délre fekvő apró falvas részeken különösen nagy a szegénység. Mindez Magyarország településszerkezetéből is adódik: sok az apró falu, ahol nincs munkalehetőség. A vállalkozóknak nem éri meg odamenni, mert kevés a munkavállaló. Az apró falvakban így marad a közmunka, és maradnak a nyugdíjasok: a falvakban egyre öregszik a lakosság. A nyugdíjak tavaly nominálisan 4 százalékkal nőttek, a bérek 13 százalékkal: így máris érthetők a különbségek.
- Mit lehetne ez ellen tenni?
- El kell gondolkodni, szükség van-e ennyi – 3154 - önálló településre. Nem biztos, hogy minden egyes falut fejleszteni kell. Sokkal fontosabb lenne egy kistérségi buszhálózat kialakítása, hiszen a kistelepüléseken a közlekedés komoly problémát jelent. A busz, ha van is, naponta legfeljebb egyszer-kétszer jár, így pedig nehéz a munkalehetőséghez eljutni, de ellehetetlenül még egy nagybevásárlás is. A helyi boltban viszont minden sokkal drágább. Évi 30-40 milliárd forintból egy kistérségi buszhálózattal össze lehetne kötni 20-30 falut a kistérségi központokkal, ahová így már megérné a vállalkozóknak odatelepülni. Lenne elérhető munkaerő és munkalehetőség. A munkaerő megszervezésében és átképzésében az államnak aktív szerepet kellene vállalnia. Ehelyett ma inkább az a helyzet, hogy a munkaügyi központok csupán adminisztratív hivatalként működnek, a közmunka pedig értelmetlen feladatokkal fedi el a munkanélküliséget.
