ÁSZ;főiskolák;gazdálkodási szabálytalanságok;

2018-01-23 13:50:00

Főiskolák buktak meg az ÁSZ-vizsgán

Három főiskolán talált gazdálkodási szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az ÁSZ befejezte a Kecskeméti Főiskola, a Szolnoki Főiskola és az Eötvös József Főiskola utóellenőrzését, és megállapította, hogy az intézkedési tervekben meghatározott feladatok jelentős részét egyik intézmény sem hajtotta végre, így nem biztosították a közpénzekkel való gazdálkodás elszámoltathatóságát és az átláthatóságot. Az ÁSZ által azonosított szabálytalanságok egy része továbbra is fennállt.

Kifejtették, hogy a 2015. február 24. és 2016. július 1. közötti időszakra vonatkozó utóellenőrzés megállapította, hogy a Kecskeméti Főiskola - a Neumann János Egyetem egyik jogelődje - egyebek mellett nem újította meg a gazdálkodási, a vagyongazdálkodási, a leltározási és az önköltségszámítási szabályzatát, ezzel nem biztosította az elszámoltathatóság feltételeit, és nem dolgozta ki a likviditási tervet sem.

A 2014. július 31. és 2016. július 1. közötti vizsgált időszakban a Szolnoki Főiskola - a Neumann János Egyetem másik jogelődje - más mellett nem biztosította rendszeresen a pénzügyi és vagyongazdálkodásnak a folyamatába épített és a vezetői ellenőrzését sem. Az éves ellenőrzési terveket nem hajtotta végre teljes körűen, így nem valósult meg maradéktalanul a belső kontrollrendszer jogszabályoknak megfelelő működtetése.

A 2015. február 24. és 2017. május 30. közötti vizsgált időszakban az Eötvös József Főiskola sem gondoskodott a belső kontrollrendszer megfelelő működéséről. A szolgáltatási díjakat nem támasztotta alá önköltségszámítás és az egyes tevékenységhez kapcsolódó utókalkulációt nem készítették el. Mindemellett a tervszerű és megalapozott vagyongazdálkodás megvalósításához nem készítettek vagyongazdálkodási tervet - írta az ÁSZ.

Az ÁSZ 2014-ben és 2015-ben végezte el mind a 28 állami és két egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény átfogó ellenőrzését.