Síró elefántok, barátjuk emlékét őrző bárányok

Léteznek állati érzelmek - erre az eredményre jutott három tudós 2500 tudományos cikk áttanulmányozása után.

Sokáig csak élelemforrásnak, korlátlanul felhasználható eszköznek tekintettük az állatokat, amiket áthatolhatatlan fal választ el tőlünk, emberektől. Úgy véltük, ösztönösen cselekednek, nem nagyon gondolkodnak, egy-két fejlettebb faj kivételével nem éreznek fájdalmat, és érzelmeik sem igazán lehetnek, legföljebb örömöt, félelmet képesek mutatni. Ám mára kiderült, az egyszerűbb érzések mellett, mint boldogság, szomorúság, olyanokra is képesek, mint együttérzés, féltékenység és gyász, derül ki a Conversation cikkéből.

Tanulmányok kimutatták, hogy a bárányok két év múlván is emlékeznek barátaik képére. Az elefántok erős családi kötelékben élnek, kiterjedt emlékezettel, és képesek sírni, ha érzelmi, vagy fizikai fájdalom éri őket. Csuklyás majmok felfogják, ha nem kapnak egyenlő fizetséget, azaz különbséget tesznek uborka és gyümölcs jutalomfalatok között. A csimpánzok a békesség érdekében hajlandóak újraosztania banánt, ha valamelyikük panaszkodik, hogy nem jutott neki elég. A patkányok képesek lemondani falatkájukról, hogy megmentsék egy fulladozó társukat, és még nevetgélnek is, ha csiklandozzák őket. A halak szerszámokat használnak, és az egyébként rendkívüli erejű nagy polipok is előnyben részesítik a könnyebben feltörhető héjú kagylókat.

Az, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik, agyi struktúráik megfigyelésével is igazolható. Érzelmeink az agy limbikus rendszeréből eredeztethetők: a miénk viszonylag nagy és valóban, nagyon érzelemteli. Ebből következik, ha kisebb limbikus rendszerrel találkozunk egy állatfajnál, primitívebb érzéseket tulajdonítunk nekik. De mi történik, ha nagyobbal szembesülünk? Néhány tengeri emlős limbikus rendszere négyszer nagyobb, mint a miénk. Ráadásul orsósejtjeik is vannak, amelyekről eredetileg úgy gondolták, csak embereknél találhatók; ezek teszik lehetővé, hogy gyors döntést hozzunk nehéz társas helyzetekben. Elképzelhető-e, hogy az orsósejteket a ceteknél nem ugyanerre, vagy legalábbis nem nagyon hasonló célra fejlesztette ki az az evolúció?

Olyan világban élünk, ahol házi kedvencünket elvisszük az állatorvoshoz, ha szenvedni látjuk, de habozás nélkül megesszük utána a hamburgert a sarki bódéban. Itt az ideje újragondolni, hogyan bánunk a minket szolgáló élőlényekkel.