Messze kezdem. Barbra Streisand világhírű énekes és színész, maradandó filmek alkotója. Egy hibájáról tudok: 2003-ban beperelt egy fotóst, aki fényképeket tett közzé a tengerparti házáról.
A pernek két következménye lett. A bíróság arra kötelezte Streisandot, hogy fizesse ki a fotós jogi költségeit (155567 dollárt), ami a gazdag művésznőnek nem okozott gondot. A másik azonban igen. A pereskedés ugyanis felkeltette az érdeklődést a csodálatos házról készített képek iránt, és egy hónapon belül 420 ezer letöltést regisztráltak az interneten.
A Streisand-effektus, amire az amerikai szemleíró és Pulitzer-díjas történész Anne Applebaum hívta fel a figyelmet a hétvégén, azt sugallja, hogy néha célszerű csöndben elviselni egy kellemetlen, bántó, vagy akár igazságtalan körülményt. És ez az, amit a lengyel kormány nem tanult meg.
A kormány múltheti új törvénytervezete ugyanis megtiltja a „lengyel koncentrációs táborok” kifejezés használatát. Akár háromévi börtönt is kaphat valaki, ha nem használja a törvényben előírt kifejezést, azaz, hogy a „német-náci koncentrációs táborok lengyel területen” működtek. A szóhasználat komplikált, de pontos: ezeket a táborokat valóban német nácik építették, és ők is irányították. Ám a parlamenti vita során kiderült, hogy itt többről van szó. Arról, hogy a kormány el akarja kenni a lengyel emberek egy részének a felelősségét a holokausztért. Ezért tiltakozott a varsói hatóságoknál Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki pedig gondosan ápolja kapcsolatait Lengyelország (és Magyarország) hozzá hasonló nacionalista vezetőivel.
Ez az ügy évek óta jelen volt a lengyel közbeszédben, de csak akkor verte ki a biztosítékot, amikor a tetszetős formulából törvényjavaslat lett. Ez a Streisand-effektus. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a világsajtó most már kevesebbet ír az eredményekről, meg hogy a decemberben kinevezett új kormány párbeszédet kezdeményezett az Európai Unióval, mint hogy törvényileg szabályozzák az ország múltjára vonatkozó szóhasználatot.
Ha nincs ez a törvényjavaslat, akkor a történészek és újságírók a múlt pozitív elemeiről is értekeznének. Elvégre Horthyhoz vagy pláne Szálasihoz hasonló vezető nem volt Varsóban. és komoly ellenállás fogadta a német-náci csapatokat. Sok bátor lengyel zsidókat mentett. Most azonban ehelyett arról van – és arról lesz – szó, hogy a háború alatt lengyel antiszemiták nagy számban együttműködtek a németekkel, s hogy a háború előtti antiszemitizmusért vagy a háború utáni hátborzongató lengyel pogromokért nem lehet Hitlerre kenni a felelősséget.
Az új törvényre nincs szükség. Káros benyomást kelt. A lengyelek illúzióit táplálja, azt, hogy ők ártatlan áldozatok, az ország problémáiért mások a felelősek. Történelmük során csupa jót tettek és tesznek, jobb sorsra érdemesek, de a bűnös és jól táplált Nyugat nem értékeli őket. Ez persze dajkamese, történelmi altató. Nem is szükséges tovább ragozni, hiszen mindez a magyar olvasóközönségnek sem újdonság.
