Ráció és hit

Lendvai Ildikó két Ady-s szimbólumának (Trón és Oltár, a cikk január 29-én jelent meg) kapcsolatában tágabb értelemben a tudás és a hit viszonya is megtalálható. A Trón tudása arról, hogy az Oltár jó támasz, és az Oltár hite abban, hogy a Trón hálás. De mindegyik oldal mögött ott vannak a hívők. (Egy régi marxista szeminárium témája volt, hogy melyik erősebb, a tudás, vagy a hit. Akkor azt mondtuk, hogy a hit a tudás hézagait, bizonytalanságait egészíti ki, s amit biztosan tudunk, ahhoz a hit nem ad többletet.) Hittételeken - például azon, hogy van-e Soros-terv, vagy hogy jobb-e a magyar oligarcha, mint a multi - vitatkozni is nehéz. A hívő ember az egyháza politikai elköteleződését látva hajlamos lehet figyelmen kívül hagyni a napi negatívumokat, ha azokat a saját térfelén tapasztalja, (teszem azt durva beszéd, erkölcstelen élet, feleségverés, korrupció, kirekesztő megnyilvánulás). Tehát mentségeket, magyarázatokat keres. De az is lehet, hogy a lelkiismeretére hallgatva elbizonytalanodik, s ez megmutatkozhat majd április elején. Egy televízió műsorban nemrég az egykori fideszes politikus, államtitkár, Illés Zoltán több százezer elbizonytalanodóról beszélt. Rövidesen kiderül, hogy ez a mennyiségi felhalmozódás átváltozik-e minőséggé.

Témák
hitráció
2018.02.06 07:30

Transznemű kormányzójelölt Vermontban

Publikálás dátuma
2018.08.15 20:02

Fotó: facebook.com/christineforvermont/
Az állam erősen liberális, ott legalizálták először az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságát. A jelenlegi kormányzó viszont republikánus.
A transznemű Christine Hallquist lesz az amerikai Demokrata Párt kormányzójelöltje a kicsiny északkeleti Vermont államban az idén novemberben esedékes „félidős” választáson, amelynek során újraválasztják az Egyesült Államok képviselőházát és a szenátus egyharmadát, valamint kormányzói, illetve egyéb önkormányzati tisztségek betöltéséről döntenek. Hallquist három másik indulót győzött le a kedden tartott vermonti demokrata előválasztáson. Az eddigi előválasztásokon már több tucat transznemű önjelölt indult – túlnyomórészt a demokraták színeiben -, de ez volt az első eset, hogy valamelyikük meg is nyerje saját pártja előválasztását, és jogot szerezzen a másik nagy párt jelöltjével való megmérkőzésre. Vermont erősen liberális szemléletű, ott legalizálták először az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságát. A többség 1992 óta mindig a demokrata jelöltre szavazott az elnökválasztáson – a kormányzóválasztást azonban 2016-ban történetesen a republikánus jelölt nyerte meg. 
Témák
Vermont
2018.08.15 20:02

Diákokat robbantottak fel Kabulban - 48 halálos áldozatról tudni

Publikálás dátuma
2018.08.15 19:41

Fotó: AFP/
Az utóbbi idők százak életét követelő támadássorozatának részeként, öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szerdán Afganisztán fővárosában. A célpont egy oktatási központ volt.
Öngyilkos merénylő robbantott Kabul egy főként síiták által lakott részén fekvő oktatási központban szerdán - írja a Reuters. Meghalt 48 diák, és 67-en megsérültek.
Az Iszlám Állam jellemzőivel bíró terrortámadást még nem vállalta magára senki. A tálibok - akik szintén szerdán az afgán kormány katonáinak tucatjait ölték meg - közleményben utasították el, hogy közük lenne a merénylethez.
Az október 20-ra kitűzött afganisztáni parlamenti választás közeledtével, a hatóságok attól tartanak, csak még több hasonló támadásra lehet majd számítani az országban.
2018.08.15 19:41