téli olimpia;Pjongcsang;

2018-02-09 06:52:00

Mától a két Koreára figyel a világ

A hivatalos megnyitó ünnepséget ma tartják, ám már tegnap felvonták a magyar zászlót az olimpiai faluban. Emellett több versenyszámban is megkezdődtek a küzdelmek.

Noha a 2018-as ötkarikás játékok hivatalos megnyitóját csak ma tartják – magyar idő szerint 12 és 14 óra között – tegnap egy ünnepség keretében felvonták a magyar lobogót a kangnungi olimpiai faluban. Eközben a nyitóünnepséget némi aggodalom övezi, lévén az elmúlt 24 év leghidegebb olimpiája lesz Pjongcsangban. Egy csütörtökön megjelent tanulmány szerint az 1994-es lillehammeri játékokon fordult elő legutóbb hasonlóan zord időjárás, emiatt pedig a szervezők nagy szélfogókat telepítenek a 35 ezer néző befogadására alkalmas, nyitott Olimpiai Stadion köré. Emellett 40 mozgatható gázmelegítő is használatban lesz a lelátókon, és 18 fűtött melegedőt is kialakítanak. A nézők pedig esőkabátot, takarót, téli sapkát, kéz- és lábmelegítőt és párnát is kapnak. A várható hideg miatt azonban az új-zélandi és az olasz csapat vezetői fontolgatják, hogy versenyzőiknek azt tanácsolják, a ceremónia idején is inkább maradjanak meleg helyen. A magyar rövidpályás gyorskorcsolyacsapat viszont más okból hagyja ki a megnyitót, hiszen a ceremóniával egy időben kaptak edzésidőpontot. A tréning pedig már csak azért is fontos, hiszen már az első hivatalos, szombati versenynapon érdekeltek lesznek.

A kedvezőtlen időjárás miatt pedig akár az is elképzelhető, hogy nem tudják megrendezni vasárnap a férfi lesiklást. Az előrejelzések szerint a hét utolsó napján akár 50 kilométer/órásnál is erősebb szél lehet az alpesi versenyek helyszínén, márpedig ebben az esetben le kellene állítani a felvonókat, azaz a versenyzők nem tudnának feljutni a rajthoz.

A hely időjárás kapcsán megszólt a magyar csapat egyetlen női sífutója, Szőcs Emőke is. „Olyan hideg van, hogy a kutya eltörik a kanyarban” - idézett egy csíkszeredai mondást a 32 éves sportoló, aki hozzátette, szereti a dermesztő hideget.

Eközben Bánhidi Ákos, a magyar gyorskorcsolyázók csapatmenedzsere kihirdette, hogy az egyéni számokban kik versenyezhetnek. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang mellett Burján Csaba lesz a harmadik magyar induló a férfiak 1500 méteres küzdelmében, míg a nők 500 méteres selejtezőjében Jászapáti Petra és Keszler Andrea kap lehetőséget. Ugyanakkor a női váltó összetételéről még nem hozott döntést a magyar szakvezetőség, mivel a négy résztvevő nevét elég fél órával az elődöntő rajtja előtt leadni.

A magyar versenyzők még bevetésre várnak, ám csütörtökön a curlingesek vegyespáros küzdelmeivel elrajtolt az első versenyszám is, majd megrendezték a síugrók normálsánc-versenyének selejtezőjét, amelyet a német Andreas Wellinger nyert meg.

Márciusban lesz az oroszok ellenolimpiája
Márciusban rendezik meg Oroszország városaiban az alternatív játékokat a phjoncshangi olimpiáról kizárt sportolók részvételével. Az alternatív játékok megrendezésének lehetőségét az oroszok azután vetették fel, hogy a NOB december elején – rendszerszerű doppingolásra hivatkozva – eltiltotta a téli olimpiai részvételtől az Orosz Olimpiai Bizottságot. Vitalij Mutko sportért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap bejelentette, hogy a hamarosan kiadandó kormányrendelet értelmében az alternatív rendezvényre külföldi sportolókat is meghívnak és a játékok számára díjalapot hoznak létre. Mutko szerint nyílt versenyt fognak rendezni olyan sportágakban, amelyekben az oroszokat „elnyomták”.

Ami a magyarok illeti, 19 fős lesz a küldöttség, azaz nagyobb, mint az előző két alkalommal, ugyanis négy éve Szocsiban és nyolc esztendeje Vancouverben is 16-16 magyar sportoló indult. Magyarország korábban mind a 22 téli olimpián részt vett, azonban „csupán” hat éremmel rendelkezik, a legutóbbit (egy ezüstöt) 38 éve, Lake Placidben szerezte meg a Regőczi Krisztina, Sallay András jégtáncpáros.

Végezetül egy érdekes hír: miközben Korea néven közös női jégkorong-válogatottal indul észak és dél, az edzéseken kívül a csapat tagjai nem találkozhatnak egymással. Az észak-koreai sportolókat rendőri kísérettel külön buszon szállítják a tréningekre - és később a mérkőzésekre -, a hatóság emberei a védelmi feladatok ellátása mellett arra is figyelnek, hogy az északiak minél kevesebbet kommunikáljanak a külvilággal.

A 19 magyar induló:

Alpesi sí: Kékesi Márton, Samsal Dalibor, Hozmann Szonja, Maróty Mariann

Gyorskorcsolya: Nagy Konrád

Műkorcsolya: Tóth Ivett

Rövidpályás gyorskorcsolya: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia

Síakrobatika: Swaney Elizabeth

Sífutás: Kónya Ádám, Szőcs Emőke