Velencei Biennálé;A Pál utcai fiúk;

2018-01-30 15:54:00

Harc a grundért Velencében

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényre épülő foglalkozásokkal vesz részt Magyarország a Velencei Biennále Nemzetközi Gyermekkarneválján február 3. és 6. között - írja az MTI.

A négynapos karnevál alatt a műben szereplő emberi értékekre és témakörökre, mint például az egyén és a közösség kapcsolatára, összetartó erejére, a csapatszellemre és a tisztességes küzdelemre épülő tematikus foglalkozások várják a gyerekeket a Ca' Giustianan termeiben. Hevér Lili és Szigethy Zsófia koncepciója alapján, Halász Lilla Anna közreműködésével a gyerekek kipróbálhatják azokat a század elején népszerű játékokat, amelyeket a regény hősei is játszottak. Harcot folytathatnak a grundért, vagyis a szabad területért, majd az a csapat győz, amelyik el tudja venni a másik csapat zászlóját. A győztes csapat végül elfoglalhatja a képzeletbeli grundot. A program záró részében a gyerekek zászlót készíthetnek maguknak, csapatuknak, vagy egy általuk fontos vélt közösségnek.

A világ egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Velencei Biennále kilencedik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Gyermekkarnevált, ahol koncertekkel, foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Magyarország harmadszor vesz részt a rendezvényen, három éve Kecskemét mutatta meg zenei kultúráját a magyar biennáleirodának köszönhetően, tavaly a Római Magyar Akadémia szervezésében a MOME és a Szentendrei Skanzen vitt programot Hang-hullámok karneválja címen. A Római Magyar Akadémia idén ismét a Szentendrei Skanzennel együtt szervezte meg a magyar részvételt a Publishing Hungary Program támogatásával.