gyorskorcsolya;Pjongcsang;

2018-01-30 06:56:00

Már Szöulban edzenek a gyorskorcsolyázók

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók már Szöulban edzenek a jövő hét pénteken kezdődő pjongcsangi téli olimpiára. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a szombaton útnak indult küldöttség vasárnap helyi idő szerint 16 órakor érkezett meg a dél-koreai fővárosba, ahol csütörtökig készül a játékokra.

A helyiek nagy szeretettel fogadták a magyarokat, akiket a csarnokban egy olyan molinó várt, melyen az állt angolul, hogy üdvözöljük Magyarország nemzeti korcsolyázó csapatát, az alján pedig mind a tíz versenyző neve szerepelt.

A sportolók hétfőn már átmozgató foglalkozáson vettek részt, este pedig jégen edzenek. A csapat csütörtökön költözik a kangnungi olimpiai faluba, amikor az megnyitja kapuit.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók delegációját Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia versenyzők mellett Bánhidi Ákos sportágvezető, Csang Csing vezetőedző, Telegdi Attila edző, Jae Szu Csun edző, Juhász Bianka edző, Knoch Balázs technikus, Bogó István masszőr és Illefalvi Zsolt videótechnikus alkotja.

Nem indulhatnak az oroszok a paralimpián
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) nem engedélyezi Oroszország részvételét a pjongcsangi téli paralimpián, orosz sportolók semleges versenyzőként állhatnak rajthoz. Az IPC hétfői döntésével továbbra is fenntartja az Orosz Paralimpiai Bizottság (RPC) felfüggesztését, ugyanakkor elismerve a doppingolás visszaszorítása érdekében megtett orosz lépéseket, engedélyezi, hogy azok a versenyzők, akik a szigorú feltételeknek megfelelnek, „semleges paralimpiai sportoló” megnevezéssel részt vehessenek a pjongcsangi téli paralimpián. Mintegy 30-35 orosz sportoló indulása várható öt sportágban, sílövészetben, alpesi síben, sífutásban, hódeszkában és kerekesszékes curlingben. Az IPC vezető testülete azután foglalt ismételten állást, majd jelentette be döntését sajtótájékoztatón, hogy kézhez kapta az oroszországi fejlemények követésével megbízott testület legfrissebb jelentését.
Andrew Parsons, az IPC elnöke úgy fogalmazott: „számos tényező vizsgálata” alapján jutottak el oda, hogy semleges színekben engedélyezik orosz paralimpikonok dél-koreai versenyzését.
A pjongcsangi téli paralimpiát március 8. és 18. között rendezik.