„Csöndes testvérem, szent, halott rokon” – idézi meg versében Csinszka Szendrey Júlia alakját. Méltán érezte úgy, hogy sorsuk nagyon hasonló. Mindketten a környezetükkel dacolva kötöttek házasságot, majd roppant fiatalon veszítették el híres férjüket, ám egyikük sem kívánt a „nemzet özvegye” lenni. Nemcsak a társuk révén szerettek volna nevet szerezni, hanem a saját tehetségükkel is. Nem tartották tiszteletben koruk konvencióit, s részben emiatt is életüket – és utóéletüket – rosszindulatú híresztelések, sőt rágalmak kísérték. Sürgető és felelősségteljes feladattá érett tehát pályájuk hiteles, elfogultságoktól mentes bemutatása.
E nyomasztó adósság ismét jelentősen csökkent: Rockenbauer Zoltán könyve (Csinszka, a halandó múzsa) Boncza Berta életének egyik jelentős – Ady temetésével kezdődő és a korai, váratlan haláláig terjedő – szakaszát tárja föl méltó alapossággal, szakszerűséggel. Miként a cím is mutatja, arra összpontosít, ami Csinszka legfontosabb alkotása: az öntudatosan vállalt múzsai hivatásra. Amiben tehát az egyik legnagyobb volt. A „magyar Alma Mahler” – a szerző találó analógiája szerint. Varázslatos egyénisége Ady, Babits, Márffy számára egyaránt elemi ihlető erőt jelentett, felszabadította a kreatív energiáikat. Nem véletlen az sem, hogy Móricz – lánya, Lili tanúsága szerint – az összes nőismerőse közül egyedül Csinszkával tegeződött, aki egyébként a Tündérkert egyik emlékezetes szereplőjének modellje lett.
A szerző joggal fordít kiemelt figyelmet a hőse életében, majd a halálát követő évtizedekben terjesztett pletykák, igaztalan vádaskodások, inszinuációk cáfolatára (például Robotos Imre otromba vagy Dénes Zsófia rafináltabb csúsztatásaira). Miközben minden rokonszenve a Csinszkáé, tárgyilagosan szól az elkövetett hibáiról is.
Csinszka élete és műve, úgy tűnik, egyre inkább vonzza az érdeklődőket, köztük a kutatókat is. Újabb és újabb dokumentumok, forrásművek, adalékok kerülnek elő. Ez indokolta a könyv új, átdolgozott, bővített kiadását. A mű (a Noran Libro kiadásában) így válik fontos fejezetté a halandó múzsa halhatatlanságában.
Mert a csodának nincsen párja – ez a címe Csinszka összegyűjtött verseinek. Új, minden eddiginél teljesebb kiadásukat Zeke Zsuzsanna szerkesztette (az utószó és a bőséges jegyzetapparátus is az ő munkája). A kötetet bemutató Tverdota György méltán emelte ki, hogy szerzőként a híres múzsa mindvégig a modernitás jegyében alkotott. Alkalmi, tréfás rögtönzései és művészi szándékkal írt költeményei egyaránt ennek regiszterében mozognak.
Vallomásai szerint azonban nem tartotta magát költőnek, verseivel csak ritkán választotta a nyilvánosságot – leginkább akkor, ha az élmény súlya, ereje szinte kikényszerítette a publikálást. Noha mélyen élt benne a művészi önkifejezés igénye, erősen frusztrálta férjeinek zsenialitása: „Az Ady-verseket, mint tudod, nem én írtam, a Márffy-képeket, mint tudod, nem én festettem – de irtózom már mindég olyan várakból tekingetni a nagyvilágba, ahol a legjobb óráimban is csak nemesapród vagyok” – írta Fenyő Miksának. Folyvást kísértett a múzsasors fátuma.
Jó költő, pláne, jelentős költő volt-e Csinszka? Jórészt értelmetlen kérdés volna ez. Mert mindenekelőtt magával ragadó, vibráló és színes énjének volt lényeges része a szüntelen kreativitás, az irodalmi alkotás is. A versek vagy rajzok a személyiség egészén belül hatottak, érzelmi-szellemi gazdagságát fokozták, s főként ez követeli megőrzésüket. Ezért emelkedhet tehát Csinszka lírai műveinek gondos összegyűjtése, szakszerű közlése (a Jaffa által) méltó feladattá.
