Bizonytalan, mikor állnak forgalomba a fapados buszok

Publikálás dátuma
2018.01.20 06:02
MTI fotó/Balogh Zoltán
Fotó: /
A BKV vezetése szűk körben rendezett ünnepségen megláthatta a metrópótlásra szánt első két magyar buszt, amelyek műszaki tartalmával kapcsolatban továbbra is kifogásai vannak.

Kiválasztottak kis köre lehetett jelen tegnap a fővárosi közlekedési cég kelenföldi buszgarázsában az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyártó Kft. (IEAG) által előállított Modulo csuklós buszok első két példányának bemutatásán. Többet nem tudtak leleplezni, hiszen csak ennyi készült el, és esély sincs rá, hogy áprilisig a BKV megkapja a megrendelt harminc járművet.

Biztosan állítható, hogy az ünnepség célja nem a nagyközönség tájékoztatása volt, a távirati iroda napi eseményei között nem is szerepelt az esemény. Az átadásnak indult bemutató nyilvánosságára vonatkozó kérdésünkre a BKV a házigazda Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányított, amelynek informatikai rendszere visszaküldte leveleinket. Péntek délelőtt a sajtóirodán nem tudták megmondani, nyilvános volt-e a rendezvény és ki kapott rá meghívót. Lapunk úgy tudja, nem küldtek meghívót a BKV felügyelő bizottságának, amely a járművek lebutítását okozó változtatások miatt független mérnöki vizsgálatot írt elő.

Arról, hogy a Modulokat napokon belül átadják, a Népszava számolt be csütörtökön. Előzetes információink szerint Varga Mihály miniszter képviselte volna a kormányt, de végül helyettesét küldte, a főpolgármester pedig eleve nem mutatott érdeklődést az eddig a fővárosnak csak nyűgöt, kellemetlenséget hozó buszok átadása iránt. Tarlós István tegnap végül helyettesét, Szeneczey Balázst rendelte a helyszínre.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a korábbi egyezség értelmében a Modulo 168d típusból a Volánbusz 180 darabot vásárol, amiből az első harmincat a BKV venné át, összesen 2,7 milliárd forintért. A fő problémát az jelenti, hogy az elkészült busz nem egyezik meg a jármű eredetileg bemutatott, forgalomban már bizonyított, üzemképes prototípusával. A tegnap látott, tehát gyártásban lévő modell 75 centivel rövidebb lett, emiatt a "csuklónál" könnyebbé vált, ami például a hirtelen fékezésnél balesetveszélyt okozhat. Információink szerint a gyártó eddig nem tudta dokumentumokkal igazolni, hogy a korábban beszerzett típusengedély módosítása a megkurtított verzióra is érvényes.

Az eredeti forgatókönyv szerint mindezen kifogások ellenére tegnap átvette volna az első példányokat Bolla Tibor BKV vezérigazgató és a Volánbusz vezérkara is, de mégsem ez történt, hanem visszaszállították őket további szerelésre.

2018.01.20 06:02
Frissítve: 2018.01.20 17:14

Le kell bontani a kétfarkúak buszmegállóját Felcsúton

Publikálás dátuma
2018.08.19 21:10

Fotó: /
Bejelentés érkezett – indokolt a Magyar Közút, amely rájött, hogy tőle nem kértek engedélyt a hiánypótló kampánybuszmegállóhoz.
Három napon belül el kell bontania a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (MKKP) azt a buszmegállót, amelyet Felcsúton, a Fő utcán építettek az időközi polgármester-választás kampányában. Illetve buszmegálló korábban is volt, csak semmi nem védte a buszra várókat az időjárástól  ezt orvosolta Mészáros László polgármesterjelölt és csapata egy fából készült bódéval.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek azonban sem humorérzéke nincs, sem a felcsútiakra nem gondol. Egy, Kovács Gergő pártelnöknek címzett levélben azt írják: bejelentés érkezett hozzájuk az építményről, ők pedig megállapították, hogy tőlük annak elhelyezésére nem kértek, így nem is kaphattak engedélyt. Valahonnan azt is tudják, hogy az MKKP „helyezte el” az építményt a söröző előtt, ezért fordultak hozzájuk a felszólítással.  A kutyapárt azt közölte a Facebook-oldalán: „Először azért még megkérdezzük a felcsútiakat, hogy kell-e nekik. Aztán ha nem, akkor lehet pályázni: Melyik városnak kell buszmegálló?”
2018.08.19 21:10

Ezzel a hat számmal sok pénzt lehet nyerni

Publikálás dátuma
2018.08.19 17:46
Shutterstock fotó
Fotó: /
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 16, 17, 18, 27, 43. Hattalálatos szelvény nem volt; öttalálatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 966 630 forint; négytalálatos szelvény 1 152 darab, nyereményük egyenként 11 745 forint; háromtalálatos szelvény 26 683 darab, nyereményük egyenként 1 970 forint. 
2018.08.19 17:46