Ez nem egy krimi, mint egy hasoncímű regény vagy film - bár nem kizárt, hogy egyszer azzá válik. Ez a fiú nem ül fel minden nap a vonatra, nem is figyel ki annak ablakán – mert akkor mást is látna, mint amit látni vagy láttatni akar. Ez a fiú belenéz a kamerába, úgy beszél hozzánk - mellette a hátizsákja önálló jeggyel utazik -, és azt meséli, hogy most Bécsbe megy. A migráció problémáját beszéli meg ifjú osztrák kollégájával; utazik hozzá, épp úgy, mint a nép egyszerű gyermekei.
A fiú, ugye tudják, kiről beszélek, nem mondja el nekünk, miért választotta a vasutat, de azt sem meséli el, hogy mellette ott fut, ki tudja hány biztonsági emberrel, az a Volkswagen Transport, amelyet itthon is használ; hogy mire megérkezik az osztrák fővárosba, ott várhassa a pályaudvaron a gazdáját. A fiú tehát, minden látszat ellenére, kicsit többet költ így az utazásra, mint amennyit normálisan kellene. Érthető persze: nem a spórolás a döntő szempont, hanem a látszat. Annak a látszata, hogy ő tényleg csak egy fiú, egy egyszerű, hétköznapi ember, egy közülünk, aki, ha kell, felül a vonatra, cipeli a batyuját, megeszik valamit az utcai árusok egyikénél, talán benéz a Mariahilferre is orkánkabátért. Ja, az már kiment a divatból.
Szóval nem több ő senkinél, kicsit olyan, mint az Igazából szerelem című film angol miniszterelnöke, aki becsönget minden házba, hogy megtalálja a szerelmét. Ott, abban a filmben is csak az üzenet a fontos: lássák az emberek, milyen egyszerű, olykor esetlen, szerény az ő miniszterelnökük. És ki gondol ilyenkor arra, hogy minek az a vonat, ha amúgy is megy az autó? Ki gondol ilyenkor arra, hogy milyen ostoba a magyarázat ("mert a vonat a vasútállomásra érkezik”)? A látszat a fontos, az imidzs, a hátizsák, a kupé, a legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni képzete. Mai szóhasználattal élve úgy szólna a mese: a pr a lényeg.
Mint ahogy minden területen ez a fontos. El kell adni azt a hitet, hogy veszélyben vagyunk, hogy csak és kizárólag a mi fiunk képes megmenteni az országot. El kell adni, hogy mindenki más csak a hatalmat akarja, valójában pedig átadná ezt az országot az idegeneknek. El kell adni, hogy mi nem vagyunk gazdagok, vagyonunk alig-alig gyarapodik, de ebben az országban mindenki előtt ott áll a lehetőség a jobb életre. Nem miattunk és nem általunk lesznek egyesek milliárdosok, csakis saját ügyességüknek köszönhetik, hogy napról-napra előbbre tudnak jutni. Mert itt mindenki előtt nyitva áll ez az út, azért is ül most ez a fiú a vonaton, hogy rajtunk segítsen, a mi életünket tegye jobbá.
Igen: mi elvagyunk ezzel a látszattal. Elhisszük a fiúnak, hogy azért ült vonatra, mert tényleg ugyanolyan, mint mi vagyunk. Elhisszük neki, a gyarapodása is olyan szerény mértékű, mint a miénk. És nem csodálkozunk azon, ha szinte megfenyegetik azokat, akik kételkedni mernek az őszinteségében.
Csak azt nem értem, hogy mindezt miért kell közlemény formájában közzétenni. Hát volna olyan ember ebben az országban, aki kételkedni merne a fiú szavában?
