Bocuse d'Or;Sirha Budapest;

2018-02-07 17:05:00

Bocuse d'Or - Az izgalmak fokozódnak

Az idei Sirha Budapest kiállításon az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar, a gasztronómia, valamint a csomagolóipar legújabb trendjei és technológiáinak bemutatása mellett számos szakmai versenyt és fórumot rendeznek. A Sirha nemzetközi hálózat tagjaként megrendezett kiállítás a hálózat legnagyobb eseménye (a lyoni alapító rendezvény után), mivel 17 ország több mint 300 kiállítója mutatja be termékeit. Itt rendezik meg a többi között a Bocuse d'Or magyar döntőjét. A legrangosabb nemzetközi gasztronómiai verseny magyar fordulóján az ország legjobb szakácsai mérkőznek meg, hogy részt vehessenek a 2018-as európai döntőn, majd a 2019-es lyoni Bocuse d'Or Világdöntőn. Emellett a Hungexpo Zrt. és a Trade magazin idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest innovációs termékversenyt, amelyben a kiállítás témájához illeszkedő innovatív megoldásokat értékeli a szakmai zsűri. A verseny díjait és elismeréseit a megnyitón adták át.

Magyarország soros elnöksége tiszteletére a Magyar Bocuse d'Or Akadémia és a meghívott szlovák, cseh és lengyel séfek a V4 menüt állítottak össze a tagországok jellegzetes alapanyagait tartalmazó, hagyományos és modern felfogásban elkészített ételekből. Szlovákia hideg étele szarvasborjú-terrine juhtúróropogóssal, homoktövisgyöngyökkel és diópestóval, salátával, Magyarország levese pedig egy gulyásleves újragondolva, gremolata fűszerkeverékkel. Csehország főétele omlós sertéssült sörös pecsenyelével, káposztavariációkkal és knédlivel, Lengyelország főétele pedig kacsahús csicsókacsipsszel, zellergyökérpürével, füstölt túrógombóccal, fondant burgonyával és lóbabbal. A menüt Magyarország desszertje, egy újragondolt somlói galuska zárja. A magyar fogásokat Széll Tamás és Szulló Szabina, a Stand25 Bisztró séfjei álmodták meg. A fogásokhoz Szik Mátyás örökös magyar bajnok sommelier ajánl magyar borokat. Az Magyar Turisztikai Ügynökség meghirdette a V4 Menük Hetét, amelynek keretében a most bemutatott fogásokat a kezdeményezéshez csatlakozó éttermekben bárki megkóstolhatja február 12. és 18. között.