USA;lemondás;Szövetségi Nyomozó Iroda;helyettes igazgató;

2018-01-29 21:34:00

Lemond az FBI helyettes igazgatója

Lemond a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyettes igazgatója, Andrew McCabe. A lemondás hírét elsőként az NBC televízió jelentette hétfőn, ám az FBI nem erősítette meg. Sem az FBI, sem az igazságügyi minisztérium ugyanakkor nem kívánta kommentálni az értesülést. 

McCabe visszavonulása várható volt, már korábban bejelentette, hogy márciusban visszavonul. A The Wall Street Journal információi szerint az igazgatóhelyettes a munkatársaival közölte hétfőn, hogy keddtől már nem dolgozik, a CBS és a Fox televíziók híradásai szerint McCabe-t "elmozdították" hivatalából. 

Az 50 éves McCabe éles bírálatok kereszttüzébe került többször is: mind Donald Trump elnök, mind pedig republikánus törvényhozók bírálták őt korábban. James Comey volt FBI-igazgató tavaly májusi elmozdítása után átmeneti ideig ő vezette a hivatalt, ám a bírálatok a Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és volt külügyminiszter elektronikus levelei és a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozás ügyében indult vizsgálatok miatt érték őt.

A The New York Times a hétfői hírek kapcsán arról írt, hogy Donald Trump neheztelését McCabe először azzal vívta ki, hogy a felesége, Jill McCabe a Demokrata Párt jelöltjeként Virginiában indult a szenátusi választásokon és 675 ezer dolláros hozzájárulást fogadott el a Demokrata Párttól és a Clinton-házaspár közeli barátjához, az állam akkori kormányzójához, Terry McAuliffe-hoz köthető politikai szervezettől. Bár McCabe kinevezésére csupán felesége választási veresége után került sor, és a tisztségviselő nem is titkolta felesége demokrata párti elkötelezettségét, Donald Trump és republikánus törvényhozók egy része ebben is a republikánusok sikereinek aláásására irányuló erőfeszítések bizonyítékát látta. (MTI)