Katalónia;katalán;Puigdemont;

2018-01-22 15:09:00

Puigdemont ismét elnök lehet

Az elmúlt hónapok után sem túlzás azt állítani, hogy egyedülálló helyzet állhat elő Katalóniában, miután tegnap Roger Torrent házelnök bejelentette: a régió korábbi első embere, Carles Puigdemont a jelöltje a vezetői pozícióra. A 38 éves házelnök hozzátette: tisztában van vele, hogy milyen bonyolult jogi helyzetben van a többek között zendülés és lázadás miatt Spanyolországban körözés alatt álló Puigdemont, ennek ellenére ő bír a legnagyobb támogatottsággal.

Hogy mi lesz a továbbiakban, egyelőre kérdéses, hiszen az eddig Belgiumban bujkáló volt katalán vezető hétfőn Dániába utazott, hogy előadást tartson a Koppenhágai Egyetemen. A spanyol ügyészség korábban már jelezte: ha a politikus elhagyja Belgiumot kérvényezni fogják, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki ellene. Ez korábban már érvényben volt, de végül visszavonták. Az ügyészség hétfő reggel be is adta a kérvényt, ám a legfelsőbb bíróság elutasította azt.

Puigdemont eddig nem nyilatkozott épp következetesen arra vonatkozóan, hogy mik a tervei. Miután októberben Belgiumba szökött, azt mondta, nem tér vissza Spanyolországba, míg nem biztosítják számára, hogy fair eljárásban lesz része. Később azt állította, hogy amennyiben a tavaly decemberi katalán választásokon a függetlenségpárti erők szerzik meg a többséget, hazatér, mert kormányozni kíván. Egyelőre nem tett eleget ígéretének, sőt, néhány napja azt mondta: a modern technikának köszönhetően tulajdonképpen bárhonnan lehet vezetni egy országot.