Ősszel emelhetik ki a Tiszába esett tankot

Publikálás dátuma
2018.02.05. 06:17
Fotó: AFP/Igor Russak/RIA Novosti Sputnik

Kiemelné a II. világháborúban a Tiszába esett T-34-es szovjet harckocsit a Szegedi Haditechnikai Park. A szemtanúk szerint, a híd szétnyílt, a tank pedig toronnyal lefelé borult a vízbe, a négy-öt fős legénységgel együtt. Király Nikolász, a park vezetője a delmagyar.hu-nak elmondta: kiemelés után kiállítanák a járművet, ehhez azonban legalább nyolcféle engedélyre van szükség. – Ezek fele már megvan, de hiányzik még például az orosz nagykövetség beleegyezése. Ez kegyeleti okokból is kell, a célunk ugyanis az, hogy a tank meghalt személyzetének maradványait visszajuttassuk a szülőföldjükre.

A tank kiemelése nemcsak nem olcsó (3-4 millió forint), de nem is egyszerű. A tervek szerint egy uszályt használnának, amit teleszivattyúznák vízzel, és úgy erősítenék a búvárok a tankhoz a drótköteleket. Amikor ezzel végeztek, kiszivattyúznák a vizet, és a felhajtóerő mozdítaná el az elsüllyedt tankot, amit így már a partra lehetne vontatni. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy csak alacsony vízállásnál kivitelezhető a kiemelés, azaz gyakorlatilag csak szeptemberben tudnák elvégezni a munkát. Vagyis ha idén augusztusig nem lesz meg az összes engedély, akkor újabb egy évet kell majd várni a megfelelő körülményekre.

Szerző

Ma eldőlhet a sasmérgezők sorsa

Publikálás dátuma
2018.02.05. 06:16
Fotó: Shutterstock
A Remény nevű parlagi sas pusztulását okozó feltételezett elkövetők természetkárosítás és állatkínzás, valamint méreggel való visszaélés miatt állnak ma bíróság elé. Az állatbarátok precedens értékű ítéletet várnak.

A Remény nevű parlagi sas még tojás korában került a természetvédők érdeklődésének középpontjába, amikor egy elhagyott fészekből mentették ki a tojást 2013-ban, ahonnan az a dévaványai Túzokmentő Állomás keltetőgépébe került. A szakemberek egy hevesi saspár fészkébe helyezték ki a fiókát, hogy madár szülőktől sajátíthassa el a saslét alapjait. Kirepülése előtt egy műholdas nyomkövető eszközt kapott, hogy adatokat szolgáltasson a fiatal sasok viselkedéséről.

Remény az ezt követő két és fél évben bejárta a Kárpát-medencét. 2015 elején azonban nem mozdult többé. Tetemét egy másik elpusztult parlagi sas és két rókatetem mellett találták meg Falco, az Magyar Madártani Egyesület méreg- és tetemkereső kutyája segítségével. A maradványok laboratóriumi vizsgálata egyértelművé tette, hogy az állatok elhullását mérgezés okozta. A rendőrség két gyanúsított ellen emelt vádat 2016 nyarán. E szerint Sz. Z. 54 éves kecskeméti, és Sz. J. 38 éves városföldi lakosok egy tiltott hatóanyagú, rendkívül mérgező növényvédőszert fecskendeztek tojásokba és dúvadgyérítés céljából helyezték ki csalikat, nem törődve annak természetvédelmi és humán egészségügyi kockázataival.

A parlagi sas fokozottan védett, természeti értéke tojásonként és példányonként egymillió forint.

Kérdés, vajon születik-e ma Kecskeméten precedens értékű ítélet az ügyben, mely visszatartó erő lenne a hasonló bűncselekmények elkövetőinek.