„Az olimpia remek lehetőség Phenjan számára, hogy Dél-Korea irányába nyisson. Az észak-koreaiak abban bíznak, hogy a déliek közvetíteni fognak Washington és Phenjan között" – válaszolta lapunknak Csoma Mózes, Korea-kutató arra a kérdésre, hogy a szimbolikán túl van-e politikai jelentősége annak, hogy a két Korea egy zászló alatt indul a játékokon. A szakértő szerint a deli közvetítésre már korábban is volt példa. A baloldali kormányok Szöulban mindig is nyitottak voltak erre: 2000 októberében például a sikeres dél-koreai mediáció eredménye volt, hogy a leköszönő Clinton-adminisztráció külügyminisztere, Madeleine Albright Phenjanban találkozott Kim Dzsong Il akkori vezetővel.
A kommunista rezsim célja – véli Csoma –, hogy az ellene bevezetett szankciókat legalább részlegesen felfüggessze Dél-Korea, és lehetőleg Washington is. A következő célkitűzés az lehet, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea fagyassza be a hagyományos közös hadgyakorlatot. Ez ugyanis rendkívül irritálja Phenjant, hiszen komoly gazdasági vonatkozása van: a katonai erődemonstrációra Phenjannak is mindig reagálnia kell, s a katonai egységek, a haditechnika mozgatása igen költséges. „A maximum, amit egy ilyen tárgyalássorozat végén el lehetne érni, az a kölcsönös moratórium: az amerikaiak és a dél-koreaiak befagyasztják a hadgyakorlatokat, az észak-koreaiak pedig a rakétaindításokat és a nukleáris próbarobbantásokat."
Az elmúlt év után akár furcsának is tűnhet, hogy Phenjan a feszültség enyhítésére törekszik, ám a szakértő szerint ez nem meglepő. „Az erődemonstrációk eredményeképp gazdasági szankciók sorával sújtották a rezsimet. A verbális fenyegetőzések ellenére az észak-koreaiak próbálnak a realitások talaján állni. Mindig tudják, hogy meddig ér a takarójuk.”
