Geréb Ágnes szülész elítélése ismét ráirányította a figyelmet a kórházi szülések után szedett, gyakorlatilag kikényszerített, hálapénznek már aligha nevezhető díjakra. A közbeszéd úgy tartja, hogy ötvenezer forint alatt gyakorlatilag lehetetlen megúszni a szülést.
A hálapénz megszüntetésére háromféle receptet szoktak kínálni. Erkölcsi megtisztulást, elfogadásának büntetőjogi kezelését és az orvosi fizetések többszörösére emelését. Mindhárom megoldásnak lennének előnyei, de az elmúlt évtizedekben egyiket sem sikerült megoldani.
Sajátos módon soha fel sem merült egy negyedik megoldás. A biztosítási rendszer komolyan vétele, azaz egy olyan modell, amelyben nem a biztosító, hanem közvetlenül a biztosított fizeti ki a kezelés díját. Ennek bevezetésére a szülészet lenne a legalkalmasabb, hiszen itt egészséges emberek „rendelik meg”, nagyjából előre tervezhető módon az egészségügyi szolgáltatást.
A hálapénz egyik legfőbb motivációja az, hogy a kezelés „ingyen” van, tehát természetes, hogy a szülő nőnek valamennyit mégiscsak „illik” fizetnie érte. Ehhez képest Magyarországon egy szülés minimálisan százezer forintba kerül, amit közvetlenül a társadalombiztosítás, közvetve pedig mi, adófizető állampolgárok fizetünk ki a kórházaknak. Erről azonban az emberek többsége nem tud, még ha egy zárójelentésen kis betűkkel megjelenik is egy ilyen összeg.
Ha azonban a biztosított maga fizetné ki a százezer forintot a kórháznak vagy a szülészorvosnak, és a számla alapján ő venné fel az összeget a biztosítótól, akkor megértené, hogy a szülés bizony hálapénz nélkül sincsen ingyen. Minimum százezer jó magyar forintba kerül. Gyakorlatilag minden magyar állampolgárnak van valamilyen típusú biztosítása, és pontosan tudja, hogy az egészségbiztosítást leszámítva a legtöbb biztosítás ezen az elven működik. A nagyon szegényeknek, akiknek a százezer forint előteremtése is gondot okozna, előlegként vagy csekken a TB is odaadhatná ezt az összeget. A lényeg mindenképp az lenne, hogy a szülő nő vagy a partnere maga fizessen a kórháznak vagy az orvosnak, és így megszűnjön az „ingyen szülés” hálapénzre kényszerítő jellege.
Ebben a modellben is lehetőség lenne természetesen arra, hogy a szülészorvos vagy a kórház bármilyen egyéni vagy kényelmi extra ellátásért külön díjat kérjen, a páciens kontójára. De aki saját kezűleg fizette ki a százezret, az nyilván csak valós szolgáltatásokért adna újabb tízezreket. És az „ingyen szülés” illúziójának megszűnésével állampolgárként is odafigyelne, hogy a társadalombiztosításba általa is befizetett pénzekkel kik, hogyan gazdálkodnak.
