Hosszú oldal - Fogás

Életem legnagyobb fogása egy tizenhat kilós csuka volt. Jó, lehet, hogy kicsit több. Vagy kevesebb. Annyira büdös volt, hogy nem mértük, csak saccoltuk.

Hosszú tél volt, a Szenkét még márciusban is vastag, dupla jég borította. Ritka jelenség: ha az első téli jégréteg beállta után fagypont fölé megy a hőmérséklet, a nádas tövében, ahol mindig melegebb a víz, bizonyos pontokon úgy elvékonyodik a jég, mintha léket vágtak volna bele. Az alulról felbugyogó víz és a felül keletkező hólé ellepi a jégpáncélt, s az újabb fagyok nyomán kialakul egy második jégréteg.

Csakhogy ez megzavarja a halakat: aki ismeri telelőhelyeiket, szó szerint lapátszámra szedheti ki a jégsíkok közül a csalóka időjárástól megélénkülő, levegőért a felszín felé úszó, s ott újra lelassuló, tenyérnyi kárászokat. A csuka, a harcsa olvadásig az iszapban pihen. Az öregek úgy tartják: ha sokáig jég borítja a felszínt, odalent vészesen fogyni kezd a levegő. A hosszú telek után kosárszám lehetne összeszedni a döglött törpeharcsákat a vízről.

Ilyen volt az a tél is: március közepén még javában korcsolyáztunk. Mivel nem úgy tűnt, hogy néhány napon belül enyhülés jönne, elhatároztuk, hatalmas léket vágunk, hogy vasvillával felkavarjuk az iszapot, és némi oxigént juttassunk a vízbe.

Leléptük a szobányi lék határvonalait, és nekiláttunk. Először mindig a négy sarkát kell kiütni, hogy ne repedjen a jég, ezután a csákány éles felével összekötni a lyukakat, végül a felállítani jégtáblát a lék mellé, hogy az óvatlanokat jó messziről figyelmeztesse a veszélyre. Ezen a táblán akár hajókázhattunk is volna négyen-öten. Benyomtuk hát a jégpáncél alá, és elővettük a vasvilláinkat, hogy felkavarjuk az iszapot.

A harmadik-negyedik evezésszerű mozdulatnál valami nehezet éreztem. Azt hittem, a parti nyárfa gyökere, erősen megrántottam hát a villa nyelét. Nem mozdult. Odalent valami ellenállt. A lék fölé hajoltam, és ismét húztam egyet a villán. Akkoriban sok kalandregényt olvastam, mégsem voltam felkészülve arra, milyen lesz, amikor egy valódi szörny ugrik ki a vízből épp az orrom előtt: amint megpillantottam az ölesre tátott, tűéles fogakkal csipkézett állkapcsot, elhajítottam a villát, s ahányan voltunk, annyifelé szaladtunk sikítva.

„Te is láttad? Te is láttad?” – kérdezgettük, és rohantunk vissza a lékhez. Újra beletúrtunk a zavaros vízbe, újra megpillantottuk a lényt. Csak a harmadiknál jöttünk rá, hogy az emberevő száj egy merevre döglött csukához tartozik.

Mire kiemeltük a jégre, már a fél utca odasereglett: ekkora halat villantóval se fogott senki már évek óta a Szenkében. Valaki bálamadzagot kerített, áthúzta az égnek meredő kopoltyúján, és felemelte: „ez legalább tizenhat kiló!” Majd ugyanazzal a lendülettel vissza is dobta a földre: a hal olyan dögszagot árasztott, hogy nem lehetett megmaradni a közelében.

Miután kibámészkodtuk magunkat, a csukát a parti gödörbe dobtuk, és hazamentünk ebédelni. Azt már csak az ablakból láttuk, hogy egy öregasszony lefékez a gödör előtt, némi nézelődés után kiemeli a dögöt, a kempingbiciklije után köti és fütyörészve hazahúzza.

Szerző

Választási liftek

Két hónappal a választások előtt az ellenzék már nincs olyan kétségbeejtő állapotban, mint azt a kormánypárt láttatja. A kormánypárt pedig még nincs annyira szétmállva, mint az ellenzék szeretné. Egyikük liftje lassan felfelé, másikuké lefelé mozog.

Az ellenzékben fel-feltörnek kudarcra ítélt egyéni és pártambíciók, de a szocialisták elléptek a Botka László utáni mélypontról. Karácsony Gergely kicsit megkavarta a DK és az MSZP közötti viszonyt. Gyurcsány Ferenc talán ráébredt, nem biztos, hogy neki tetszően be tudja darálni a baloldal nagy részét. Karácsony és a szocialisták „szociális demokráciája” többet, mást kínál, mint amit a DK, még ha összesimíthatatlan ellentét nincs is köztük. Azt viszont Gyurcsány is érezheti, hogy stabil szavazótáborán túl nem tudja növelni hatókörét. Legutóbbi beszéde – mindenki lefeküdt a rendszernek, csak a DK nem – legalábbis azt mutatja, idejét látta bázisa erősítésének azzal, hogy az LMP mellett beleszállt a „szocialista párt sajtójába” is. Az éles hang ellentéte Karácsony higgadt közvetlenségének, amitől elszoktunk, s ami vonzóbb Gyurcsány szablyázásánál. Ami pedig a legfontosabb: Karácsony eddig nem hibázott. Maradt tépelődő értelmiségi és érthető, keménynyakú, egyszerű szociális népfi.

Közben Orbán Viktor fényképe halványul. Bécsi vonatozása, párbeszéde a kalauzzal - saját helyzetének félreértése. Egy első osztályon utazó, hátizsákos kormányfő felemás plebejussága is elszáll, ha a felfüggesztett börtönre ítélt Heinrich Pecina strómannal találkozik titokban az osztrák kancellár előtt.

Amúgy Orbán oly mértékben az ellenzék megosztására játszott, hogy most egyenként kellene minden párttal megküzdenie. Egyetlen ernyője maradt mindannyiuk besöprésére, a menekültkérdés. Így lesz a teljes ellenzék a „Soros-terv” nemzetáruló végrehajtója. Mint Brüsszel, sőt az ENSZ főtitkára. A világ ellen "csigavérrel" meghirdetett abszurd háború lényege a múlt pénteki illiberális mondat: „mi lesz ebből a világból, ha elismerjük a migrációhoz való jogot alapvető emberi jognak”. Tényleg: mivé lenne a magyar világ, ha a félmillió gazdasági menekülttől a Nyugat megvonná a szabad költözés és munkavállalás uniós jogát? Ami ellen a kormányfő - Brüsszelre hivatkozva - Londonban és Bécsben is küzd?

Az életükről lévén szó, a szocialistáknál szokás szerint hirtelen megszűnt a kibeszélés. A Fideszben meg? Még nem a végén, de Soros nevet Altusz Kristóf helyettes külügyi államtitkár oltalmazottak befogadásáról szóló máltai elszólásán. Tállai András beszéde a Jobbik politikájának ellopásáról spongya lett Vona Gábor arcán. Kövér László pedig elismerte a "földrajzi bűvészkedést" a választási rendszerrel. Mert nem kerülhet veszélybe a kormánypárt teljhatalma, hiszen "a kormány hozza a törvényeket". Mondja a parlament elnöke.

Meglehet a Fidesz áprilisban elnyeri a Ház többségét. De - ha sokan szavaznak - a társadalmi többséget elveszítheti. Annyira, hogy erőszak nélkül nem tudja a nemzetet tovább paralizálni. A társadalmi nyomás pedig arra kényszerítheti a politikai ellenzéket, hogy felmondja az illiberális "parlamentarizmust".

Szerző
Friss Róbert

Szorul a hurok

Nyolcvanhárom éves történelme során sok mindennel vádolták már az FBI-t, de az nem volt közte, hogy balra lenne elfogult. Truman elnök egyszer azt találta mondani, hogy "nem akarunk Gestapót vagy titkosrendőrséget, márpedig az FBI errefelé tart", továbbá "J. Edgar Hoover a fél karját odaadná, hogy átvehesse a hatalmat".

Az igazgató a Szövetségi Nyomozóiroda első harminchét évében az USA egyik legfontosabb embere volt - távozása után hat héttel korábbi emberei lehallgatókészülékeket telepített a Watergate épületben lévő demokratapárti választási központba. Lebuktak, mire Nixon elnök egyik munkatársa felhívta az eljárást irányító Daniel Bledsoe-t, hogy azonnal állítsa le a nyomozást. Bledsoe kurtán válaszolt: "Nem!" Az FBI igazgatóhelyettese, Mike Felt az ezt követő sajtókampány során titokban informálta a Washington Postot. Nixon végső kétségbeesésében kirúgta a Watergate-et vizsgáló különleges ügyészt, mire lemondott a saját igazságügyi minisztere és annak helyettese, s később maga az elnök is erre kényszerült.

Ez Amerikában gimnáziumi tananyag, de lehet, hogy Trump pont nem figyelt oda. Mostani támadása az FBI - és immár leplezetlenül az igazságügyi minisztérium második embere, Rod Rosenstein - ellen azt sejteti, hogy jó felé kapiskál az elnökválasztási kampánystáb orosz kapcsolatait kutató Robert Mueller (maga is korábbi FBI-igazgató). Utóbbit a hierarchiában csak Rosenstein válthatja le vagy foghatja vissza, Trumpnak tehát őt kell lecserélnie, ha véget akar vetni a különleges ügyész nyomozásának. Ez viszont a Demokrata Párt törvényhozói szerint alkotmányos válságot idézne elő, s felvetné az elnök eltávolítása, az impeachment lehetőségét. Minél jobban ficánkol a csapdában Trump, annál gyorsabban szorul a hurok, amin a pénteken közzétett, az FBI liberális szimpátiájára célzó republikánus feljegyzés sem változtat.

Az amerikaiak most csodálkoznak, hogy a Fehér Ház karaktergyilkossággal próbálja akadályozni az eljárást: mindenki komcsi, aki nem a mi kottánkból játszik. Mi nem annyira, nálunk nyolc éve ez megy.