Modern gladiátorélet

Publikálás dátuma
2018.02.06. 06:47

Super Bowl: tűzijáték, sugárhajtású gépek a stadion fölött, half time show, sztárok a VIP-páholyban és a zöld gyepen. Na meg a csillogó Vince Lombardi trófea.

Az NFL-szezon fináléja egyre több követőt ragad magával Magyarországon is. Nekik lehet érdekes olvasmány Nate Jackson korábbi játékos könyve, a Kelj fel és járj!, ami a liga kulisszái mögé enged betekintést. Az ex-futballista lebilincselő őszinteséggel és keserű humorral tár elénk egy olyan világot, amelynek nem véletlenül célja rejtettnek maradni a szurkolók szeme elől.

Jackson memoárja nem egy legenda joviális visszaemlékezése a trófeákkal körbevett kandallópárkány mellől. Nate csupán egy gyalog az NFL sakktábláján, nincs csúcsgázsija, nem jár neki médiafelhajtás, nincs topmodell barátnője, nem furikázik álomautókkal, ráadásul az égvilágon semmi szüksége nem volt a világ legbrutálisabb major sportjára. Az intelligens, kertvárosi srácnak mindene adott volt ahhoz, hogy egy kellemes hétköznapi életet éljen. Ő azonban valóra váltotta a gyerekkori álmát, profi amerikaifutballista lett.

Az álomból azonban hamar keserű valóság válik: a szerző hitelesen bemutatja az üzleti NFL-t, ahol semmi más nem számít, csak a győzelem és a pénz. Hősünk hat évet bírt az NFL taposómalmában. Küzdött ezalatt brutális sérülésekkel, depresszióval és visszautasítással. Az olvasónak nem jön meg a kedve ahhoz, hogy profi amerikaifutballista legyen. De, hogy megismeri a játék egy új, fájdalmasan szép oldalát, és még nagyobb tisztelettel nézi e gladiátorokat, akik egy már letűnt kor dicsőségét kergetik hétről-hétre, az biztos.

Infó: Nate Jackson: Kelj fel és járj!

Cser Kiadó, 2017

Szerző

Határtalan ellenállás

Publikálás dátuma
2018.02.06. 06:46
Varázsének (1972) - A képek forrásai: a művész és az acb Galéria
Az államilag támogatott kultúrától távolodó művészeti törekvések a hatvanas évektől erőteljes változást hoztak a hazai művészeti életbe. Feldolgozásuk ma is kihívás.

- Az aczéli kultúrpolitika hármas sémája – tűrt-tiltott-támogatott – nem mindig segíti a megértést. Ha ezt vesszük alapul, óhatatlanul is a pártállam szemléletmódját vesszük kiindulási pontként, és azt vetítjük rá egy sok esetben autonóm módon szerveződő kulturális szcénára – világított rá a hatvanas-hetvenes évektől megjelenő ellenállási formák fogalmi meghatározásának nehézségeire Scheibner Tamás, a COURAGE nemzetközi kutatócsoport tagja. Az irodalomtörténész így válaszolt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a 0. Ubik Eklektik programsorozat keretében rendezett Elfeledett elődeink? című beszélgetésen a moderátor, Szemes Botond azon kérdésére, mit is értünk a kulturális ellenállás vagy a nonkonform kultúra fogalmai alatt. Kürti Emese művészettörténész, az acb ResearchLab kutatási vezetője is kiemelte, annak fontosságát, hogy diverzifikáljuk és lebontsuk az olyan fogalmakat, amelyek a mitologizálást segítik elő.

Azért sem könnyű a meghatározás Scheibner Tamás szerint, mert az idők során a szerepek is megváltoztak. Gyakran, ha az állam valakit ellenzékinek kiállított ki, az alkotó is azonosulni kezdett a szereppel, és attól fogva tudatosabban kapcsolódott a politikai ellenállást képviselő körökhöz is. Kürti Emese hozzátette, a recepció is képes torzításokra. Néhány évvel ezelőtt elfogadott volt a kurátori gyakorlatban a politika felől értelmezni a hatvanas-hetvenes évek művészetét. A nonkonform kultúra nemzetközi vonatkozásaival kapcsolatban kiemelték: a szamizdatkészítés eljárásainak átvétele közvetlen érintkezést igényelt, de léteznek strukturális hasonlóságok is, például a hazai táncházmozgalmakhoz hasonló hagyományőrző mozgalmak. S ahogy arra Szemes Botond frappánsan rávilágított, minden népnek megvolt a maga Cseh Tamása.

Az emigráció szintúgy szerepet játszott, az emigráns közösségek a nyugati nagyvárosokban élénk kapcsolatban álltak egymással, információt cseréltek és a Szabad Európa Rádión vagy más nyugat-európai rádiókon keresztül terjedtek a tapasztalatok. A lengyel kapcsolat meglehetősen közismert, a jugoszláv azonban kevésbé – hangsúlyozta Kürti Emese. „Volt néhány meghatározó orgánum, mint az Új Symposion folyóirat, illetve a Híd, amelyekben a Magyarországon publikációs tilalom alatt állók, az avantgárd mozgalomhoz tartozók döntő része publikált. Az Új Symposion jelentősége közvetítői szerepét illetően is meghatározó volt, az újbalos teóriákat, vagy Kassák Lajos életművét, Lukács Györgyöt onnan lehetet megismerni, így kerültek vissza ezek a szerzők Magyarországra.”

Az első magyarországi happening 1966-ban valósult meg, Az ebéd címet viselte, és Szentjóby Tamás, Altorjay Gábor, Jankovics Miklós nevéhez fűződik. - Ennek nagyon fontos eleme volt az agresszió, aminek a hátterében erőteljes művészetellenesség húzódott meg. Ez volt tulajdonképpen az első, idő és tér alapú -antiművészeti jelenség, a korábbi médiumokat az eseménnyel leváltó művészeti forma – ismertette a művészettörténész. A beszélgetés során azonban az is kiderült, nincs konszenzus számos kérdésben, például a happening, mint műfaj hazai megjelenése kapcsán. Figyelembe kell venni a költészeti praxist, a zenei eredetet, és a beszámolók írójának pozícióját, szemléletmódját is. Bár a művészek közül még többen élnek, emlékeik, feljegyzéseik sem adnak biztos támpontot a kutatások számára, így a korszak még nem teljes mértékben feltérképezett.

Szintén különleges esemény volt Szentjóby Tamás, Erdély Miklós és Ladik Katalin közös 1968. május 1-jei UFO című akciója, amelynek során a körülmények előzetes egyeztetése nélkül Ladiknak a Duna partján fekvő, alufóliába burkolt Szentjóbyt kellett kicsomagolnia. Hosszú levelezésüket követően ez volt első találkozásuk kerete. Mint azt Kürti Emese elmondta, a művésznő gyakran hivatkozott rá, hogy a happeningben való részvétel egyfajta új performativitás útján indította el őt. A művészettörténész kiemelte, Ladik olyan szupranacionális jelensége volt a jugoszláv kultúrának, aki egyszerre több nyelvet használt – fontos szerepet kaptak nála a balkáni nyelvek –, és közben jelen volt a magyar művészeti színtéren is. „Művészete többek számára sokkolónak tűnt, 1970-es Budapesti performansza is sokakból megbotránkozást váltott ki. A művész bement a terembe egy szál gyertyával, feketében, és énekbeszédszerűen előadta erotikus, szürrealisztikus verseit, majd kiment, és félmeztelen testén medvebundával érkezett vissza, s áttért a tiszta hangköltészetre, amelyben teljesen eltűntek a hagyományos értelmezés szerint dekódolható szövegek, például csak mássalhangzókat énekelt. Ez meglehetősen nagy visszhangot keltett” – mesélte Kürti Emese.

Ladik Katalin, Balaskó Jenő plakát (1970)

Ladik Katalin, Balaskó Jenő plakát (1970)

Jugoszláviában teljesen más helyzetben volt a kortárs művészet, mint Magyarországon. - 1948-ban Tito elnök szakított a sztálini rendszerrel, és külön utas politikát folytatott, ami azt jelentette, hogy a piacgazdaság egyes elemeit beépítette a rendszer működésébe, sokkal nyitottabb, horizontálisabb színteret sikerült létrehozni. Ennek egyik előnye az volt, hogy mivel a hazai generáció az 1945 előtti magyar irodalomhoz nem tudott hozzáférni, „kénytelenek” voltak a kortárs jugoszláv, szlovén, szerb, horvát irodalomhoz kapcsolódni. Másrészt szabadon utazhattak; Ladik Katalin műveket csempészett ki, hozta-vitte az információkat, katalógusokat, könyveket – mondta a művészettörténész.

Népdal performansz (1973)

Népdal performansz (1973)

- Intenzív performanszaival, a ritmikus dobolásokkal, hangeffektusokkal az volt Ladik célja, hogy eksztatikus állapotba, transzba sodorja saját magát, és hogy ezt a közönség számára is kiterjessze – hangsúlyozta Scheibner Tamás, hozzátéve: a harmincas-negyvenes években Közép-Európában különösen sokakat foglalkoztatott, hogy hogyan lehet úgy átlépni az irracionalitás terepére, hogy némi kontroll mégis fennmaradjon, s ennek újjáéledését is felfedezhetjük a hetvenes években. Scheibner Tamás kiemelte, Ladik nőiségét erősen prezentáló megjelenése új színt is hozott a kulturális színtérbe. Fellépése az ellenzéki kultúra addigi macsó, férfiközpontú jellemvonását is provokálta. Kürti Emese hozzátette: fontos a Ladik-jelenség esetében, hogy külön válik a magyar és a jugoszláv recepció. Miközben a magyarok azt írták róla, hogy pénzért vetkőzik, a jugoszláv szerzők pontosan tudták, hogy amit csinál, az a kortárs neoavantgárd művészetbe tartozik.

Szerző

Super Bowl félidő - Se démon, se show

Publikálás dátuma
2018.02.06. 06:45
Fotó: AFP/Timothy A. Clary
Nagy durranásnak ígérkezett, de nem sült el túl jól Justin Timberlake fellépése az ötvenkettedik Super Bowl félidejében.

Az amerikai profi futballbajnokság döntője nem csupán a sportvilág egyik legjelentősebb eseménye, de amióta csúcsra járatták a félidei show intézményét, az egyetemes popkultúra egyik legfontosabb éves programja is. Aki itt fellép, azt garantáltan a fél világ nézi, és napokig csak róla beszél majd az internet népe is.

Justin Timberlake másodszor szórakoztathatta a nagyérdeműt a finálé félidejében. Első, Janet Jacksonnal közös produkciója arról maradt emlékezetes, hogy Timberlake a show egy pontján letépte az énekesnő felsőjét, akinek így láthatóvá vált egyik melle. Mivel Jackson mellbimbótapaszt viselt, sokan azonnal nyugtázták, hogy előre megtervezett akció volt, ám az előadók szerint nem így kellett volna elsülnie Timberlake mozdulatának, azaz baleset történt. Akárhogy is: az eset után Janet Jacksont meghurcolták, az énekes azonban újabb lehetőséget kapott az NFL-től. A #metoo kampány kissé más fénytörésbe helyezte a dolgot, így Timberlake-et már a show előtt is meglehetősen sok kritika érte.

Ő ráadásul rontott is a helyzetén azzal, hogy bejelentette: a 2016. áprilisában elhunyt Prince előtt tiszteleg majd, sőt: lehet, hogy a technika segítségével duettet is énekel a poplegendával. A rajongók azonnal elő is túrtak néhány régi Prince-interjút, amelyben a zenész kifejezetten elutasítja, hogy az elhunyt művészek hologram vagy más eljárás segítségével újra „életre keljenek”: egy ízben például „démoninak” nevezte a módszert. Prince ráadásul híres volt arról, hogy egész életében a teljes művészi kontrollra törekedett, így nagyon nem örült volna egy ilyesfajta emlékműsornak.

Timberlake ráadásul amúgy sem volt a kedvenc előadója: amikor az ’N Sync nevű egykori fiúbanda üdvöskéje az amúgy remek 2006-os albumán azt énekelte, hogy „visszahozza a szexisséget”, Prince úgy nyilatkozott: nem kell azt visszahozni, mindig is itt volt, legfeljebb Timberlake-nek elkerülte a figyelmét. Az énekes erre egy csípős megjegyzéssel válaszolt egyik számában: „ha mindig is itt volt, akkor miért az én számaimért őrül meg mindenki?”.

Justin Timberlake a félidei show előtt jelentette meg új, Man of the Woods című lemezét, s az ehhez kapcsolt új imázsát már a minneapolisi stadion közönsége is megcsodálhatta: ízléstelen fotónyomatos pólóban, terepszínű öltönyben, piros kendővel a nyakában táncolt be a színre. Dramaturgiailag elég laposan indult a fellépés: míg a múlt évben Lady Gaga az aréna tetejéről vetette magát a mélybe az első percben, addig Timberlake „az öltözőből” indult, ezzel azonban épp a kezdeti (és elvárt) parasztvakítás maradt ki, és a buli azelőtt elült, hogy elkezdődött volna. Hologram nem volt, Prince igen: megidézték a művész 2007-es, minden idők legjobbjának kikiáltott félidei show-jának látványát, ám a hatás elég gyengécskére sikeredett. A közösségi médiában egymást érték a csalódott bejegyzések, de a minikoncert a szakírók szerint is lapos volt és opportunista.