Női kézilabda BL - Győzelmet ért a remek második félidő

Publikálás dátuma
2018.01.28. 19:40
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Buducnost Podgorica elleni 34-26-os sikerrel kezdte meg szereplését a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

Ismét útra kelt az FTC-Rail Cargo Hungaria.

Amint ahhoz a budapesti zöld-fehérek az őszi idényben – illetve a korábbi években is – már hozzászokhattak, az FTC „albérletben” vívja a BL-mérkőzéseit: a helyszín a középszakasz nyitányán is Dabas volt. A hazai élvonalban listavezető együttes a vidéki helyszín ellenére is számíthatott szurkolóira, hiszen a hivatalos adat szerint 2498 fő befogadására alkalmas OBO Arénara képletesen már csütörtökön ki lehetett volna akasztani a megtelt táblát, a hangulat pedig a népligeti csarnokét idézte.

Az ellenfél, a 2012-es és 2015-ös BL-győztes, a legutóbbi kiírásban is Final Four résztvevő Buduncnost Podgorica már kevésbé emlékeztetett korábbi önmagára, már ami az eddigieket illeti. A montenegrói együttes „rettegett” triója, Katarina Bulatovic, Cristian Neagu és Dragana Cvijic már nem a Podgorica színeiben szórja a gólokat, ez pedig bizony a csapat szezonbeli teljesítményén is meglátszik: a csoportkörben vendégként mindannyiszor pont nélkül maradt a Buducnost, amely ellen mégis rangadóra készülhetett az FTC, a felek ugyanis egyaránt 4-4 pontot vihettek magukkal a középdöntőbe.

Dabason a vendégek kerültek előnybe, Bíró Blanka védéseinek (is) köszönhetően mégsem tudtak meglépni, sőt: pár perc után már a magyaroknál volt az előny. A fórt tartósan egyik együttes sem tudta megtartani. Így történt egészen a 16. minutumig, amikor a rövidzárlat perce következett: alig 60 másodperc leforgása alatt megfordult az állás (9-11). Erre már a budapestieket felkészítő Elek Gábor is reagált, időt kért, a szusszanásnyi szünet után azonban tovább mélyült a „szakadék”: Jovanovic egyből kihagyott egy ziccert, Dijana Ujkic viszont nem, így 12-9-re vezetett a Buducnost.

A következő percekben visszakapaszkodott a Ferencváros, amely miután feljött 13-13-ra, emberelőnyben támadhatott – ekkor kért játékmegszakítást a keményen védekező vendégek trénere is. Huszonkilenc perc után 18-18-ra álltak a felek, a slusszpoénról aztán Márton Gréta gondoskodott, aki az aréna ülőhelyein helyet foglalókat is talpra ugrasztotta akkor, amikor a játékrész végét jelző sípszó előtt nyolc másodperccel betalált (19-18).

A második félidő több kapusbravúrral kezdődött, a házigazda kapuját ekkor már Szikora Melinda védte. Háfra Noémi, Márton Gréta és Kovacsics Anokó révén növelte előnyét a Ferencváros, majd Lukács és Háfra újabb találatai között csak egyszer érkezett válasz, így minden korábbinál nagyobb különbséggel, néggyel elment az FTC, amikor Bojana Popovic ismét magához hívta a vendégjátékosokat.

A ferencvárosi hengert ekkor már semmivel sem lehetett megállítani: Kovacsics meglőtte a 25.-et is, Szikora pedig szinte mindent hárított. Amikor Popovic harmadszor, 10 perccel a vége előtt időt kért, 31-23-at mutatott az eredményjelző, a vége 34-26 lett.

„Várható volt, hogy az jelenti majd a fordulópontot, hogy a szoros első félidő után melyik csapat tug először megnyugodni és hatékonyan védekezni. Ezt mi tettük meg, Szikora Melinda védései önbizalmat adtak a védelemnek” – értékelt a Népszavának Kovacsics Anikó.

Sikerének köszönhetően az FTC tartja a lépést következő, vasárnapi ellenfelével, a csoport második helyén álló Metz együttesével.

Győrben nem szomorkodnak
Mint szombati számunkban beszámoltunk róla, a BL-címvédő Győri Audi ETO KC 28-22-re kikapott a CSM Bucuresti csapatától a középdöntő 1. csoportjának pénteki, bukaresti mérkőzésén. A találkozó után a magyarok játékosa, Tomori Zsuzsanna azt mondta, nem kell szomorkodni a vereség miatt, egyszerűen csak tanulni kell a pénteken történtekből. A folytatásban a győriek február 5-én a Nykobinget fogadják.

Szerző

Federer megvédte címét, már 20-szoros Grand Slam-bajnok

Publikálás dátuma
2018.01.28. 17:05
FOTÓ: RECEP SAKAR / ANADOLU AGENCY
Roger Federer megvédte címét és 20. Grand Slam-trófeáját szerezte meg, miután az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének vasárnapi döntőjében 6:2, 6:7 (5-7), 6:3, 3:6, 6:1-re legyőzte a horvát Marin Cilicet.

A 96. tornagyőzelmét megszerző Federer 2004, 2006, 2007, 2010 és 2017 után hatodszor nyert Melbourne-ben, utolérve az eddig egyedül csúcstartó Novak Djokovicot. Egyben begyűjtötte pályafutása 20. Grand Slam-trófeáját, tovább javítva saját rekordját a férfi mezőnyben.

A 36 esztendős klasszis a díjátadón végig elérzékenyülten beszélt és el is sírta magát, miközben a legendás Rod Laver a lelátóról fényképezte a mobiljával. "Nagyszerűen éreztük magunkat itt az egész családommal, és gratulálok Marinnak, aki a jövő héten már harmadik lesz a világranglistán. Nehéz így este játszani, egész nap ezen járt az eszem, nagyon különleges diadal ez" - nyilatkozta Federer.

Szerző
Frissítve: 2018.01.28. 19:35

Babosék meccslabdáról kaptak ki a vegyes páros-döntőben

Publikálás dátuma
2018.01.28. 16:13
FOTÓ: GREG WOOD / AFP
Babos Tímea, oldalán az indiai Rohan Bopannával, döntő rövidítésben, meccslabdáról kapott ki vasárnap a Gabriela Dabrowski, Mate Pavic kanadai, horvát duótól az ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes párosának döntőjében.

Az Australian Open zárónapján a Rod Laver Arenában a Roger Federer-Marin Cilic férfi döntő felvezető eseménye a vegyes páros finálé volt. Dabrowski tavaly éppen Bopannával nyerte meg a Roland Garrost, ezzel az első kanadai Grand Slam-bajnok lett, Pavic 2016-ban lett US Open-győztes vegyesben, szombaton pedig az osztrák Oliver Marachhal diadalmaskodott férfi párosban a Melbourne Parkban.

A 24 éves Babos pénteken szerezte meg első Grand Slam-trófeáját női párosban a francia Kristina Mladenovic oldalán, a 37 esztendős Bopanna pedig harmadik GS-döntőjében második győzelmére készült.

A hőség miatt csukott tető alatt rendezett finálé - amelyet néhány százan figyeltek a lelátókon - Bopanna óránként 202 kilométeres ászával indult. A villámgyors labdamenetek során kiderült, hogy Dabrowski a kvartett "sebezhető" pontja, ugyanis míg a többiek magabiztosan szerváltak, a kanadai 2:1-nél, majd 5:2-nél is elvesztette adogatását, s utóbbi 24 perc elteltével már a szettelőnyt jelentette Babosék számára (6:2). A folytatásban a magyar játékos szervájánál semmi-40 volt az állás, de sorozatban négy pontnak köszönhetően elmaradt a brék, majd Dabrowski először tudta hozni az adogatását (2:2). Babos következő adogatójátéka már nem sikerült, Pavic egy remek röptével beütötte a bréklabdát, s az ellenfél nemsokára 5:3-ra vezetett. A magyar, indiai kettős ekkor játszmalabdát hárított, majd a balkezes horvát kiszerválta a szettet (4:6).

Jöhetett 55 perc elteltével a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés, ebben az ellenfél 6-3-ra meglépett, ám Babosék fordítottak, és 9-8-nál mérkőzéslabdához jutottak. Pavic két ászával azonban újabb fordulat következett, s végül 1 óra 8 perc elteltével a rivális ünnepelhetett.

A tavaly női párosban WTA-világbajnok Babos a 2015-ös wimbledoni verseny után második vegyes páros GS-döntőjét vesztette el, akkor az osztrák Alexander Peya volt a partnere.

A soproniak büszkesége egyesben a második fordulóig jutott Melbourne-ben, párosban bajnok lett, vegyes párosban pedig döntőt vívott. Ezzel összesen 485 000 ausztrál dollárt keresett, ami átszámítva 97 millió forint.

Eredmény:
vegyes páros, döntő:

Gabriela Dabrowski, Mate Pavic (kanadai, horvát, 8.)-Babos Tímea, Rohan Bopanna (magyar, indiai, 5.) 2:6, 6:4, 11-9 - döntő rövidítés

Szerző