FTC;kézilabda BL;női kézilabda Bajnokok Ligája;Márton Gréta;

2018-01-30 06:51:00

Igazi csapatmunka volt a Fradi győzelme

Önbizalomnövelő sikerrel kezdett a Ferencváros női kézilabdacsapata vasárnap a Bajnokok Ligájában, a sikerhez minden csapatrész hozzátette a magáét.

A második játékrészre beálló Szikora Melinda parádés védései, Háfra Noémi, Kovacsics Anikó és Laura van der Heijden lendülete, valamint Lukács Viktória és Márton Gréta szélsőjátéka egyaránt kellett ahhoz, hogy a hazai bajnokság éllovasa, az FTC-Rail Cargo Hungaria nyolc góllal (34-26 ) felülmúlja a korábbi évek meghatározó együttesét, a Buducnost Podgoricát vasárnap a BL középdöntőjének első fordulójában. A Dabason lejátszott rangadón a budapestiek saját nevelésű játékosai közül a mindössze 18 esztendős balszélső, Márton Gréta – a nemzetközi kupasorozatban eddigi egyéni legjobbját teljesítve – négy találattal, fontos gólokkal tette hozzá a magáét a sikerhez.

"Mint minden mérkőzés után, most is nagyon elfáradtam, de ezúttal is mindent kiadtam magamból, csakúgy mint a lányok. Igazi csapatmunka volt a Buducnost elleni győzelem, a szívünk a helyén volt, mindent beleadtunk, ezzel sikerült megnyerni a meccset" – értékelt lapunknak a fiatal játékos, aki például 18-18-as állásnál, másodpercekkel az első játékrész vége előtt is betalált. - Jókor voltam jó helyen, jó passzokat kaptam, melyeket sikerült értékesítenem, így könnyen ment a gólszerzés. A félidőben elhangzott, hogy javítsuk fel a koncentrációt és figyeljünk a helyzetek értékesítésére, ezt szerencsére meg tudtuk valósítani a második játékrészben - tette hozzá az éretten, mégis rendkívül szerényen nyilatkozó kézilabdázó.

Márton Gréta – aki az azóta a felnőtt válogatottban is bemutatkozó, egy évvel idősebb Háfra Noémivel együtt egy rövid kölcsönidőszak után az idény előtt tért vissza a szintén élvonalbeli MTK Budapesttől a Népligetbe – a montenegróiak ellen hetedik alkalommal lépett pályára a Bajnokok Ligájában, ám mint érdeklődésünkre elmondta, még most is izgatottan várja a lehetőségeket.

"Játszhattam már néhány meccset a BL-ben, így a kezdeti izgalom enyhült, de még mindig kicsit megilletődve érzem magam a mérkőzések előtt. Szerencsére a szurkolók mindig átsegítenek minket a nehéz pillanatokon. Én személy szerint nagyon élvezem ezt, örülök, hogy ennyien eljönnek megnézni minket, a támogatásuk mindig ad egyfajta plusz löketet" – mondta a fiatal játékos, aki a számára is eredményes BL-csata után hétfőn már az iskolapadban ült.

A második félidei remeklésnek köszönhető sikerével az FTC az eddigiekben ugyancsak 6 pontot gyűjtő Metz előtt őrzi második helyét a középszakasz 2. csoportjában. A magyarok vasárnap akár meg is erősíthetik pozíciójukat a tavalyi ezüstérmes Vardar Szkopje mögött, a következő játéknapon ugyanis éppen Franciaországban vizitálnak.

"Mindenhova nyerni megyünk, s úgy gondolom, mindenhol meg is van erre a reális esélyünk. Tavaly győzni tudtunk Metzben is, ez mindenképpen önbizalmat ad a következő feladat előtt" – mondta a Népszavának a maga 26 évével a ferencvárosi keret "idősebb" tagjai közé tartozó, a Buducnost ellen öt gólt szerző Kovacsics Anikó, aki a középdöntő további hazai mérkőzéseire világos célt fogalmazott meg. "Itthon minden pontot meg kell szereznünk, ilyen közönséggel szerintem ez elvárható."

Kiegészítésképpen: a vasárnap látott csapatmunkával valóban bármi lehetséges.